Egyre kevesebb az esély arra, hogy akkumulátor-újrahasznosító nyíljon Sóskút mellett

Konfliktus alakult ki a tulajdonosok között, az önkormányzat pedig nem akar engedélyt adni – többek között ez az oka annak, hogy egyre távolabb kerül a megvalósítástól az Andrada sóskúti akkumulátor-újrahasznosító üzeme.

2024. október 17., 11:02

Szerző:

A szlovén alapítású Andrada tavaly augusztusban jelentette be, hogy tízmilliárd forintból akkumulátor-újrahasznosító üzemet épít a Miskolc mellett lévő Alsózsolcán – írja a Telex. A projekt költségvetésének majdnem felét, 4,7 milliárd forintot, a magyar állam fizette volna, a gyár 200 munkahelyet ígért a környékbelieknek. A helyiek ugyanakkor nem kértek a beruházásból, a részletek ismertetésére összehívott lakossági fórum botrányba fulladt. A cég képviselőit indulatosan és káromkodva kérték számon, őket végül biztonságiak kísérték ki onnan.

Januárban aztán bejelentette az Andrada, hogy Alsózsolca helyett a budapesti agglomerációban, konkrétabban Sóskút mellé települ, és azt ígérték: a szükséges engedélyek birtokában már február végén elindítanák az üzemet.

Január végén viszont a sóskúti lakossági fórum is botrányba fulladt, zúgott a „hazaárulók” és a „mondjon le”, a cég képviselője itt is biztonsági őrök kíséretében távozott. A cég viszont másodszor már nem akart új helyszínt keresni, és ezután egy sajtóeseményen igyekeztek meggyőzni a nyilvánosságot arról, hogy az üzemük teljesen környezetbarát és „a legjobb szomszéd” lesz. 

Füstbe ment akkugyár?

Csakhogy ezután az Andrada teljesen eltűnt, mígnem az elmúlt hetekben a Telex több forrásból is úgy értesült, hogy a cég kilátásai egyre rosszabbak. Az egyik probléma, hogy a cég alapító tulajdonosai között konfliktus alakult ki, ami mostanra annyira elfajult, hogy az a cég működését veszélyezteti. Emellett az is probléma, hogy – a Telex forrásai szerint – fogyóban van az alapító tulajdonosok által a cég alapításakor összerakott pénz. A harmadik probléma pedig az, hogy idén szeptember 19-én a NAV egy végrehajtást is elrendelt a céggel szemben. Utóbbiról a Telex megkérdezte az adóhatóságot, hogy pontosan milyen ügyben jártak el, amire közvetlenül nem válaszoltak, de azt írták: „Általánosságban elmondható, hogy végrehajtási eljárást adó- vagy köztartozás behajtása érdekében indíthat a NAV.” A Telex erre vonatkozó kérdésére az Andrada pedig azt írta: „Az Andradának nincs fennálló adóhátraléka. Egy adminisztratív mulasztásunk után ugyan végrehajtást rendeltek el, de azonnal szabályosan fizettünk, ezért az eljárás nemrég lezárult.” 

Az Andrada beruházása végül egy további okból is elhasalhat: a cégnek egyelőre nincsenek meg az indulásához szükséges engedélyei, és Sóskút új polgármestere nem is akarja megadni azokat.

A június 9-i önkormányzati választást ugyanis elbukta a beruházásra korábban rábólintó, majd döntését megbánó König Ferenc korábbi polgármester, és az üzemet határozottan ellenző Mészáros Józsefet választották meg helyére.

Márpedig az Andrada Sóskúton egy olyan gyárépületbe költözött be, amely hivatalosan kereskedelmi-szolgáltató területnek számít, vagyis nem lehet rajta az akkumulátorfeldolgozáshoz vagy anódfólia-feldolgozáshoz hasonló vegyipari tevékenységeket végezni. Ehhez az önkormányzatnak át kellene minősítenie a telket ipari besorolású területté, Mészáros József polgármester viszont a Telexnek azt mondta, nem készülnek ilyenre. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Costfoto/NurPhoto) CFOTO / NurPhoto / NurPhoto az AFP-n keresztül)