Élhetetlen körülmények és folyamatos moslékszag: kifakadt a debreceni akkugyár egyik dolgozója

Elképesztő munkakörülményekről számolt be a Debrecenbe tervezett CATL-akkugyár egyik fehérgalléros dolgozója.

2024. október 10., 10:22

Szerző:

Érdekes cikk jelent meg a Telexen, ami a debreceni akkugyár fehérgalléros dolgozója, vagyis egy CATL-alkalmazott beszámolója alapján íródott.  

„Teljes kétségbeesésemben írom levelemet Önöknek a debreceni CATL Inpark telephelyén tapasztalható munkakörülmények miatt”

– írja a Hajdu-Bihar vármegyei munkavédelmi hivatalnak szánt hosszú levelében a névtelenséget kérő CATL-alkalmazott. Ebben megosztja, hogy a cég irodai dolgozóinak nemrég egy, a gyártással egy helyszínen lévő új irodába kellett költözniük, ahol a szellemi munkavégzésre alkalmatlan körülmények fogadták őket. A CATL szerint ugyanakkor az irodák kialakításával az autóiparban általános gyakorlatnak megfelelően jártak el, a jelenlegi helyzetről pedig azt mondták, hogy az csak átmeneti, hiszen elkötelezettek amellett, hogy a beruházás előrehaladásával párhuzamosan folyamatosan javítsák az alkalmazottak munkakörülményeit.

Élhetetlen körülményeket biztosít az akkugyár

Érdemes tudni, hogy a akkugyár irodai dolgozóinak egy részét korábban a Debrecen belvárosához közeli Lion Office Center Irodaparkban helyezte el, itt dolgoztak korábban a céges jogászok, toborzók, munkaügyisek és pénzügyesek is. Szeptember végén azonban lejárt a CATL szerződése a Lion Office-szal, és a dolgozókat a CATL leendő gyárának is otthont adó ipari parkban lévő Inpark épületegyüttesébe költöztették át. Csakhogy az irodistákat gyakorlatilag „egy raktárban” helyezték el – áll az alkalmazott levelében –, ahol több szempontból sem megfelelőek a munkakörülmények. Utóbbit részletesen is kifejti, így a levélből megtudható, hogy 

  • az irodát egy gyártó egység mellé helyezték el, ahol kisebb-nagyobb szünetekkel egész nap cellákat kezelnek és hegesztenek modulokká, ami folyamatos zajjal jár;
  • az irodában túl közel vannak egymáshoz az asztalok és a székek, amiért szerinte a dolgozók „mint a heringek, úgy vannak betömve sokszor”;
  • az étkezőben „folyamatos a moslékszag”, mert az ételmaradékokat egy nyitott hordóban gyűjtik, nincs elég berendezés ételt melegíteni, és egyetlen mosogató van, ami nagyon gyakran eldugul és hónapok óta le van törve a vécédeszka.

A Telex megkereste az ügyben a CATL-t, hogy igaz-e, hogy az irodisták a gyártósorokkal egy épületben dolgoznak, amire azt írták: „az InParktól bérelt épületet eredetileg több célra tervezték, ahol ennek megfelelően a CATL különböző tevékenységekre – termelési, raktározási és irodai munkavégzésre – egymástól elhatárolt épületrészeket különített el. Az autóiparban általános gyakorlat, hogy a termelési és irodai részlegek azonos épületben kapnak helyet és az irodaterület ablaka az automatizált gyártási területre néz.”

Magyarország legnagyobb beruházása

Mint ismert, még 2022 júniusában derült ki, hogy Debrecenben építi fel második európai gyárát a Contemporary Amperex Technology Limited (CATL) nevű kínai cég, ami a világ legnagyobb akkumulátorgyártója. Az akkugyár építése Magyarország történetének messze legnagyobb beruházása, a cég első tervei szerint néhány éven belül 9000 dolgozót venne fel és 2025-ben már el is indítanák a gyártást. A bejelentés óta a CATL elkezdett toborozni, Debrecen déli oldalán építi hatalmas gyárát, és láthatólag lelkesen készülnek arra, hogy nemsokára elindíthassák a termelést. 

(Kiemelt képünkön a debreceni beruházás látványterve. Forrás: magyarepitok.hu)