Akár doppingellenőrök is ellenőrizhetnék az edzeni járó hobbisportolókat

Ha egy versenysportolót tiltott szer használatán kapnak, akkor az a szövetség is megütheti a bokáját, amelyik kiadta neki a versenyengedélyt.

2021. március 30., 12:46

Szerző:

A koronavírus-járvány egyik következménye, hogy Magyarországon hirtelen megugrott a versenysportolók száma – írta meg a Hvg.hu. A tavaly novemberben érvénybe lépő korlátozások óta ugyanis az edzőtermeket, az uszodákat és egyéb sportlétesítményeket kizárólag azok használhatják, akik igazoltan versenysportolók. A bezárások miatt sok olyan sportklub került bajba, ahová jellemzően nem igazolt versenyzők, hanem hobbisportolók járnak. Ezek közül nem egy ajánlotta fel a vendégeinek: legyenek igazolt sportolók, hogy legálisan edzhessenek.

Versenysportolóvá úgy lehet válni, hogy a klub, vagy egy magánszemély csatlakozik valamelyik sportszövetséghez, amely felveszi a soraiba. Van olyan klub, amely csak annak a szövetségnek az igazolását fogadja el, amelyikkel kapcsolatban áll, de olyan konditerem is létezik, ahol igazolással edzhetnek például a teniszversenyzők is. 

Az, hogy pontosan hányan lettek az elmúlt hónapokban versenysportolók, nem tudni. A Hvg.hu-nak nyilatkozó termek azt írták, hogy nem nőtt érdemben a versenysportolók száma. A Magyar Testépítő és Fitness Szövetség főtitkára, Vargha Viola elmondta, náluk sem ugrott meg a szám, és ügyelnek arra, hogy csak azoknak adjanak ki engedélyt, akik valóban versenyeznek is. Hasonlóról számolt be Bátor Gábor, a Magyar Teke Szakági Szövetség főtitkára is.

Beszéltek azonban olyan budapesti sportszövetséggel is, amelynek a névtelenséget kérő vezetője arról beszélt, hogy egy klubtól ő maga is kapott ajánlatot, száz embernek kellett volna engedélyt adni, egy emberért 30 ezer forintot kapott volna a szövetség – de a gáláns ajánlatot a szövetségi vezető elutasította.

Kevesen tudják azonban, hogy a versenysportolókat a Magyar Antidopping Csoport bárhol és bármikor ellenőrizheti. A szervezet szóvivője, Tiszeker Ágnes elmondta, tudnak a versenysportolói létszám indokolatlan megnövekedéséről, és károsnak tartja a jelenséget, mert a sportszövetségek számára is komoly rizikó lehet, hogy ismeretlen emberek kerülnek be a rendszerbe, mint igazolt sportolók.

A szóvivő elmondta, hogy elméletileg az újdonsült versenysportolókat is ellenőrizhetné a Magyar Antidopping Csoport, de szerinte kérdés, hogy megéri-e az állami költségvetésből erre költeniük éppen az olimpia évében, a felkészülések finisében. Tiszeker szerint ha egy versenysportolót tiltott szer használatán kapnak, akkor az a szövetség is megütheti a bokáját, amelyik kiadta neki a versenyengedélyt, például elveszítheti az állami támogatást. Igaz, a profitorientált klubok általában olyan szövetségekkel működnek együtt, amelyek nem olimpiai sportágakat tömörítenek, nekik kevesebb a vesztenivalójuk is.

 (Kiemelt képünk illusztráció I Forrás: Shutterstock)