Afgán menekültek érkeztek Magyarországra, köztük több mint száz gyerek

A röszkei és tompai idegenrendészeti táborba viszik őket. 

2021. augusztus 25., 11:45

Szerző:

Azokat az Afganisztánból kimenekített  újabb csoportját viszik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság röszkei és tompai objektumaiba, akik együttműködtek a magyar állammal és a szövetségesekkel az utóbbi 20 év hadműveleteiben  – írta az Index. 

A 114 felnőtt – közöttük egy kerekesszékes nő és egy tíz nappal korábban lőtt sérüléseket szenvedett férfi – és 126 gyermek hatósági karanténba kerül, teljes körű ellátásukról a magyar állam gondoskodik – írja közleményében a Belügyminisztérium. Az objektumokba érkezésüket követően személyenként újabb hidegélelmiszer-csomagot és a járványügyi helyzethez igazodó egészségügyi, higiéniai és tisztálkodási csomagot kapnak. Megkezdődik orvosi vizsgálatuk, az évszaknak megfelelő ruházattal történő ellátásuk szervezése, valamint az idegenrendészeti hatósági feladatok végrehajtásához szükséges adataik felvétele, ellenőrzése.

 

(Kiemelt kép: AFP)

 

A parlament 151 igen, 12 nem szavazattal és 19 tartózkodás mellett fogadta el az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, valamint az Európai Csalásellenes Hivatal ellenőrzéseit érintő törvények módosítását.

Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Savkat Mirzijojevet, Üzbegisztán köztársasági elnökét, közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár kedden.