Szolidaritási lánc az abortusztörvény szigorítása ellen - FOTÓK

2020. november 4., 21:04

Szerző:

A Lengyelországban október 22-e óta zajló abortusztörvény szigorítása ellen tiltakozó tüntetéshullám újabb akciójához Budapest is csatlakozott. November 4-én 19 órára „Szolidaritási lánc” jelszóval hirdettek demonstrációt a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetsége elé. A békés tüntetés résztvevői mécsesek, elemlámpák és mobiltelefonjuk zseblámpa funkciójának segítségével fényláncot alkotva fejezték ki szolidaritásukat a lengyel tüntetők felé. A rendezvényen körülbelül 150-en vettek részt.

 

 

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.