A siker ára
Miniszterelnökünktől hallhattuk, hogy csodálatos eredményt ért el Brüsszelben: az EU-s támogatások mértéke még soha ilyen magas nem volt, mint a következő hét évben lehet. Több mint hétszázezer forint per fő, míg ugye Gyurcsány annak idején meg kellett hogy elégedjen hatszázvalahány-ezerrel.
Ezzel a mutatóval nem csupán az a baj, hogy viszonyszám lévén van számlálója és nevezője, és a számlálók forintban mérve az árfolyamok különbözősége miatt nehezen vethetők össze, továbbá a nevezőben a magyarság létszáma van, az pedig csökkenést mutat, tehát ez is torzít. Baj az is, hogy ennek a mutatónak nehezen értelmezhető közgazdasági tartalma van. Jó viszonyszám például az egy főre jutó tejfogyasztás. A tej végül is valamilyen formában a lakosság gyomrában köt ki, de az egy főre jutó uniós támogatás csak nagyon indirekt módon jut a lakosság zsebébe. (Most nem beszélek egyesek feneketlen zsebeiről!)
Ez így tehát megtévesztő. Ha persze az volt a cél, hogy keresni kell egy olyan, bármily kényszeredett mutatót, amellyel kimutatható, hogy jók, sőt jobbak vagyunk, akkor miért nem az egy templomtoronyra eső támogatást mutatjuk be; bizonyára lepipálnánk a lengyeleket, lévén ott több a templom.
Másik melldöngetésre okot adó sikerünk az állampapír-kibocsátás volt. A szabad pénzpiac olyan kedvezően fogadta, hogy huszonnégy órán belül hatszoros volt a túljegyzés.
Lám-lám! Micsoda arculcsapás ez a károgó hitelminősítőknek és a gonosz IMF-nek! Bacsó Pétertől nem pontosan idézve: most aztán nagyon nem szeretnék a bőrükben lenni!
Csak halkan jegyzem meg, már megboldogult nagyanyám is rosszallóan csóválta a fejét, amikor – kisgyerekként – én adtam túl a piacon leggyorsabban a szakajtó tojáson: „Elrontottad az árát, kisunokám!”
Neményi László
E-mail
