A segítségnyújtás árnyalatai

Szokatlanul sok vagon alkotja azokat a szerelvényeket,amelyek Záhony felől érkeznek a Nyugati pályaudvar csarnokába. Egy lvivi anya a kilenc éves fiával elsőként lép a peronra, egyből húsz-harminc önkéntes tolmács elé. Arcán a tanácstalanság azonnal mosolyba fordul, minden napi problémája megoldódott. Alig tudjuk követni a segítők gyűrűjében: két perc alatt élelmet, lakhatást és fuvart is kapott a pályaudvar kijáratánál felállított önkéntes központban. Még az asszony kért elnézést, hogy mosdóba is elszaladna, mert az önkéntes sofőr már az autó felé vette csomagjaikkal az irányt.

Lenyűgöző volt látni, hogy a háború második hetére milyen logisztikát alakítottak ki a civilek a menekülők fogadására. A vonatról később leszállók többsége is legfeljebb egy órát vár, hogy minden bajukra megoldást találjanak. Ételből, ruhából és tisztálkodószerből sincs hiány, és az alapszintű orvosi ellátás sem akadály már.

A sebességre szükség is van, ugyanis egyetlen nap alatt három, de akár hatezer menekült is érkezhet vonattal az ukrán határ felől. „Március 11-ig ide hoznak majd hatezer Egyiptomban rekedt ukránt a reptérről, de sokan kocsival jönnek idáig a határról, hogy vonatra szálljanak Ausztria, Csehország vagy Lengyelország felé”, mondja egy tolmács. Az érkezők többsége vagy azonnal továbbutazik, vagy felkeresi az önerőből szerzett szállását. Mégis, naponta közel ezren jönnek olyanok, akik nem tudják, hol hajthatják álomra a fejüket.

A napra húzódott egy harkovi család a parkoló szélén, ők komolyabb kihívást jelentenek az önkénteseknek a szállás szervezésében. A nagymama, lánya és unokája három kutyával menekült el otthonából, de út közben megsokasodtak – a francia buldog szuka nyolc(!) kölyköt hozott világra. „Otthagyni képtelenek voltunk őket, de a saját, és a kislányunk lelkére is gondoltunk”, mondta az anya a döntésükről. A még világtalan kölykök egy kézitáskában kaptak helyet, azonban ilyen kondíciókkal nincs szabad kapacitása épp egyetlen, a lakását felajánló önkéntesnek sem. Bár szállásuk nem lett, annyiban szerencsések, hogy sikerült jegyet váltaniuk egy prágai vonatra, két segítő pedig kutyahordozót vásárolt nekik a közeli plázában.

„Közel kétezer szállásfelajánlást rögzítettünk, ebből napi ezer rotálódik”, mondta lapunknak Siewert András, a Migration Aid (MA) vezetője. A Nyugati pályaudvarnál naponta húsz önkéntesük viszi fel az adatbázisba a felajánlott szállásokat, és köti össze a tulajdonosokat a vonattal érkező menekültekkel. A Keleti pályaudvaron lévő aktivistákkal és a háttérben dolgozókkal együtt összesen nyolcvanan vannak.

A sátor mellett közvetlenül sofőrök állnak, akik ugrásra készen várják, kit vihetnek szállodába vagy a felajánlott szállásokra. Ha épp nincs elegendő sofőr, az MA hív telefonon más önkéntes sofőröket. „Persze, drága a benzin, de ha választani kell, hogy egy család itt dideregjen-e, egyértelmű a döntés”, mondja egy férfi, aki frissen jelentkezett sofőrként azonnal fuvart kapott.

A rendszert látva minden filantróp elégedetten csettinthetne, de Siewert András visszaránt a valóságba. Szerinte sok a jóindulatú lakásfelajánlás, de keserűen jegyzi meg, akadtak kellemetlen meglepetések, mikor valakikhez nem szőke ukránok érkeztek. „Sok a kárpátaljai gyerekes roma család, de Ukrajnában rengeteg afrikai vagy indiai diák tanult, akik most szintén menekülnek. Senki nem gondolt arra, hogy azoknak a szíreknek másodszorra is menekülniük kell az orosz bombázások elől, akik Szíriát elhagyva Ukrajnában leltek menedékre, mikor felénk nem jöhettek.”, mondja Siewert. Az ő elhelyezésü külön figyelmet igényel, hogy ne riasszanak el felajánlókat, és a xenofóbia miatt újabb trauma se érje az egyébként is sérült menekülteket. Egy rövid kitérőt tettünk a Keletiben: roma családok, nagyjából negyven fő várakozott az oldalsó csarnok padjain. „Hat órája itt vagyunk. Buszt küldenek értünk, rettentően fáradtak vagyunk”, mondta magyarul egy munkácsi roma nő.

Siewerték néhány órára gondját viselik azoknak is, akiket az említett okok miatt nem mernek szállásadóhoz vinni. Utána a Katasztrófavédelem buszokkal szállítja el őket az ország valamelyik befogadó állomására. „Ha egy gond meg is oldódik ezzel, az állam újabbat csinál, mert vissza már nem hozzák őket a fővárosba, ahonnan tovább utaznának. Pécs mellől minket hívogatnak a menekültek", mondta Siewert.

„Egyébként nézz körül. Hol van itt az állam? Mindent a civilek és a szeretetszolgálatok csinálnak!”, fakadt ki. Mivel a részben felújított Nyugatiban nincs váró, az önkéntesek szereztek mobil WC-t, szervezték le a BKK-val a melegedőnek használt buszokat, ők biztosítanak helyben WiFi-t, de orvos is csak a szolgálatok, önkéntesek miatt van helyben. Akit éjjel hoznak, könnyen hoppon maradhat, mert akkor szinte lehetetlen szállást találni, sokan reggelig fagyoskodnak. Siewert szerint a határon érdemi információk nélkül küldik tovább az embereket, amivel itt kell megbirkóznia az önkénteseknek. Az MA próbál a határon is nagyobb csapattal dolgozni, de a kapacitásaik egyelőre nem bírják el, hogy ott kezdjék meg a menekültek összekapcsolását a szállásadókkal.

Egy elsőre váratlannak tűnő felajánlást is megemlít Siewert: pénteken Révész Máriusz fideszes parlamenti képviselő jelentkezett befogadóként a Nyugatinál, ahol egyből egy afrikai-ukrán vegyes házaspárt irányítottak hozzájuk. „Van egy kihasználatlan AirBnb-lakása a családnak, nem volt kérdés, mit kezdjünk vele.” – mondta Révész.

Panelházak, régi gyárépületek és századfordulós bérházak váltják egymást, Kőbánya eklektikus világában is befogadó helyet találnak a menekültek. Egy régi bérház földszintjén fogad Németh Péter és fia, Dániel. A családjuk már a világháború idején is fogadott be lengyel menekültet, később, a rendszerváltáskor pedig erdélyi magyarokat . Az emberség mellett vallásos meggyőződésük is vezeti őket. Péter lánya, Boglárka a fő szervezője a befogadásnak – magunk is vele kerültünk kapcsolatba –, a Blaha Lujza tér melletti Golgota gyülekezet tagja volt. Péter meséli, a Németországban élő Boglárka épp egy terhes ukrán nő kimenekítését szervezi. Minden este várnak menekülteket, ha hívást kapnak.

„Ez most nagyon nagy dolog, 56-ra emlékeztet. Akkor én is aludtam óvóhelyen, mint ahogy az ukránoknak is kell most a bombázások miatt”, meséli Németh Péter, miért ajánlotta fel lakását. Az orosz agresszió nyomott hagyott az emlékezetében: ha orosz katonákról hall, rögtön nyomasztó érzése támad.

Legutóbb hiába virrasztottak: három ukránt vártak éjjel kettőkor a reptéről, de végül nem érkeztek meg – nem szóltak nekik, miért. A menekülteknek szánt ágyakon kívül van egy állandó lakójuk Szatmárnémetiből, egy 19 éves szakácsfiú, akik karitatív jelleggel fogadtak be.

Dániel ablaktisztítóként dolgozik, Péter jó erőben lévő nyugdíjasként – nem mellesleg fizetéskiegészítés miatt – fiának segít a munkában. Lakásukban két nagyobb szoba van, az egyikben ők laknak, a másik pedig a vendégeknek szolgál. „Háromfogásos ételt nem tudunk kínálni nekik, mi is hideg koszton élünk többnyire, de éhes senki nem marad nálunk”, mondja az apa. Pénzt senkitől nem kérnek, Dániel szerint egyébként is fűtenék a másik szobát is.

A délről jövőket is segítették? – kérdeztük a 2015-ös menekültválságról. Az idős férfi gondterhelt hangra váltott. „Nagyon sajnáltuk őket, de nem tudtuk őket segíteni. Látta mi volt akkor, most sokkal rendezettebben jönnek." Konszenzus volt fiával, hogy a szír menekültek többsége „gazdasági migráns".„Mindenkit befogadunk tiszta szívvel. Bárhonnan, csak ne maradjanak kint a hidegben” – terelte vissza a beszélgetést a politikáról.

Szalkay Rita szállásadónak jelentkezett, de meglepődött amikor kiderült, hogy másnap már két kijevi lánnyal fogja megosztani lakását. „Sokkolóan hirtelen jött. Először egy fiatal srácot kellett volna befogadnom, helyettük jött Olga és Yulia. Épp hogy volt időm elmosogatni”, mesélni nevetve a kezdeti kavarodást lakása konyhájában. Hétvégére berlini utazást tervezett, de az önkéntes feladat miatt visszamondta az utat.

Rita korábban rendszeresen utazott és fogadott vendégeket „couchsurfinggel”, tudja, milyen érzés, amikor valaki ingyenesen osztja meg vele a lakását. „Én is nullára jövök ki egy hónapban, de olyan barátok segítenek most például ételt vásárolni, akiknek a lakásuk nem alkalmas arra, hogy befogadjanak valakit”, mondja Rita, aki egy közös szobán osztozik a két lánnyal. De amint kipakolja a raktárként használt kisszobát, komfortosabb lesz mindenki számára a helyzet.

„Láttuk, hogy lazán áll a dolgokhoz, nekünk is jobb volt így”, mondja Ritával töltött első estéjükről Olga. Mióta pihenni tudtak, nyugodtabban érzik magukat, de ez csak a felszín – mindkettejük családja Ukrajnában maradt. Yulia továbbra is csendes és aggódik, testvére terhesen is hazájában maradt. „Ha Yulia nem kéri, hogy menjünk, én talán maradtam volna” – mondja a sorsát könnyebben fogadó lány. Mégis törékenyebb lett a hangja, mikor a metrómegálló óvóhelyén eltöltött éjszakára, vagy a napokig tartó, alvás nélküli utazás emlékeit idézte fel.

Ritánál három éjszakát töltve nyugodtabban tervezhetnek: ismerőseikre támaszkodva Bécsbe, onnan talán Németországba utaznak majd. Dolgozni szeretnének, amíg visszatérhetnek hazájukba, de ennek lehetnek nehézségei: a pénzügyes Yulia nem beszél jól idegen nyelveket, az egykor értékesítőként dolgozó Olga is inkább csak angolul kommunikál.

Rita szerint egyelőre tartják magukat a lányok, mert megoldandó problémáik vannak, de a trauma később előtörhet. „Elképzelni is nehéz, milyen érzés az, hogy »menekült« lettél, és hogy a korábbi teljes életed helyett most idegenek segítségére szorulsz."

Olga is bevallotta, még keresi, mit fog kezdeni az érzésekkel és a helyzetével. Viktor Franklt, a koncentrációs tábort túlélt pszichoterapeutát idézi: „Jól leszünk, mert erősebbek lettünk." đĐ