A párbeszéd iskolája

– Zuhogott az eső, mégis sok ezren vettek részt a múlt heti országos pedagógustüntetéseken. S mire hétvégére Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkárt menesztették, a tanárok már bejelentették a következő demonstrációt is. Czunyiné távozását befolyásolhatta a tiltakozáshullám?

– Orbán Viktor nemrég azt mondta: az oktatás jó irányba halad. Ameddig a miniszterelnöknek és a kormányzatnak ez az álláspontja, addig nehezen várható párbeszéd a sok mindenről teljesen másképp gondolkodó tanárok és a kormány között. Addig az sem számít, ki ül az államtitkári székben. A tizennyolc magyarországi iskolát tömörítő Élenjáró Gimnáziumok Igazgatóinak Grémiumának tagja vagyok én is. Többször próbáltunk tárgyalást kezdeményezni az államtitkársággal. Gyakran tapasztaltuk: az államtitkárságnak nincs érdemi döntési jogköre, inkább a miniszter megbízható adminisztrátorai. Mindettől függetlenül persze remélem, az új vezető tárgyalóképesebb lesz. Hisz a szakmai tárgyalások, az együttműködés jelentenének áttörést, nem a személyek cseréje.

– A 2011-es Köznevelési törvény megjelenése és a Klik 2013-as megalapítása óta többször is indultak tiltakozó mozgalmak az oktatás centralizálása ellen. Korábban miért nem tudott ennyire felerősödni a pedagógusok hangja?

– Sosem ad hoc események következménye a „lázadás”, és mindig is nehéz megfogni azt a pontot, amikor túlcsordul a pohár. Annyi látszik: bár lehetnének, mégsem az anyagi kérdések a hangsúlyosak most. Sokkal inkább a munkakörülmények romlása, az önállóság csorbítása, a kormányzati bizalom hiánya miatt lett elegük a tanároknak.

– A tüntetéssorozatot elindító Miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levelében megfogalmazta: ellehetetlenül a kompetenciaképzés és a tudásmélyítés. A demonstrálók is azt mondják: a tanárok ebben a rendszerben nem tudják gyakorolni a hivatásukat, amire felesküdtek.

– A tanárok valóban túlterheltek a felesleges adminisztrációs munkáktól. Nehezebben teljesítenek az órán. A megalázó szituációk sokaságát tapasztaltuk az elmúlt években. Amikor a téli szünet közepén kívánnak tőlünk eleve teljesíthetetlen feladatokat, vagy amikor bekérnek sok munkát igénylő adatokat, majd nem sokkal később újra kérik ugyanazt. A minősítésekben is ezt érezhettük. Van olyan kollégám, aki harminc éve tanít, megszámolhatatlanul sok, versenyen elért eredményt tud felmutatni, ami nyilván nem független a tanári teljesítményétől. Doktori fokozata van, tanárképzésben vesz részt, vagyis – besorolása szerint – mestertanár lenne. Ehhez képest pedagógus 1. besorolást kapott. Mennyivel elegánsabb lett volna azt mondani neki: most nincs pénz, de amint lesz, mestertanárként megkapja, amit kiérdemelt az eddigi sok évtizedes teljesítményével. Miért kell megalázni embereket?

– Ön szerint miért?

– Szerintem egyszerűen arról van szó: nagyon gyorsak és sokszor átgondolatlanok a változtatások, ráadásul gyakran kellő kipróbálás nélkül. A Kliket is rövid idő alatt, kapkodva, átgondolatlanul indították el. Pedig több területen lehetett volna jól is használni az új rendszert.

– Franciaországban történelmi okokból központosított az oktatás, de manapság szabadulnának a centralizációtól, mert a rendszert meghaladta az idő. De ugyanezt mondják a magyar tanárok is: így nem tudnak a modern követelményeknek megfelelően tanítani. Akkor mégis milyen előnye lehetne a Kliknek?

– Ha rendeltetésszerűen működne, esetleg éppen az iskolák dologi ellátottságát javíthatná. Megszüntethetné például a segédeszközök – kréta, fénymásolópapír satöbbi – hiányát. Pontosan lehetne tudni, hogy az egyes iskolatípusokban, a különböző körzetekben mire van szükség. Egyszeri, olcsóbb közbeszerzéssel mindenhova megfelelő mennyiséget juttathatnának, így nem lenne állandó hiány mindenből. Az iskolák – és a korábbi fenntartó önkormányzatok – közötti anyagi különbségeket eltüntethették volna. Pillanatnyilag azonban a Klik inkább a forráskivonást jelenti az oktatásból, az iskolák anyagi függetlenségének totális megszüntetését.

– Az Eötvös diákjai csatlakoztak a Herman felhívásához. Ebben az is szerepel: „A jelenlegi rendszer meglátásunk szerint nem az egyéniségeket keresi, hanem egy adott követelményrendszer szerint uniformizál.” Én ebből azt olvasom ki: saját diákjai több szempontból sem tartják elfogadhatónak a központosítást.

– Vannak kérdések, amelyekben kicsit más a véleményem, mint nekik. Fontos, hogy mielőtt kitették honlapjukra, megmutatták a nyilatkozatot, amit el is várok, hiszen a gimnázium diákjaiként és nem magánszemélyként írták. A levelet végzősök fogalmazták, nekik már csak pár hónapjuk maradt itt, az iskolában. Külön öröm, hogy nem a saját problémáikon háborodtak fel: a jövő oktatásáért aggódnak. A mi iskolánkban tanárok és diákok elmondhatják véleményüket – természetesen szakmai, nem pedig politikai alapon. Iskolában nem politizálunk!

– Azzal kezdtük az interjút: nincs érdemi párbeszéd a tanárok és a szakvezetés között. Balog Zoltán miniszter azt mondja, nem akarják visszaállítani a 2010 előtti oktatást, a pedagógusok ugyanakkor rendszerszintű változást akarnak. Van más választásuk a tüntetésen, a sztrájkon kívül?

– Ha utcára mennek, valószínűleg akkor sem tudják elérni, hogy a kormány megszüntesse a Kliket. Az beismerő vallomás lenne, ráadásul meg kellene nevezni a felelősöket. Ez szintén kínos lehet. Sok – akár rendszerszintű – módosításra viszont van esély az élhetőbb tanításért. És ezeket a tárgyalóasztalnál kell elérni.

– De eddig nem tárgyaltak a pedagógusokkal.

– Igaz. Ugyanakkor a tanárok többsége nem akar kimenni az utcára, a szakmai egyeztetéseket támogatják. Nem jó egyik oldalnak sem, ha egy ilyen, stratégiailag fontos ágazat kérdései erőből dőlnek el. Persze gyakran úgy tűnik: az egyeztetéshez csak a tiltakozásokon keresztül vezet az út.

– Mit gondol, ha nem változik az oktatási rendszer, milyen gyerekek nevelődnek az iskolákban? Éppen az ön diákjai írták: nem egyéniségek kinevelése a cél.

– A tanár mindig megtalálja a módját, hogy tiltakozzon a rendszer ellen s közben gyakorolja a hivatását. Lehet bojkottálni másként is. Például bemegy órára, vigyáz a gyerekekre, de hónapokon keresztül csak felolvassa a központi tankönyv megfelelő anyagát, és a számonkérést is alapszintre csökkenti, hogy ne kelljen bajlódnia a javítással. Nyilván ez rémálom lenne, szerencsére ehhez túl elhivatottak a tanárok. Ami inkább elképzelhető: visszatérünk a rendszerváltás előtti időkhöz, amikor a tanár külön utakon járt, együtt kuncogott a diákokkal a tankönyvön és saját elképzelései szerint tanított. Van ebben is tapasztalatom, hiszen 1988 óta tanítok. Meggyőződésem: minden kormányzatnak – másképp nem megy – meg kell nyernie a tanárokat, és bizonyítani, hogy együtt és értük vannak a döntések. A közös jövőről van szó, ezért kellene a közös gondolkodás.