A nyugdíjkorhatár emelésével ijesztgetnek

A nők 40 évi munkavégzés utáni nyugdíjba vonulási lehetősége a Fidesz azon igen kevés lépéseinek egyike, amely tényleg sok nehéz helyzetben lévő emberen segített. A mai magyar munkaerőpiacon 50 év felett szinte lehetetlen megfelelő új állást találni, ezért jött kapóra ez a lehetőség sokaknak. Élnek is vele jóval többen, mint azt előzetesen gondolták, évente több tízezren. Ez sok tízmilliárddal terheli meg a büdzsét, de jó, hogy erre megy el ez a pénz, nem pedig stadionokra és más értelmetlen presztízsberuházásokra.

Logikusan merül fel a gondolat, miért nem élhetnek ezzel a férfiak is. Az átlagos élethosszuk 5 évvel rövidebb a nőkénél, 65 év felett jelenleg 7-8 évre számíthatnak még, míg egy 58 éves korban nyugdíjba ment nő közel húsz évre. A korai nyugdíjas nők tehát sokkal jobban megterhelik a nyugdíjkasszát, és igazságosabb is lenne, ha férfiak egy hosszú, dolgos élet után szintén korábban nyugalomba vonulhatnának, főleg, ha már kiszorultak a munkaerőpiacról.

Ez azonban nem ilyen egyszerű. A foglalkoztatási ráta a férfiaknál jóval magasabb, akárcsak az átlagfizetés. Ezért ha esetleg jövőre ők is nyugdíjba mehetnének 40 évi munkaviszony után, ez megdobná az állami kiadásokat. Becslések szerint 150 ezren mehetnének azonnal nyugdíjba, ami éves szinten 200 milliárd többletterhet jelentene a költségvetésnek, a járulékbevételi kiesésről nem is beszélve. Ez nem tűnik elviselhetetlenül soknak a 3000 milliárdos nyugdíjkassza számára, a gond csak az, hogy az elkövetkező években a nyugdíjasok száma a Ratkó-nemzedék miatt egyébként is megugrik. A prognózisok szerint ennek nyomán a nyugdíjkiadás 2019-re 3500 milliárd forintra emelkedik.

Ennél is fontosabb tényezőt jelentenek a kedvezőtlen demográfiai trendek. A fideszes propaganda dacára a születések száma nem nő, a tényleges járulékfizető foglalkoztatottak száma is alig, a lakosság pedig öregszik. Ennek törvényszerű következménye, hogy egyre kevesebb aktív dolgozónak kell eltartania egyre több nyugdíjast, ami belátható időn belül alapvető problémákhoz vezet. Szakértők szerint 2030-ra érhetjük el azt, hogy az egész rendszer fenntarthatatlanná válik, azaz néhány éven belül újabb korrekciókról kell dönteni.

A mozgástér igen szűk, elvileg három lehetőségből lehet választani. Az első a járulékok emelése, de ez az út aligha járható, mert azok nálunk már most is rendkívül magasak, és a gazdaság, valamint a foglalkoztatás növekedését akadályozzák. A következő megoldás az ellátási összeg csökkentése, mivel az unióban jelenleg Hollandia után mi vagyunk a leggálánsabbak a nyugdíj nagyságában az utolsó nettó fizetéshez viszonyítva.

A mostani átlagos nyugdíjösszeg 103 ezer forint, ami az átlagfizetés nagyjából 70 százaléka. Igen ám, de ez a hivatalos létminimumot sem éri el, azaz hiába nagyvonalú látszólag a nyugdíjrendszerünk, ha a megélhetést alig biztosítja. Az ellátás csökkentése tehát súlyos szociális következményekkel járna, amely a lakosság egyre nagyobb részét érintené, visszahatva a gazdasági fejlődésre is.

Marad tehát a harmadik út, a korhatár emelése. A mostani 63 év nemsokára 65-re nő, de hosszabb távon ez is kevésnek látszik. Az EU-ban mind több országban 67 év a korhatár, a hitelezők például a görögöktől is ezt követelik. Ne feledjük viszont, hogy ezekben az országokban jellemzően az élethossz is magasabb, mint nálunk – a fizetésekről nem is beszélve. A nyugdíjmodellek is eltérőek, ezért a külső összehasonlítás könnyen félrevezető lehet.

Abban a szakértőknek igazuk van, hogy a népességi trendek miatt a nyugdíjkorhatár további emelése legkésőbb 10-15 év múlva szükségessé válik. Az alapvető gondot azonban nem oldja meg: az állami ellátás nem lesz képes az egyre hosszabbra nyúló nyugdíjas évekre a megszokotthoz közeli életszínvonalat biztosítani. Külön problémát jelent nálunk, hogy a munkát végzők csaknem harmada után a minimálbér szerint fizetnek járulékokat, és ennek megfelelő ellátásra, azaz megélhetési gondokra számíthat majd az, aki csupán az állami nyugdíjban bízik.

A lényeg éppen ez: öngondoskodás nélkül ki leszünk szolgáltatva a bizonytalannak, az állami nyugdíjkassza és a költségvetés későbbi állapotának. Feltétlenül szükséges tehát évtizedekkel előre készülni a nyugdíjas évekre, és megtakarítani annyit, amennyit tudunk. Ez viszont nem egyszerű, mert a magyar lakosság harmadának a napi megélhetés is gondot jelent, további harmada pedig nem képes jelentősebb tartalékot felhalmozni. Az állam sem segít sokat, jóval több kedvezménnyel kellene ösztönözni a megtakarításokat ahhoz, hogy azok aránya növekedjen.

Szemléletváltásra is szükség van: a mindenről gondoskodó állam képe helyett az egyéni felelősség és öngondoskodás fontosságát kellene sulykolni. A Fidesz-kormány ennek sajnos éppen az ellenkezőjét teszi: a magánnyugdíjpénztárak tönkretételével éppen az önálló, az államtól független mozgásteret szűkítette, miközben az ígéretét az áttekinthető, egyéni nyugdíjszámlákról nem teljesítette. 3000 milliárd forintot tapsolt el úgy, hogy az majd hiányozni fog az érintettek zsebéből.

Emellett mindent megtesz azért, hogy a mindenható állam bácsi képét sugallja, és korlátozza a polgárok önálló gondolkodását, önszerveződését. Ilyen kormányzati hozzáállás mellett nehezen fog nőni az öntudatos, az öngondoskodást alapvetőnek tartó és arra képes honpolgárok száma.