A nemzet taxija

– Nem vagyok fasiszta, ezt tisztázzuk a legelején! – mondja Gyebrán László ügyvezető igazgató és aktív taxisofőr.
Beszálláskor nagy lendülettel sikerült ráülni a Kárpátia kiadványára. Miközben kirántom magam alól, a fejem búbja egy monitornak ütközik.

– Mit szeretne nézni, hallgatni?
Bő a választék: Vona-beszédtől a „hiszekegy”-ig és a gárdistákig.

– Kezdeném Wass Alberttel – cseppet sem vagyok vicces.
Már érkezik is dörgedelmesen: „Megtagadva dicső őseit, idegen rongyokba öltözve árulja magát minden utcasarkon... Hát magyar földön már nem maradt magyar?”

– Remegek, libabőrös leszek mindig, amikor hallom... – És a sofőröm máris meséli, hogyan is kezdődött a társaság története. – Meghalt apám. Vettem egy choppert, és kimentem Erdélybe. Akkor kattantam meg. Eszembe jutott, ahogy apám a nyolcvanas években ugyanazt üvöltötte a ház előtt, amiket most a Jobbik. De ő csak egy alkoholista volt.

Bárki beszállhat

Gyebnár László viszont nem dohányzik, és egy korty alkoholt sem fogyaszt. Ragaszkodik ahhoz, hogy leírjam: nem volt ez Jobbik-taxi egy percig sem. Nem tagja ő a pártnak, még a gárdának sem:
– Nem tudnék menetelni, mert a motorbalesetem miatt sosem jön helyre a lábam.
Az utolsó cégnél – ahol a Nemzeti Taxi megalapítása előtt dolgozott – az etikai bizottság a menesztését kérte. Egy húszéves lány betelefonált, hogy politikai, nemzeti érzelmű dalokat hallgat.

– Magyar dalok voltak, az autótévében pedig nem Hitler ment, hanem Horthy. Na, ennyire volt képben a lány.
Ez volt az utolsó csepp. Belevágott hát, hogy létrehozzon egy „igaz magyar” társaságot. Hite volt, pénze már kevesebb, de amit lehetett, eladott, és megalakult a cég. Eleinte egyedül dolgozott. Aztán társa is lett. Most már alkalmazottjai és rajongói, követői is vannak.

– Bárki beszállhat.
Évekig fuvarozta Friderikuszt, a Kovács családot (showder), a Kempinsky igazgatóját.

– Nézze, pajeszos zsidókkal bejártam egész Európát. Semmi bajom nem volt velük.
– Na, most kérek egy Vona-egypercest!
– Erről olyan sztorim van! – ragyog fel a cégvezető. – Magyar élsportolókat szállítottam, hatalmas tagok voltak, alig fértek be hátul. Buliztak. Elkezdték hallgatni a beszédet. Szólongatták egymást: „Hallod, mi megy az országban? A k... életbe! Hülyére vagyunk véve!”

Közben csörög az ügyvezető. Egy törzsutas keresi. Magyarázkodni nem kell. Megvárja, magyar ember.

Mivel mindössze harmincöt tagot számlál a társaság, kíváncsi vagyok, van-e diszpécser.
– Andika, beszólsz?
Andika beszól, segíthet-e. Ő a nappalos, Nyíregyházáról hozta fel a főnök. Ez a munka a mindene. Meg a négy gyereke.

Attila óta

– Magának van gyereke? Nincs.
Fogyunk, ezerötszáz éve, Attila óta fogyunk...
Hoppá, kedves afroamerikai ismerősöm integet: elvisszük? Elvisszük.

Aztán Gyebrán felém fordul:
– Mondtam, bárki beszállhat! Tagnak is. Július 5-én megállt előttem egy cigány srác, vigyázzba vágta magát: „Nemzeti érzelmű vagyok. Szeretnék belépni, dolgozni.” Tudja, ki volt? A megasztáros Pál Csaba, az Elvis-imitátor. Viszek én fideszes képviselőt, jobbikost. Sőt, együtt ülnek be! Hallom, hogy a fideszest a jobbikos okosítja.
Néhol Felvidéki Gyebrán Lászlóként szerepel. Ennek is van története:
– Vittem a szlovák önkormányzat vezetőjét. Meglátta az autót, és megbeszéltük, hogy minden bajok forrása Trianon. Nekünk is fáj, nekik is fáj, mindenkinek fáj.
Levezetésképpen egy kevéske István, a király, ne túl forrón!

Beindulnak

– Tudja, ha szólnak, a Belvárosból kirohanok Békásmegyerre, Törökbálintra, bárhová. Az utasaink megfizetik ezt a semmihez nem fogható hangulatot. Amúgy brutális a helyzet, de bizakodunk. A választások után bátrabbak lettek az emberek. Ősztől még többen fel merik vállalni az érzelmeiket. És akkor aztán beindulunk!