Milliónyian menekülhetnek Magyarországra?
Bakondi György szerint 900 ezren jöhetnek Ukrajnából miközben a déli határon is fokozódik a nyomás.
Az előrejelzések szerint akár a 900 ezret is elérheti az Ukrajnából, a háború elől Magyarországra menekülők száma – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
Bakondi György közlése szerint szerda délig több mint 432 ezren érkeztek Ukrajnából Magyarországra. Hozzátette: miközben a hadműveletek első időszakában a háború elől, ma már a háborúból menekülnek az emberek az Ukrajnával szomszédos biztonságos országokba.
Ez a megváltozott helyzet más minőségű erőfeszítéseket igényel a magyar hatóságoktól, a civil szervezetektől és az önkormányzatoktól egyaránt
– fogalmazott, rámutatva, hogy minden eddiginél nagyobb szükség van a különböző szervezetek, az ország erőtartalékainak összehangolására.
Bakondi György kiemelte, hogy folytatni kell a kárpátaljaiak támogatását is, mert a térségbe nagy számban érkeztek Kelet-Ukrajnából olyanok, akik mindenüket elvesztették. Orbán Viktor miniszterelnök éppen ennek, a menekültek ellátásának összehangolása és a munka irányítása érdekében látogat rendszeresen a határ menti térségbe – mondta a főtanácsadó, hangsúlyozva, hogy a kormányfő személyes jelenléte egyben ösztönzőleg hat a térségben dolgozó hatóságok munkatársaira, katonákra, rendőrökre, tűzoltókra, polgárőrökre és a civil segítőkre egyaránt.
Bakondi György arról is szólt, hogy eközben a déli határon fokozódik a illegális migránsok nyomása, hiszen az idén már 31 200 határsértőt fogtak el a déli határon szolgálatot teljesítő rendőrök és katonák, illetve 280 embercsempész ellen indult büntetőeljárás. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy egyre nagyobb gabonahiány alakul ki Észak-Afrikában az orosz-ukrán háború miatt, ugyanis az észak-afrikai Száhel-övezet országainak többsége Ukrajnából és Oroszországból importálta a búzát.
Ebben a helyzetben éhínség ütheti fel a fejét ebben a térségben, ami újabb százezreket, milliókat késztethet arra, hogy útnak induljanak Európa felé – jelezte a főtanácsadó, hozzátéve, hogy ilyen körülmények között minden meg kell tenni ennek megakadályozása érdekében az Európai Unió és az ENSZ szakosított szerveinek bevonásával.
(Kiemelt kép: Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az illegális bevándorlásról tart sajtótájékoztatót a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2018. december 28-án. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)