A kormány döntése értelmében minden településen lesz ATM, ám nem mindegy, hogy melyik automatában veszi fel a készpénzt!
A melegedő klímához alkalmazkodva a korábban csak élelmiszerekben előforduló kenyérbogár most a történelmi pannonhalmi könyvtárat is megtámadta. A kár súlyos, a fémrágó bogarat nehéz irtani.
Egy idei szabályozás szerint percek dönthetnek arról, hogy jár-e a pénz vagy sem.
Kapu Tibor a második magyar űrhajós, most kiderült, hogy pontosan mennyibe került az utazás.
Újabb rettegett betegség ütötte fel a fejét, a bőrcsomósodáskór miatt már a Nébih is figyelmeztette az állattartókat.
2014. január 28., 17:57
Hogyan lett a tornatanárból „sajtkirály”, majd üzletlánc-tulajdonos? A 168 Óra élő rádióműsorának, a Szerda 11-nek január 29-én Gábossy Árpád, a Szega Foods tulajdonosa lesz a vendége.
2014. január 28., 17:50
A Der Standard című osztrák, valamint a The International New York Times című amerikai lap a tervezett Szabadság téri emlékműről közölt írást.
2014. január 28., 16:49
Magyarországon olyan oktatási rendszer kezd megerősödni, amelyben a gyerek után a pedagógus a legfontosabb szereplő – jelentette ki a köznevelésért felelős államtitkár kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.
2014. január 28., 15:45
Az Együtt–PM véleménye szerint Orbán Viktor keddi, a Belügyminisztériumban tett kijelentésével ellentétben 2010 áprilisa után Magyarországon a jogállamiság nem helyreállt, hanem „felfüggesztésre került” – írta az MTI-hez eljuttatott közleményében Dorosz Dávid.
2014. január 28., 13:55
„Már a Might and Magic sem a régi!” – mondhatnák jó páran, akik már a kezdetek óta rajonganak ezért az igazi „régi motoros” szerepjáték-sorozatért. A franchise-ból az eredeti szerepjátékok óta stratégiai sorozat lett, amely úgyszintén sok ráncfelvarráson ment keresztül, új univerzumot, játékmenetet aggattak rá. Persze a Heroes-nak saját rajongóbázisa is alakult, de sokan inkább azt várták – vagy inkább csak remélték – hogy végre visszatérjen az eredeti koncepció. Nos, „imáik” meghallgatásra találtak: a Ubisoft végre megjelentette az igazi, eredeti Might and Magic recept alapján készült tizedik részt.
2014. január 28., 13:41
„A hideg sokkal nagyobb felelősségvállalást követel tőlünk, kutyásoktól is, hiszen ha négylábú barátunkat óvjuk, védjük, akkor nem feledkezhetünk meg nehéz sorsú, otthonukat vesztett embertársainkról sem” – olvasható az felhívásában.
2014. január 28., 13:02
Huszonkilencezer tiszthelyettes kap március 1-jétől – az év elejéig visszamenőleg – havi tízezer forintos bérkiegészítést – jelentette be a kormány döntését a miniszterelnök a Belügyminisztérium évértékelő értekezletén kedden Budapesten.
2014. január 28., 12:27
A Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta az első fokon hozott döntést, és elutasította a Karsai László elleni jobbikos keresetet.
2014. január 28., 11:47
Magyarországon 2010 után helyreállt a jogállamiság – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Belügyminisztérium évértékelő értekezletén kedden Budapesten.
2014. január 28., 11:32
Az LMP közérdekű adatigényléssel fordult Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez, hogy teljes egészében váljon hozzáférhetővé a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról (Klik) készült jelentés – közölte Osztolykán Ágnes, a párt országgyűlési képviselője. Az LMP szerint a Klik elnökének és Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkárnak is távoznia kellene azok után, hogy a kormány megrendelésére készült jelentés szerint az intézményfenntartónál hibák sorozatát követte el a vezetőség.
2014. január 28., 11:11
Mit tegyen egy homoszexuális pedagógus, ha az egyik – társai által többször bántalmazott – diákja éppen tőle kér kér segítséget, kiváltva ezzel az érintett osztálytársak haragját? Ha az osztályterembe lépve vélt szexuális irányultságára utaló táblai feliratok és trágár megjegyzések fogadják?
2014. január 28., 11:09
Jelentem, Magyarországon rend van – mondta Pintér Sándor kedden, a Belügyminisztérium évértékelő értekezletén.
2014. január 28., 09:32
A Fővárosi Közgyűlés szerdán dönthet arról az előterjesztésről, amely környezetvédelmi szempontokra hivatkozva a budapesti Duna-hidakra, aluljárókra, valamint szobrokra, emlékművekre és fákra is kiterjesztené a választásiplakát-elhelyezési tilalmat a februárban kezdődő kampányban.
2014. január 28., 08:45
Az Orbán Viktor vezette Fidesz az áprilisi parlamenti választásokat is megnyerheti. Populizmus a nagytőkével szemben; adókönnyítés a családok részére –összegez Kathrin Lauer elemzésében a Wiener Zeitung hasábjain.
2014. január 28., 06:15
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) megerősítette az MTI-nek, hogy létezik az a levél, amelyet a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) elnökének küldtek a Lehel utcai robbantással kapcsolatban.
2014. január 27., 21:19
Két férfi fegyverrel vagy annak utánzatával próbált meg kirabolni hétfőn egy debreceni dohányboltot, de amikor az alkalmazott megnyomta a pánikgombot, zsákmány nélkül elmenekültek – tájékoztatta a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
2014. január 27., 20:38
Az LMP-ben zajló folyamatok összességében arról szólnak, hogy a politika mégiscsak politika, még akkor is, ha másképp szeretnék csinálni. Az ismert arcok kilépésével pedig Schiffer András a kampányra szinte egyedül maradt. A párt kettészakadása után ugyanis Ertsey Katalin és Vágó Gábor után a minap Osztolykán Ágnes is bejelentette: nem folytatja tovább az LMP-ben. Így még az is előfordulhat, hogy a harmadik pólus célkitűzését végül saját maguk fogják megszüntetni. A Magyar Progresszív Intézet politológusát kérdeztük.
2014. január 27., 18:14
A magyar államnak nem lenne szabad felállítania a német megszállás emlékművét a Szabadság téren és foglalkoznia kellene az 1944 márciusa előtt történtekkel is. Gulyás Márton színházi rendező teljesen váratlan, tiltakozó szavai Rétvári Bencének, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárának szóltak, aki éppen befejezte a kormány nevében mondott beszédét a holokauszt emléknapon.