A mi kutyánk kölyke

Az európai zöldeket erősítő Daniel Cohn-Benditről itthon a közelmúltig alig lehetett hallani. Legföljebb az anarchizmus iránt érdeklődők tudták, hogy egy 1975-ben megjelent könyvében polgárpukkasztónak szánt és később bíróság előtt tételesen cáfolt sorokat írt arról, milyen intim „találkozásai voltak” fiatalkorúakkal egy radikális kommunában Nyugat-Németországban. A „pedofíliagyanú” amúgy két éve, a francia EP-kampányban is botrányt kavart, de Magyarországig nem jutott el a híre.

Cohn-Bendit nevét januárban tanultuk meg, amikor a médiatörvény miatt hevesen támadta Orbán Viktort Brüsszelben. A minap Magyarországra látogatott, sajtótájékoztatón is részt vett, ahol az MTV tudósítója, Papp Dániel próbált rajta revánsot venni a miniszterelnök sértegetése miatt. Papp azt a kérdést szegezte Cohn-Benditnek: demokratikus értéknek tartja-e kiskorúak „szexuális tárgyú megközelítését”? Cohn-Bendit válaszolt (nem kívánja, hogy a kontinens alkotmánya életstílusokat definiáljon), majd zajlott tovább a rendezvény. Cohn-Bendit fél óra múlva távozott, indult a reptérre.

A Papp Dániel által készített tudósítás „Cohn-Bendit megfutamodott a kínos kérdések elől Budapesten” címmel került adásba. A torzítva összevágott riport azt sugallja, hogy a politikus nem válaszolt a kérdésre, sőt, megijedt és elmenekült.

A primitív csalás kiderült, ám retorzió helyett a korábban amúgy a Jobbik sajtópolitikai kabinetfőnökeként is dolgozó Papp Dánielt a MTVA hírfőszerkesztőjévé nevezték ki.

Sajtóbotrányok

Persze nem ez az első „nagy sajtóbotrányként” elhíresült eset a magyar sajtótörténetben. Emlékezetes sztori a musterügy.

A Bánó András által szerkesztett Egyenleg 1992. október huszonharmadikai adása tudósított az aznapi Kossuth téri ünnepségről, ahol néhány tüntető megakasztotta Göncz Árpád köztársasági elnök beszédét. A riport bőrfejű, árpádsávos lobogót lengető fiatalokat mutatott. Fél évvel később A hét című műsor manipuláltnak minősítette a Bánó-féle képsort, mondván: a fütyülő szkinhedes felvétel egy másik tüntetésen készült, és utólag összevágták az ’56-os ünnepség kockáival. A tévé vezetősége kikérte a Sony cég szakvéleményét, amely alapján bizonyítottnak találta a csalást. Bánó szerint viszont pusztán annyi derült ki, hogy másolt kazetta került adásba, de manipuláció nem történt. Ennek ellenére Bánót elbocsátották, majd a döntést a bíróság 1994-ben hatályon kívül helyezte.

– Nincs abban csoda, hogy a politikai sajtó az irányultságának megfelelően főként túloldali politikai célpontokat vesz tűz alá – mondja Hammer Ferenc médiaszociológus. – De fontos, hogy ez ne legyen kizárólagos, és tényfeltárás címén ne kizárólag a politikai ellenfeleire összpontosítson. Mert az újságírás nem azonos az annak álcázott politikai leszámolással. Ha pedig ilyesmi a közmédiában történik, az jóval minősítettebb botrány.
Ugyancsak nagyot szólt a 2003-as Teller-botrány. A Népszabadság Rossz hírek a szülőföldről címmel posztumusz közölt egy az akkori ellenzéket erősen kritizáló levelet az akkor már halott, életében határozottan jobboldali atomtudós aláírásával. Utóbb kiderült, hogy Zeley László, a „professzor barátja” írta a magánbeszélgetéseik alapján összerakott levelet. Eötvös Pál főszerkesztő elismerte a hibát, a Fidesz lemondásra szólította fel. Erre nem került sor, de a MÚOSZ szigorú megrovásban részesítette.

– A Teller- és a Cohn-Bendit-ügy közös vonása, hogy a médiaetikai vétségek következmény nélkül maradnak – véli Zsolt Péter médiaszociológus. – Eötvös Pál jóval később (és hivatalosan nem emiatt) mondott le, majd a MÚOSZ elnöke lett. De Bánó András ügye is jó példa arra, hogy a tábormentalitás tehet hőssé valakit.
Eötvös Pál ma is úgy látja: a Teller-ügy nem volt szándékos, inkább az „elháríthatatlan véletlen” kategóriájába tartozik.

– A Cohn-Bendit-esettel semmilyen szempontból nem hasonlítható össze – mondja Eötvös. – Az egy riasztó csalás, ráadásul átlátszó és ostoba. Normál esetben három következménye lehet. Az egyik a főnök retorziója, erről nem tudni. A másik a környezet és a szakma elítélő reakciója, ami megtörtént, igaz, csak ellenzéki oldalról. A harmadik pedig akkor következik be, ha bárki valamelyik újságíró-szövetség etikai bizottságához fordul. A MÚOSZ nem lép az ügyben, mert Papp Dániel valószínűleg nem MÚOSZ-tag, és bejelentés sem érkezett a szervezethez.
– A mi kutyánk kölyke alapon rég nincsenek szakmai értékek. Olyan embert neveznek ki hírfőszerkesztőnek, akinek el kéne tűnnie a közszolgálati médiából – mondja Zsolt Péter, ám hozzáteszi –, ez semmiben nem tér el a magyar gyakorlattól. Ötven év lemaradásban vagyunk Nyugat-Európától, ahol a szakmai szövetségek egyre jobban elszakadnak a politikától, az újságírók pedig összetartanak. Pedig már a TV 3 ellehetetlenítésének idején rájöhettek volna a sajtó munkatársai, hogy nem a dörgölőzés, hanem a szakmává szerveződés ad biztonságot. A magyar médiában nincsenek közös értékek. Ha lennének, a médiatörvénnyel szemben a konzervatív sajtó ugyanúgy fellépett volna, mint a liberális.
Hammer Ferenc is a közös szakmai fellépést hiányolja.

– Angliában létezik egy Sajtótanács – Press Council – nevű kutatóintézet és panaszhivatal. Ezt a lapok maguk tartják el, nem kormánypénzből működik. Emiatt megbízható szakmai szervezet, hosszú távon védi az újságokat. Ám ha valaki hazudik, a bíróságon túl a tanács is megbünteti. Persze ha valaki csak titulusában újságíró, valójában viszont pártpropagandista, akkor a szakma tekintélyének, védelmének nincs jelentősége.

Egymillió dollár

Még 2001-ben botrányt kavart, hogy Frei Tamás az RTL Klub Dosszié című műsorában megkérdezett egy állítólagos orosz bérgyilkost: hajlandó-e likvidálni Orbán Viktort.

A válasz igen, az ár egymillió dollár. A politika és a közvélemény felháborodására a csatorna programigazgatója és vezérigazgatója lemondott, az RTL Klub és Frei Tamás bocsánatot kért a miniszterelnöktől. De ezzel nem ért véget az ügy. Néhány hét múlva Juszt László a televízióban azt állította: Frei „bérgyilkosa” szimpla bolti eladó, aki némi készpénzért vállalta, hogy kamera előtt eljátssza a szerepet. Frei előbb tagadta a vádat, később elismerte a csalást.

– Havas Henrik annak idején úgy reagált a Frei által konstruált áleseményre, hogy az álriportok mindennaposak a médiában. Csakhogy a pszeudoesemény-gyártás mindig etikátlan – véli Zsolt Péter –, és nincs rá mentség. A Cohn-Bendit-ügyben megfutamodást mutatnak, ami szintén álesemény, indítéka nyilván politikai lejárató szándék.
A felelősséget a csúcsvezetőnek vállalnia kellene. Annak idején a The New York Times főszerkesztője habozás nélkül lemondott, amikor kiderült, egyik munkatársa álinterjúkat készített. Mert ha nincs következmény, mindenki azt gondolhatja: a pozíció vagy a hatalom megszerzése után bármit tehet. A közönség meg elveszíti bizalmát a médiában. Nálunk még el sem indult az összevont közmédiarendszer, ha az esetnek nem lesz következménye, azonnal el is hiteltelenedik. Márpedig a gyors hiteltelenedést is ismerjük már. Az ORTT első pervesztésének oka szintén a közszolgák politizálása volt.

Persze arra azért Magyarországon is van lehetőség, hogy a sértettek sajtó-helyreigazítási pereket indítsanak.

Foszló mítoszok

Csak néhány a legemlékezetesebb ügyek közül.

A Magyar Demokrata 2001 novemberi, Egy kihallgatás jegyzőkönyve – Foszló mítoszok című cikke azzal vádolta Mécs Imre SZDSZ-es képviselőt, hogy 1956-ban az ő terhelő vallomása miatt végezték ki társait. Mécs is perelt, a bíróság első fokon tíz hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte Bencsik András főszerkesztőt, ez másodfokon felfüggesztett fogházbüntetéssé enyhült.

A Népszava 2003-ban azt állította, hogy Kondor Katalin 1974 és 1983 között a Budapesti Rendőr-főkapitányság III/II-B alosztályának Vári fedőnevű titkos ügynöke volt. A Fővárosi Bíróság, majd a Legfelsőbb Bíróság szerint a lap nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani állítását, ezért helyreigazításra kötelezte a szerkesztőséget.

– A legtöbb rágalmazási pert vélhetően a Magyar Nemzet veszítette az elmúlt években – véli Hammer. – De az is látványos bukás volt, amikor a Hír TV-sek 2002-ben Veres János kabinetfőnökének adták ki magukat. Egy vakhitű dilettáns jobboldali ezt mégis igazi oknyomozó újságírásnak gondolja. A média sokszor olyan narratívát kínál, aminek semmi köze a megtörtént eseményhez. Rettenetes, hogy tényekről vitatkozunk. Persze egy kézlegyintéssel el lehetne intézni a pártsajtót, ha legalább a közmédia képes volna tisztességes mintát mutatni. Ehhez képest épp ott hamisítanak, méghozzá következmény nélkül. Az, hogy az MTV még csak nem is reagál érdemben a Papp-ügyre, a politikai arrogancia félelmetes példája.

Kerestük az MTV vezetését, de a sajtóosztályától azt a választ kaptuk, hogy az ügyre nem kívánnak reagálni.

– A Médiatanácsnak kutya kötelessége lenne kivizsgálni a Cohn-Bendit-ügyet – mondja Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese. – Én nem szívesen legitimálnám a Médiatanácsot azzal, hogy kérvényekkel rohangálok hozzájuk. Korábban is voltak politikailag motivált szakmai hibák, de az példátlan, hogy a közszolgálati televízió hamisítson meg egy hírt. Ez talán már a Fidesznek is kínos. Nem véletlen, hogy zuhan a közmédium és azon belül a politikai hírműsorok nézettsége. Így még a remélt politikai haszon is elmarad.
Koltay András, a Médiatanács tagja szerint a szervezet nem szólhat bele az új közmédiarendszer kinevezési gyakorlatába.

– Ezt Karácsony Gergelynek is tudnia kell. Ami az állítólagos csalást illeti: érdekes, hogy akik eddig a szabályozás ellen foglaltak állást, most, az első adandó alkalommal törvényért és hatóságért kiáltanak – mondja Koltay. – A médiaszabályozás nem képes valamenynyi sajtóetikai szabályt jogszabály formájába önteni. A konkrét ügyről annyit mondhatok, hogy a törvény szerint felvetődhet a tárgyilagos, tényszerű tudósítási kötelezettség megsértése. A médiatörvény alapján azonban a Médiatanács ilyenkor hivatalból nem indíthat eljárást, azt csak kérelemre teheti. Ha érkezik ilyen, elbíráljuk. A politikai nyomásgyakorlást pedig határozottan visszautasítjuk, főleg ha az a jogszabály hiányos ismeretével párosul.