„A magyarság szent megnyilvánulását követni fogják a keresztény világban”

Bencsik András szerint a 2014-es választások előtt lesz szükség újabb Békemenetre, „hiszen akkor ismét szükség lesz arra, hogy a magyarság legjava egy nagy közös zarándoklaton – egy nagy, közös, szakrális eseményen – kérje kimondva és kimondatlanul a Mindenhatót, hogy adjon erőt a folytatáshoz, a sikerhez”.

2012. november 2., 11:39

A Demokrata újságírója azt írta a lapban: „Ma még nem látható pontosan, mikor kerül sor az újabb békemenetre, illetve egynek az időpontja a körülmények ismeretében már sejthető: 2014 áprilisában egészen bizonyosan lesz békemenet; a sorsdöntő választások előestéjén, hiszen akkor ismét szükség lesz arra, hogy a magyarság legjava egy nagy közös zarándoklaton – egy nagy, közös, szakrális eseményen – kérje kimondva és kimondatlanul a Mindenhatót, hogy adjon erőt a folytatáshoz, a sikerhez. Több mint valószínű, hogy az lesz a legnagyobb zarándoklat a politikai cselekvések történetében. És egészen bizonyos, hogy mint már sokszor a történelemben, a magyarságnak ezt a különleges, szent megnyilvánulását is követni fogják majd más népek a keresztény világban, amint a korai középkorban a csíksomlyói zarándoklat is példát mutatott.”

12:41

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

12:03

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.