Órásit drágulhat a magyaros ételek egyik legfontosabb hozzávalója

Egyre több helyen importtal töltik fel a vöröshagyma-készleteket a kereskedők, amely miatt a zöldség behozatala is jóval drágább. Emiatt pedig drágábban is fogunk hozzájutni a vöröshagymához.

2023. február 19., 19:53

Szerző:

Az aszály okozta hagymahiány miatt egyre több helyen importtal töltik fel a készleteket a kereskedők, csakhogy a beszerzése jóval drágább. A drágulásban a termelők szerint a hazai hagymaföldek csökkenése is szerepet játszik – írta az RTL Híradó.

Jelenleg a vöröshagyma 400 forint körül mozog kilója, míg a lilahagyma ára 600 forint/kg körül van. Becslések szerint így tavaszra akár 50-60 százalékkal lehetnek drágábbak a hagymafélék, vagyis a vöröshagyma ára elérheti a 800 forintot.

(Kiemelt kép: Zöldség-gyümölcs kínálat a Hunyadi téri vásárcsarnokban (IV. vásárcsarnok), amely 1897-ben épült Czigler Győző tervei alapján a főváros terézvárosi kerületében. MTVA/Bizományosi: Róka László)

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.