A külpolitika új ruhája

- Mit gondol, lesz-e IMF-megállapodás, vagy bedől a magyar gazdaság?

– Van egy harmadik eset is. Hogy akkor lesz megállapodás, ha bedől a magyar gazdaság. Ezt is el kellene kerülni. Az a baj, hogy a gazdaságpolitikában is kettős beszéd folyik. Itthon a kormányzat a szabadságharcos, fülkeforradalmi retorikával próbálja a szavazókat a maga oldalán tartani, de külföldön más húrokat penget. Ez azonban tovább már nem tartható: partnereink felismerték, hogy a nyilatkozatok egymásnak ellentmondanak, és ez elbizonytalanítja a piacokat.

- Arra gyanakszanak, hogy a török utat járjuk? Húzni-halasztani akarjuk a tárgyalásokat, hátha közben magától jobbra fordul a helyzet?

– Nincs olyan tény, amely ezt cáfolná. Ez azonban kétélű fegyver: minél tovább tart a kétségek ideje, annál nagyobb lesz a kockázat, hogy újabb európai állam szorul pénzügyi támogatásra. A neki nyújtott segély pedig a számunkra elérhető forrásokat apasztja.

- Üzleti tanácsadóként mit mondana, ha munkaadója önnek szegezné a kérdést: lesz-e megállapodás?

– Biztosan csak egyet mondhatnék: az első félévben nem. Túl sok az akadály. Az IMF érdemben nem áll velünk szóba, míg Brüsszelből meg nem érkezik a megállapodáshoz szükséges zöld jelzés. Márpedig az Európai Bizottság és a Velencei Bizottság egyértelmű üzeneteket küldött: további lépéseket sürgetnek.

- Orbán Viktor egy rádióinterjúban azt mondta: zsarolás lenne, ha az Európai Unió politikai feltételeket támasztana a hitel ügyében. Tény, hogy az unió nem szokta politikai feltételekhez kötni az ilyen segítséget. Velünk kivételt tehetnek? Milyen alapon?

– Az Európai Unióban úgy szoktak tárgyalni, hogy az asztal körül mindenkiről feltételezik: ugyanazokat az alapértékeket vallja a politikai rendszer működéséről, a piacról. Ilyesmit nem is szokás firtatni. Csakhogy Magyarország esetében megingott a bizalom. A gyanút csak erősíti, hogy amikor a partnerek kétségeiket fejezik ki, amikor egyes jogszabályok kapcsán megpróbálják tartalmi színvallásra bírni a kormányt, az rendre technikai szintre próbálja lenyomni az eszmecserét. Ezzel azt a látszatot kelti, mintha a probléma nem létezne, vagy ha mégis, akkor azt időközben már meg is oldotta volna.

- Kormányzati tényezők azt mantrázzák, hogy nem ismerik az uniós feltételeket. Ám közben megjött az Európai Központi Bank papírja arról, hogy számukra változatlanul elfogadhatatlan a jegybanktörvény, és jött egy „nem papír papír” is a Velencei Bizottságtól a magyar bírósági reformmal kapcsolatban. Akkor most tudjuk, vagy nem tudjuk?

– Nagyon is tudjuk, hogy az Európai Unió más partnereinkkel együtt a fékek és ellensúlyok kényes egyensúlyának felborítását nehezményezi. Ám erről a kormány tárgyalni sem hajlandó, úgy véli, hogy elegendő csakis technikai részkérdésekkel foglalkoznia. Orbán Viktor és környezete így érvel: mi a klub tagjai, az IMF részvényes országa vagyunk, sértő és elfogadhatatlan, hogy számunkra más feltételeket támasztanak, mint a klub többi tagjánál.

- Jól értem? Van egy klub, ahol mindenki természetesnek tekinti, hogy nem szabad a szőnyegre köpni. Aztán jön valaki, aki felvétele után ezt mégis megteszi, majd azon háborog, hogy olyasmire figyelmeztetik, amire mást nem.

– Nagyjából így van. Pedig már önmagában az is elég nagy baj, ha a klub egy tagjáról csak feltételezik, hogy hajlamos úgy viselkedni, ahogy ott nem szokás. Erre számos apró, hétköznapi jel utal. Sok üzletembert, diplomáciai képviseletet felháborít az a fölényeskedés, az a kioktató hangnem, ahogyan a magyar hivatalosság külföldi politikusokkal és befektetőkkel tárgyal, ahogy diplomáciai rendezvényeken a magyar álláspontot kifejtik. Mind azt az üzenetet közvetíti a különböző fővárosokba és Brüsszelbe, hogy Budapesttel csínján kell bánni: a kormány sok mindent megtehet, ami ellentmond a közös értékrendnek.

- Olivier Bailly bizottsági szóvivő viszont igencsak ködös megfogalmazást használt: az általános jogi környezetnek kell megfelelőnek lennie az IMF-tárgyalások megkezdéséhez. Ebbe sok minden beleférhet – akár indulati döntés is.

– Az unióban senki sem vonja kétségbe, hogy Magyarország gazdasági és politikai képességei alapján jogosult a hitelfelvételre. A kormány igazi szándékaival kapcsolatban merülnek fel kétségek. Ám míg a képességeket talán lehetne számszerűsíteni, a szándékokat már nem lehet technikai részletekhez, konkrét adatokhoz kötni. Ráadásul, ha kötjük az ebet a karóhoz, hogy nekünk pedig igenis az kell, hogy konkrét megfogalmazásokra, egzakt paraméterekre tegyenek javaslatot, akkor egy minden eddiginél harcosabb, kritikusabb hangú bizottsággal találhatjuk szembe magunkat. Jobban járnánk a kompromisszumkész, konszenzuskereső tárgyalási magatartással. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy most nehéz dilemmák előtt áll az egész unió. Vajon hogyan kell a válságot kezelni? Szabad-e ilyenkor a nemzeti szuverenitás erősítésének jegyében egyénieskedő és protekcionalista gazdaságpolitikát folytatni? Vajon nem az integráció további mélyítése az egyetlen igazán jó válasz a kihívásokra? A jelek szerint a nagyokat képviselő Merkel–Sarkozy-tandem az utóbbi válaszra hajlik.

- Hogyan befolyásolhatja az unió átalakulását egy olyan magyar kormány, amely egyszerre hirdet szabadságharcot, és kér, sőt esetenként – például Kövér László szavaival – egyenesen követel?

– Veszélyes példát jelenthet azoknak a számára, akik szembe kívánnak szállni a fősoroddal, és saját külön válságuk leküzdésére saját külön nemzeti útjukat keresik.

- Hol itt a baj? A magországok mondhatják az aprócska Magyarországnak: menj csak isten hírével! Keresgéld az egyéni útjaidat, mi pedig a jövőben nélküled erősítjük meg az integrációt.

– Ez is előfordulhat. Ám a magországoknak sem érdekük, hogy akár létszámban, akár anyagi erőben – ha mégoly kicsi is az általunk képviselt gazdasági erő – gyengüljön az integráció. Tudják ugyanis, hogy a nemzetközi kapcsolatok fontos tényezője a globalizáció is, az, hogy hogyan tud helytállni Európa a világszintű politikai és gazdasági versenyfutásban.

(Az interjút teljes terjedelemben a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvashatja.)