A köznevelési államtitkár elmondta, szerinte összeomolhat-e az oktatás az oltatlan pedagógusok kiesése miatt

Maruzsa Zoltánnak ezek a meglátásai. 

2021. december 21., 11:13

Szerző:

A kormány nem számít komoly működési problémákra az oltást megtagadó pedagógusok szabadságolása miatt – mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a Népszavának.

Az interjúban az államtitkár úgy fogalmazott: 

„Bízom abban, hogy akik eddig nem tették meg, év végéig még élni fognak az oltás lehetőségével. Nem szeretnék jóslásokba bocsátkozni, de nem hiszem, hogy össze fog omlani a rendszer. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megengedhessük, hogy oltatlan pedagógusok tömegei tanítsanak az iskolákban. Sok emberrel találkoznak, gyerekekkel szülőkkel, nagyszülőkkel. Ahol sokan oltatlanok, ott ráadásul osztályokat kell zárni, mert kidőlhet a tantestület. Vagy most sikeresen lezárjuk az iskolák megvédésének a folyamatát, és a következő félév is jelenléti oktatással működhet, vagy sokkal több zárásra kerülhet sor a következő hónapokban.” 

Az államtitkár azt nyilatkozta, hogy decemberben eddig napi szinten 300-400 olyan pedagógus vette fel az oltást, aki korábban nem tette. Arról nem számolt be, hogy mennyi oltatlan tanár van Magyarországon. Maruzsa azt is elmondta, hogy nem tartják nyilván mennyien vették fel a pedagógusok közül a harmadik oltást. 

Maruzsa közölte, hogy az  5-11 éves korosztályból eddig 40 ezer gyereket oltottak be a 600 ezerből. 

(Kiemelt kép: Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára expozét tart az egyes köznevelést érintő törvények módosításáról szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 8-án. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)

19:45

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 50 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG webáruház üzemeltetőire (Dante International S.A., Extreme Digital- eMAG Kt.), mert megszegték a korábbi jóvátételi vállalásaikat – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn az MTI-vel. Az eMAG tudomásul vette a hatóság döntését, bár azzal nem ért maradéktalanul egyet – közölte a cég.

2022-ben 14,2 millió vendég közel 40 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken, csaknem negyven százalékkal többet, mint 2021-ben és csak egy hajszállal elmaradva a magyar turizmus minden idők legsikeresebb évének számító 2019-es esztendő eredményétől – emelte ki évértékelő sajtótájékoztatóján a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnöke.