A Jobbik váltókezelője

– Everybody sztésön, át a kerítésön – idézi a rigmust az egyik balassagyarmati jobbikos képviselő Facebook-oldaláról a cserháthalápi Szabó Norbert.

Nem tetszik neki, amit lát.

– Kirakott egy olyan fotót is, amin középen egy parasztgyerek, körülötte sok kis néger, a kép címe pedig: 2016, ez lesz a magyarsággal, ha nem intézkedünk. Na, ő irányítja a háttérből Dócs Dávidot, aki most polgármester lett.

Szabó Norbert daruzásból és fakitermelésből él, a portája előtt beszélgetünk; a másik jelölt, Tor Ferenc korábbi alpolgármester „testvéri jó barátja”, támogatója.

Tor és Dócs között zajlott az igazi küzdelem a falu vezetéséért, a másik három jelölt nem rúgott labdába.

– Akkora a gyűlölet, hogy nem igaz – mondja Szabó Norbert. – 2000-ben költöztem ide, akkor temették Zámbó Jimmyt, azért tudom ilyen pontosan. Amikor idejöttem, volt egy Simsonom, semmi másom, szeretett is mindenki. Most, hogy anyagilag jobban áll a szénám, nem szeretnek. Gyűlölködnek, háborúznak, pedig ember ennyit nem segített a falunak, mint én, ha kellett, hótolásban, árvíz idején meg kisbusszal vittem az embereket ingyen. Tor Ferivel is az a legnagyobb baj, hogy úgy hiszik, jól megy neki, pedig anyagilag a testvére támogatja Németországból. Most meg Feri miatt engem támadnak majd, belém kötnek, bekérik az engedélyeimet.

Tor Ferencet évtizedek óta ismeri a falu, mégsem rá szavaztak.

– Mert a Jobbik legalább másfélmilliót tett ebbe a kampányba. Háromnapos rendezvényt hoztak össze, etették, itatták, szórakoztatták a népet. Színes szórólapot nyomtak, itt volt Vona Gábor, házról házra járt Dáviddal. Egy idős nénitől hallottam, mindketten azt ígérték: ha a Jobbikra szavaz a nép, ők eltakarítják a cigányokat.

A korábbi polgármester, a független Mészáros Sándorné tizenkét évig vezette a települést. A tavaly októberi önkormányzati választáson egyetlen szavazattal előzte meg az akkor még függetlenként induló Dócs Dávidot. Aztán kiderült: a kormány csökkenti az ötszáz fő alatti települések polgármesterének bérét. Mészárosné fizetése a felére, kilencvenezer forintra esett volna vissza. Özvegyasszony, főiskolás lányát egyedül neveli, más jövedelme nem lévén decemberben úgy döntött: Németországba költözik egy idős asszonyt ápolni, nem kilencvenezerért. Azóta Tor Ferenc alpolgármester megbízott polgármesterként vitte az ügyeket. A falu döntő része arra számított, sokéves tapasztalata, ismertsége bőven elég lesz a győzelemhez. Nem így lett.

A polgármesteri hivatalban Dócs Dáviddal találkozunk. Ő negyvenegynéhányezerért, társadalmi megbízatásban vállalta a falu vezetését.

– A MÁV Zrt.-nél dolgozom váltókezelőként – így Dócs. – Előtte, húszéves koromtól vezető jegyvizsgáló voltam, de átképeztem magam. A ranglistán lejjebb kerültem, de így 24-72 órás munkarendben járok dolgozni, és marad szabadidőm. Emellett mezőgazdasági őstermelőként és erdőgazdálkodóként is tevékenykedem.

Sokáig a faluban, majd egy darabig a szomszédos Szügyön élt, nyolc éve költözött vissza Halápra.

– A családomnak több száz évre visszatekintő múltja van. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a temetőben található egyetlen kápolna az én famíliámé, 1888-ban építették. A lekicsinylő jöttment jelzőt mégis előszeretettel használták rám az ellenfeleim a kampány során. Nem akarok fellengzősen fogalmazni, de a plusz nemzeti érzés nálunk adva volt a családban, már dédszüleim is nemzeti érzelműek voltak. Kisgyerekkorom óta azzal foglalkoztam, ki tudná az ország érdekeit a legjobban képviselni. Nekem a választás a Jobbikra esett, mert olyan gazdasági és demográfiai problémákkal áll elő, amelyeket mások nem mertek felvállalni.

Konkrétan?

– Hadd ne mondjak konkrét ügyeket. De főleg a kisebbség és a többség együttélésére gondolok. A Jobbik a túlélést fogalmazza meg mind gazdaságilag, mind demográfiailag is, gondoljunk itt például az egyre égetőbb menekültkérdésre. Senkit nem kell gyűlölni, de aki idejön, az tartsa be a törvényeinket.

A Fidesz is pont ezt hangoztatja – vetjük fel.

– Csak épp terelnek az ügyben. A kerítés sem úgy épül, ahogy mondták.

Dócs Dávid nem párttag. Csak szimpatizáns.

– A Jobbik színeiben a tagság nem kötelező. De aki mögött nem áll egy párt, az csak az árral szemben úszhat. Szakmai támogatást is várok a Jobbiktól. Ígérték, segítenek a pályázat írásánál, tanácsokkal látnak el.

Meg ütős kampánnyal.

– Háromnapos fesztivált rendeztek. Az első napon polgármesteri vita volt, öt jelöltből hárman jelentünk meg. Tolmácsoltam a saját programomat. Másnap eljött Vona Gábor, és lakossági fórumot tartott. Ha a második legnagyobb párt első embere meglátogat egy ilyen kis települést, annak súlya van. Végül nyílt napot szerveztünk, amikor nemcsak engem, hanem a Jobbikot is megismertettük. Nem kell azt gondolni, hogy mi emberáldozatot mutatunk be főműsoridőben. Épp hogy értékeket próbálunk közvetíteni: irodalmi, kulturális előadásokat tartottunk, operetténekes is fellépett, moldvai néptánccsoportot hívtunk, a gyerekeknek volt játszóház, és szerény vendéglátás is. Az emberek is az értékeket nézték bennem: az egyenes, határozott kiállást, hogy nem kerülőutakon, hanem szemből közelítem meg a dolgokat. Közvetlen vagyok az emberekkel, korosztályomhoz képest talán más a produktumom. Nem a kocsmában töltöm a szabadidőmet, hanem dolgozom, és a családom boldogulását tartom szem előtt. Ez a falusi életpályamodell.

Dócs hozzáteszi: mivel Nógrád megyében Cserháthaláp az első jobbikos település, a párt nem engedi el a kezét.

– Hisz fontos a jó látszat. Meg kell mutatni, hogy egy ország kormányázására készülnek. Ezért kicsiben, egy települést is jól kell irányítani.

Hogyan?

– Közösségépítéssel. A szekér is jobban halad, ha a lovak egy irányba húzzák, mint ha ezerfelé, mert abból csak tengelytörés lesz. Most a faluban széthúzás van, érdekkörök, baráti és rokoni szálak mentén megy a klikkesedés. Én változtatnék ezen. Közösségi és tájházat szeretnék, ahol megtartjuk a falusi rendezvényeket, és nagyobb súlyt fektetünk a hagyományőrzésre.

Kint rekkenő hőség, betérünk a kocsmába. Egy asszony tesz-vesz, egy férfi sörözik. Utóbbi közmunkás, egy a halápi tizenöt közül: füvet nyírnak, virágot öntöznek.

– Dávidnak nagy a rokonsága, fiatalabb is, mint a Tor Ferkó, aki amúgy jobb lett volna a feladatra – jegyzi meg a nő. – Sok mindenhez ért, nyolc évig helyettes volt, tudja a szabályokat. De ő nem erőlködött annyira. Nem küldött papírt senkinek.

Fotók készülnek.

– Én ne látszódjak, munkaidőben vagyok! – áll mögénk a közmunkás férfi. – De azt nyugodtan leírhatja, hogy a Magyar Gárda kéne ide, hogy kiirtsák a cigányokat a falu másik feléből. Én egyetértek a Jobbik politikájával, álljunk már meg egy szóra! A cigányok elkezdenek itt bohóckodni, lopni, csalni, hazudni. Miért nem tudják megtenni, amit a másik? Krumplit ültetni vagy valami! A polgármester asszony tehet róla, hogy idejöttek. A szomszéd faluból bezzeg kiüldözték őket, de ő nem mert nekik szólni. Most figyeljen! Én nem a fajt gyűlölöm, hanem a fajtáját! A négernek csak azért nem megyek neki, mert fekete. De itt csak a dajdaj megy, a legutolsó oláh cigányok ezek.

Kint szusszanunk.

Polónyi József és felesége a buszhoz igyekszik.

– Dócs úr a jobbikos háttere miatt nyert – véli a férfi. – Az őszi választáson egy szavazattal vesztett, akkor függetlenként indult, még nem annyira nyilvánította ki, hova húz. Most itt volt Vona Gábor, aki még a cigányokhoz is elment, nem fél az tőlük. Meg is mondta, nem utálja őket, és szeretné jobbra téríteni őket. Sok falubeli átpártolt a Jobbikhoz. Dócs meg fiatal, a saját erejéből szerzett mindent, gazdálkodik, dolgozik. Korábban azért nem szavaztak rá, hogy beletanuljon a dolgokba. De most a Jobbik megemelte, lett súlya. Vona úr meg is mondta, szakmailag segítik, meg hát neki sok ismerőse van politikai téren is.

A cigánysoron egy magas férfi néz minket a kerítése mögül. Közmunkás ő is, ebédelni szaladt haza. A nevét nem írhatjuk le. Tizenegy éve él szocpolos házban hat gyerekével és élettársával.

– Nem Dócsot akartuk, mert az csak dirigál, parancsolgat. Sok a rokona a faluban, azok mind őrá szavaztak, a többieket pedig megetette, megitatta, szórta a leveleket. Vannak erdői, tanyái itt a falu szélén, felvásárolt mindent. Vasutasként honnan lett rá pénze? Még nem volt polgármester, amikor egyszer lementünk vásárolni a gyerekeimmel. Büdös cigányozott minket, csúnya dolgokat mondott, dolgozzatok, a kurva anyátokat, ilyeneket. Mert fajgyűlölő. Mondtam is neki, hogy nem választom meg, mert lenézi a kisebbségieket, és gárdistákat akar ránk hozni.

Tor Ferenc az ügyeit intézi, amikor összefutunk vele. Sok a munka, három helyen dolgozik.

– Az egyik kft.-mel 1200 hektár földet művelünk, amiből 56 hektár gyümölcsös, ennek a cégnek vagyok a műszaki vezetője. Van egy turisztikai kft.-nk is, szép kis vendégházzal, wellnesszel, ennek az ügyvezetője vagyok. A harmadik vállalkozásommal pedig járműkölcsönzéssel foglalkozunk, kisbuszaink a közmunkaprogramban is dolgoznak. Plusz itt a polgármesterkedés. Ha nyertem volna, valamit el kellett volna hagyni. Ezért annyira nem is küzdöttem, nem tettünk pénzt a kampányba, egyetlen forintunkba se került. Ismernek itt régen. Huszonöt éve cégeket vezetek, megvan a végzettségem, irányítottam a hivatalt is, gondoltam, ez elég lehet. De a Jobbik szerint egy váltókezelő alkalmasabb a posztra. Pedig nem közösségi ember, sosem vett részt a falunapon. Viszont remek kampányt csinált neki a Jobbik, mozgósított. Abból a pénzből sok járdát meg lehetett volna ám építeni! Vona úr meg előadta, hogy ő nagyon is támogatja a romákat, ha olyanok. Én is beszélgettem vele, elfogadott egy pálinkát is. Dávid még az utolsó napon is hordta a szórólapokat. Pedig októberben még függetlenként indult, nem volt jobbikos. Akkor a fő cél a polgármester asszony leváltása volt, és be is álltak Dávid mögé a helyi MSZP-s érzelműek. Megkérdeztem Vona urat: ismeri-e Dócs Dávidot? Azt válaszolta, ez nem lényeges.
Hát, nem is.