A Jobbik színeváltozása

– Emberek! Nézzenek körül! El merné engedni valaki sötétedés után a kamasz lányát? Milyen világban élünk?
Némaság, kósza tapsok. A bozótos domboldal mögött düledező putrisor. A lakossági fórum színhelyétől nem messze gyilkolták meg a fiatal nőt, akinek tragédiája hetekig sajtótéma volt. Most – némi áthallással, utalással – kampánytéma. A gyilkos, vagyis a gyanúsított szemlátomást „az”. „Etnikum.” De a „c” betűvel kezdődő szót a kampányember kerüli. Óvatosan mér. Hiszen nem a szó, hanem a tett a lényeg, a közbiztonság. Bármi áron. Legyen szó a „kémiai kasztrációról”, melyet a Jobbik erősen pártol, vagy a halálbüntetésről, amiért népszavaztatna.

Az új Jobbik-kampányt alaposan előkészítették. Négy éve ezernél több lakossági fórumot tartottak, most félidőben ötszáznál járnak. A főbb fellépők, Vona Gábor, Novák Előd vagy Vollner János naponta három helyszínen is megfordulnak: két fórum, plusz standolás. A csapásirány kelet–délnyugat, aztán újra kelet, majd ismét vissza. A Jobbik politikusainak négy éve alapélménye volt, hogy nem férnek be a mainstream médiába. Le kell menniük Homokbödögére, Pankaszra, Somogyba, az Ormánságba. De szólni kell a jól szituált városi felső középosztály fiatal képviselőihez is. A fővárosban átmozgatni „Csurka árváit”, a „népnemzeti” értelmiséget. A stadionok nemzeti rockos, bőrruhás és futballultra közönségét éppúgy, mint a biztonságukért rettegő falusi nyugdíjasokat. Nem könnyű feladat gárdista háttér nélkül.

Hiszen a Magyar Gárda négy év alatt meg- és lekopott. Egyrészt a bíróság tiltotta be (ilyesmivel egy parlamenti párt már nem viccelhet), másrészt ezerfelé szakadt, a Betyárseregtől a nemzeti gárdistákig. A Vona pártelnök által ellenőrzött Új Magyar Gárda árnyéka csupán hajdani önmagának, a biodíszlet szerepét tölti be. A gárdarészek csapatokra szakadozva masíroznak fel-alá, az elnök is hanyagolja a zubbonyt és a bakancsot. Álruhás országjárásain Benetton pulóverben, munkaköpenyben, overallban, gumicsizmában parádézik, hogy a választási plakátokon öltönyben jelenjen meg, demonstrálva kormányzóképességét.

A mai, lájtos Vona Gábor a magyar élet teljességét fogja át. Állatmenhelyen árva ebeket gondoz, idősotthonban hársfateát diktál a nénikbe, erdőt irt a Mátrában, közmunkásnak áll, idős hölgyeket kísér át a zebrán, pizzafutárként motorra pattan.

A végeredmény a Kimondjuk, megoldjuk címen futó praktikus-radikális program. Lényege, hogy az álruhás jelölt pártjával készen áll a kormányváltásra, ezenkívül a kormányzásra, mert hát kormányzóképes, milyen is lenne. A pozitív ígéretek között, a rendteremtés mellett, az áfacsökkentés, a béremelés és a munkahelyteremtés áll az élen. Nem eredeti, de lényegbevágó, rasszista feeling nélkül.

A kampány kiagyalói Kiszelly Zoltán politológus szerint a párt Iránytű Intézet nevű agytrösztjének elemzői lehettek. Olyan kampányszlogenekkel, mint a Szebb jövőt, szebb jövedelmet! műremek. A vidéki politológus ifjak mutatták ki először egy tanulmányban, hogy a jobbikos szavazók korstruktúrája fiatalos. Ásatag, múlt századi trianonozással, cigányozással, mozgalmi politizálással nem tudnak több szavazót megmozgatni. A pénzre, a kivándorlásra, az állástalanságra kell összpontosítani, megtartva a nemzeti hagyományokat. Nem csoda, hogy a párt gyöngye, a „zsidólistázó” Gyöngyösi Márton a legjobb tízbe került listán. Őt nem lehetett kihagyni, miközben sorra pottyannak ki a frakcióból a legkeményebb fiúk, mint Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye egykori elnöke – bár a kapcsolat „szövetségi szinten” azért fennmaradt. És megválnak az önjáró Gaudi Nagy Tamás „európai szakjogásztól” is, aki képviselői pályájának záróakkordjaként kivágta a Parlament ablakából az uniós lobogót, házelnöki büntetés ellenében. De így mulat egy magyar úr. A „párt balszárnyával” is leszámoltak. Az egykori SZDSZ-tagokkal éppúgy, mint a Jobbik megtévedt báránykáival, akik tagjai voltak anno az állampártnak. A renegát sajtómunkások a politikában nem túl sikeresek, elbukott Pörzse Pörzsölő Sándor, aki a racionális munkamegosztás érdekében ma Vona pártelnök „személyi stábját erősíti”.

A „lájtos” Jobbik-kampány kutyával, macskával, lufival erősen kétarcú jelenség. Amíg a nagyobb városokban, centrális helyeken a pártvezetők szordínóban fogalmaznak, a vidéki zugokban, a válságövezetekben, ahol a sajtó ritka vendég, a hagyományos szöveget nyomják „cionista agresszióval”, cigánybűnözéssel, magyar önvédelemmel. Ifjabb Hegedűs Lóránt egy lakossági fórumon azt fejtegette, hogy „a cigányság biológiai fegyver a zsidóság kezében”.

Krekó Péter, a Political Capital kutatója szerint bár a párt komoly erőfeszítéseket tesz arra, hogy szabaduljon a „cigányellenes” skatulyától és kormányképes erőként tűnjön fel, a vezetők ugyanazok. Ugyan mitől változott volna Sneider Tamás, Novák Előd, Staudt Gábor vagy Szabó Gábor világképe? A politikai pozícióharcban egyetlen fejlemény válhat előnyükre: sértett jobbikosokból, főleg a borsodi szárnyból alakult egy „náluk is olyanabb” párt, a Magyar Hajnal. Amely a görög Arany Hajnal nyomdokaiba lépve az „opportunista Jobbik” babérjaira tör. A radikális mozgalmak osztódásának törvényei szerint ma ők „az igaziak”, akik nem érik be maszatolással. Trianon teljes felszámolására törnek, a vezetők családfája közzétehető, „a buziparádé elleni tüntetés” és a zsidó gyarmatosítás elleni küzdelem élére kívánnak állni. A Jobbik csillaga azonban fennen ragyog, mintha azt akarnák demonstrálni: szelídülünk, tessék örülni, mert vannak nálunk borzalmasabbak is.

Közben Vonáék Kecskeméttől Kisvárdáig, Szabolcstól Zaláig fórumoznak. A regionalizmus a múlté, nem csak Észak-Magyarországon erősek. Csápjaikat Erdély felé is nyújtogatják. Kézdivásárhelyen éppúgy megjelennek szavazatokra vadászva, mint a zalai Pankaszon.

– Kiengedné a lányát ilyenkor, sötétedés után? – ordít a szónok a déli napsütésben.
Valamit egyszer válaszolni kell.