A harcos vegák megetetnék velünk a kutyát

Bár a kutyahúsevést a legtöbb országban nem tiltja a törvény, az emberek többsége számára a hűséges négylábú elfogyasztása tabu, ettől még a legmegrögzöttebb húsevők is tartózkodnak.

Pedig ha a malacokat, bocikat, tyúkokat megesszük, merő kivételezés, hogy a kutyák megússzák – érvel Jonathan Safran Foer a Let Them Eat Dog című írásában. George Orwell Állatfarmját idézi, mely szerint mindenki egyenlő, de vannak még egyenlőbbek. Szelektív húsevőknek nevezi azokat, akik úgy vélik, társasági állatot nem esznek. Igen ám, mondja, de sok országban, ahol fogyasztanak kutyahúst, nem tartják társasági állatnak az ebet.

És ha ennyivel még nem borzolta kellően a gazdik és a kutyabarátok idegeit, fokozásképpen hosszan értekezik arról, milyen ízű a kutyahús. Felsorolja, mely országokban fogyasztják még (Kína, Korea, Nigéria, Hawai, Fülöp-szigetek például), érveit történeti adatokkal is igyekszik alátámasztani. Nem kevesebbet állít, mint hogy Cook kapitány kutyahúst evett, Amundsen pedig bekelezte a kiszolgált szánhúzó ebeket. Kegyelemdöfésként közöl egy hawai receptet is, melyben a felkockázott kutyahús szaftját passzírozott kutyamájjal sűrítik, majd ananásszal fűszerezik – de ez már több, mint amit a kutyabarátok el tudnak viselni.

Azt nem tudni, hogy Jonathan Safran Foer mennyire gondolja komolyan ezt az írást, vagy csupán provokálni akar. Mindenesetre köztudott róla, hogy egy eb boldog tulajdonosa, és bármennyire is ecseteli a kutyahúsfogyasztás kultúrtörténeti hátterét, saját tapasztalataira nem hivatkozik.

Ám nem ő az egyetlen, aki mostanság előállt ezzel az ötlettel.

– Itt az idő, hogy megegyük a kutyát (Time to eat the dog) – hirdeti könyvében Robert és Brenda Vale. Úgy gondolják ugyanis, hogy szegény páráknak túl nagy a úgynevezett „ökológiai mancsnyoma”, amelyet abban mérnek, hogy mekkora földterületre van szükség az állat táplálékának előállításához. Számításaik szerint egy közepes termetű kutya évente átlagosan 164 kilogramm húst és 95 kilogramm gabonafélét fogyaszt. Egy német juhász táplálékának előállításához 1, 1 hektár földre van szükség, miközben egy kisebb terepjáró ökológiai költsége mindössze 0,41 hektárt tesz ki.

A könyvből kiderül: a kutyaevés emlegetése csupán a figyelemkeltő címhez kellett. "Természetesen senkit sem buzdítunk arra, hogy egye meg a kutyáját, de arra már igen, hogy gondolja végig, milyen ökológiai költségekkel jár a tartása " – írja a Vale házaspár. De azt a felvetést azért megkockáztatják, hogy az elpusztult háziállatok testét állateledel formájában újra lehetne hasznosítani.

A kutyaevést szerencsére még nagyon idegen a nyugati kultúrától, és ezt olyan országok is respektálják, ahol nagy hagyománya van. Tavaly Kínában az olimpia idejére felfüggesztették a kutyából készült ételek árusítását. Azzal érveltek: tekintettel szeretnének lenni arra, hogy a játékokra érkezőknek a kínaitól eltérő az étkezési kultúrájuk.

Úgyhogy remélhetően egy jó darabig megússza még a nyugati világ a vizslapörköltet meg a tányérról lelógó rántott spánielfület.