Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
Véget ért a változékony időjárás, jön a nyár és pont.
Karácsony Gergely szerint az Államkincstár törvénytelen és erkölcstelen tettet hajtott végre, amikor inkasszált 10 milliárd forintot Budapest számlájáról. Ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz.
2011. június 24., 21:31
Már meghaladta a 100 millió forintot a Gyöngyöspatán és környékén március eleje óta fennálló fokozott rendőri ellenőrzés költsége - közölte Heves megye rendőrfőkapitánya a megyei önkormányzat pénteki ülésén. A feszültség ezt követően sem csökkent, április 26-án késő este összeverekedtek a Véderő tagjai a helyi romákkal.
2011. június 24., 20:29
A bírák az ügyvédek és a büntetőeljárás jogászok is megütközéssel fogadták a legújabb kormányzati tervet, amely a létrehozandó „kiemelt ügyek” esetében az őrizetbe vett személyt az első 24 órában elzárná a védőjétől, az ügyésznek pedig lehetőséget adna a számára „megfelelő” bíróság kiválasztására. A Hetek írása.
2011. június 24., 19:24
Marad a turulszobor - Engedélyezte a főváros V. kerületi jegyzője, mint eljáró hatóság a XII. kerületi turulszobor fennmaradását. Ezzel véget ért a hat éve húzódó ügy - mondta Váczi János (Fidesz-KDNP), a hegyvidéki önkormányzat alpolgármestere. Az MTI híre azon a tényen elegánsan átsiklik, hogy jogerős bírósági ítélet is született turul-ügyben. A Fővárosi Bíróság 2008-ban jogerős ítéletet hozott a szobor lebontására.
2011. június 24., 18:32
Elhalasztotta a június 29-ére meghirdetett BKV-sztrájkot a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) - közölte Gulyás Attila, a szövetség elnöke.
2011. június 24., 17:39
Az LMP szerint az információs szabadságról szóló törvényjavaslat, amelynek tárgyalását csütörtökön kezdte meg a parlament, súlyos merénylet az információs szabadság és az információs önrendelkezési jog ellen - jelentette ki pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András.
2011. június 24., 16:59
Pechünk van azzal, hogy ismét a hétvégére romlik el az idő - mondta az InfoRádió által megkérdezett meteorológus. Török László hozzátette: ennek oka, hogy periodikusan érkeznek a ciklonok a térségbe.
2011. június 24., 16:14
A Tűztánc című produkció péntek esti ősbemutatójával nyílik a Duna party, a magyar EU-elnökség zárásaként rendezett háromnapos programsorozat.
2011. június 24., 15:53
Réthelyi Miklós elégedett az általa vezetett Nemzeti Erőforrás Minisztérium struktúrájával. A tárcavezető az InfoRádiónak azt mondta: mandátumának kitöltését a miniszterelnök döntéséhez köti.
Elégedett a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerkezetével Réthelyi Miklós.
2011. június 24., 15:15
Bizalomra méltatlan közszolgák, folytatódik a kormányzati leépítés - Előbb indoklás nélkül, aztán nehezen támadható indokokkal menesztik a tisztviselőket
2011. június 24., 14:19
"A kormánynak azonban a mai napig nem létezik érdemi hajléktalanügyi vagy lakhatási stratégiája. Sőt, a hajléktalanságot az ország vezetői egyre inkább rendészeti és nem lakhatási problémának tekintik. Úgy tűnik, a kormány a hajléktalanság „megoldását” a fedél nélkül, mélyszegénységben élő emberek elzárásában és hatósági zaklatásában, és nem otthonhoz juttatásában látja. Úgy tűnik, a kormány szerint a hajléktalan emberek helye a börtönökben van és nem lakásokban."
2011. június 24., 13:33
Pokol Béla egy korábbi cikkében az emberek közötti, nyíltan etnikai alapú különbségtételre tesz javaslatot, ezért a Magyar Helsinki Bizottság szerint alkalmatlan arra, hogy alkotmánybíró váljon belőle. A jogvédők nyílt levélben kérik a képviselőket, hogy mondjanak nemet Pokol Béla megválasztására.
2011. június 24., 12:25
A kormány lemondását, Orbán Viktor miniszterelnök távozását követelték az MSZP szervezésében tartott demonstráció résztvevői Miskolcon, kedd este. Mesterházy Attila, a párt elnöke a rendezvényen "nemzetrombolónak" nevezte a jelenlegi kabinetet.
2011. június 24., 11:48
Törvényes jogalap nélkül hozta nyilvánosságra a segélyt kérő, de azt végül igénybe nem vevő 300 helybeli személyes adatait a vásárhelyi önkormányzat - döntött csütörtöki jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság. Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere azonban nem hajtja végre a bíróság jogerős ítéletét.
2011. június 24., 11:15
Még a szombathelyi közgyűlés vizsgálóbizottsága sem tudta megszerezni azt a szakértői dokumentációt, amelynek a nyilvánosságra hozatalát a TASZ által képviselt Nyugat.hu a Vas Megyei Bíróságon elérte.
2011. június 24., 10:44
Tárcát cserélhet Navracsics Tibor - Miután Martonyi János külügyminiszter távozik az Orbán-kormányból, Navracsics Tibor lehet az új tárcavezető - írta a Népszabadság.
2011. június 24., 09:28
Orbán Viktor szerint a magyar EU-elnökség 98 százalékban elérte a maga elé tűzött célokat. Véleménye szerint az ország becsületéből is visszaszereztünk valamennyit és a magyarok nagyon szép és eredményes munkát végeztek.
2011. június 24., 08:25
Cozma-per: életfogytiglant kapott Raffael és Németh - Életfogytig tartó fegyházra ítélte a Cozma-gyilkosság első- és másodrendű vádlottját, Raffael Sándort és Németh Győzőt csütörtökön első fokon a Veszprém Megyei Bíróság. A harmadrendű vádlott, Sztojka Iván 20 évi fegyházbüntetést kapott.Raffael és Németh 30 év múlva szabadulhatnak leghamarabb.