Jog? Ombudsman? Ítélet? Lázár megvonta a vállát
Törvényes jogalap nélkül hozta nyilvánosságra a segélyt kérő, de azt végül igénybe nem vevő 300 helybeli személyes adatait a vásárhelyi önkormányzat - döntött csütörtöki jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság. Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere azonban nem hajtja végre a bíróság jogerős ítéletét.
A vásárhelyi önkormányzat szerint ennek segítségével sikerült kiszűrni 280 visszaélőt. Jelenleg 16 nevet tartalmaz a lista - írta a
Délmagyar internetes portál.Haladéktalanul törölni kell a törvényes jogalap nélkül tavaly nyáron nyilvánosságra hozott személyes adatokat a hódmezővásárhelyi önkormányzat internetes portáljáról – döntött csütörtöki jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság, jóváhagyva Jóri András adatvédelmi biztos határozatát, s elutasítva Lázár János polgármester ezt megtámadó keresetét. Az ítélet indoklása szerint személyes adat nem kezelhető az érintettek hozzájárulása nélkül.
Törvényes alap nélkül
Az előzmények: tavaly nyáron országos visszhangot váltott ki, hogy Hódmezővásárhely hivatalos honlapjára felkerült azok listája, akik rászorulónak vallva magukat segélyt kértek a várostól, ám végül azt nem vették igénybe, a részükre felajánlott munkát pedig visszautasították. Jóri András adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint a város önkormányzata törvényes jogalap nélkül hozott nyilvánosságra 300 nevet, születési időpontot és lakcímet. Ezért a feketelistát haladéktalanul le kell venni a város honlapjáról. Az ombudsman szerint személyes adatokat csak akkor lehet nyilvánosságra hozni, ha az érintett ahhoz hozzájárul vagy azt törvény, helyi önkormányzati rendelet lehetővé teszi.
A vásárhelyi önkormányzat közleményben hangsúlyozza: tiszteletben tartja a Fővárosi Bíróság ítéletét és az adatvédelmi biztos véleményét is. Tudomásul véve és mérlegelve Jóri András véleményét, az akkori listát eltávolították, az önkormányzat 2010 szeptemberében hozott közgyűlési rendeletének értelmében azonban a város honlapján most is elérhető a visszaélők folyamatosan frissülő névsora. Ezen jelenleg 16 név olvasható. Az önkormányzat szerint a nyilvánosság erejének köszönhetően sikerült több mint 280 visszaélőt kiszűrni és ugyanennyi ténylegesen rászorulót bevonni a város támogatási rendszerébe. Úgy vélik, az élet bizonyította: a lista nem a rászorulók ellen, hanem értük jött létre, a város pedig nem tesz mást, mint a jogkövető polgárok érdekeit védi.
Annak ellenére, hogy a Fővárosi Bíróság, egyetértve az ombudsman aggályaival úgy döntött, hogy el kell távolítani az úgynevezett szégyenlistát, a jogerős ítéletet nem hajtja végre Hódmezővásárhely polgármestere - írta az MTI.
Köszönetet mondtak, de fent hagyták
Az önkormányzat tájékoztatásában kitér arra, hogy köszönetet mondjon Jóri András adatvédelmi biztosnak, amiért felhívta a figyelmet a felelősségi lista elkészítése kapcsán a jogszabálysértés lehetőségére, ugyanakkor kiemeli, hogy a nyilvánosság erejével sikerült több mint 280 visszaélőt kiszűrni és ugyanennyi ténylegesen rászoruló polgárt bevonni a város támogatási rendszerébe.
„Az élet tehát bizonyította: a felelősségi lista nem a rászorulók ellen, hanem értük jött létre, a város pedig nem tesz mást, mint a jogkövető polgárok érdekeit védi” – emeli ki a tájékoztatás.
Az ítéletre Jóri András adatvédelmi biztos is reagált. Az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a bíróság döntését figyelembe véve haladéktalanul törölni kell a törvényes jogalap nélkül tavaly nyáron nyilvánosságra hozott személyes adatokat a hódmezővásárhelyi önkormányzat portáljáról.
Az általa „szégyenlistának” nevezett névsorról szólva a biztos felidézte: korábban megállapította, hogy törvényi felhatalmazás nélkül, az érintettek beleegyezésének hiányában az adatkezelés jogszerűtlen volt, a kifogásolt személyes adatokat nem hozhatták volna nyilvánosságra. Mint emlékeztetett: állásfoglalásában akkor felszólította a polgármesteri hivatalt az adatok törlésére.
A hivatal a biztos állásfoglalásának 30 napon belül nem tett eleget, ezért Jóri András határozatban szólított fel a személyes adatok törlésére. Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere ezért fordult bírósághoz.
A Galamus.hu oldal a hírhez hozzáfűzte: sem arról nem adott hírt az MTI, hogy döntött a bíróság, sem arról, hogy az adatvédelmi biztos közleményt adott ki; hír csak akkor lett mindkettőből, amikor Hódmezővásárhely önkormányzata „értelmezte” és véleményezte a bírósági döntést és az ombudsmani állásfoglalást.