A Gaudi-Nagy-csel: hány a gárda?
Az utolsó októberi hétvégén két Magyar Gárda is avatott tagokat. Miközben a magyar igazságszolgáltatás gépezete komótosan őrli a paramilitáris szervezet működése elleni és a mellette szóló érveket, egyre több lesz a gárda körülöttünk: jelenleg már négyféle is van belőlük. S ha valamelyikre lesújtana is a törvény szigora – jut is, marad is. Miképpen lehet ez? Ennek járt utána HORVÁTH B. BARNABÁS.
Alig több mint egy éve, 2007 nyarának végén még csak egyetlen gárdát ismertünk. Azt, amelyik a budai Várban felavatta első 56 tagját – ez volt a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület. A Vona Gábor gründolta szervezet már a kezdet kezdetén sem titkolta, hogy a maga ijesztő módján a „nemzet megmentéséért” kíván harcba szállni. Mondhatni, önmagával karöltve, hiszen a gárda szövetségeseként a Jobbik Magyarországért Mozgalmat – valójában pártot – nevezték meg, amelynek a vezetője ugyancsak Vona Gábor.
Egy hónappal később, októberben a Hősök terén, csinnadrattával és persze pfujolással övezve már országos avatási ceremóniát tartottak, s másnap már hatszáz tagról írtak az újságok. Magyarország ekkor egy szélsőjobboldali paramilitáris szervezettel lett gazdagabb – ha sokak szerint ez egy szegénységi bizonyítvánnyal ér is fel. Időközben azonban egyes jogászok észbe kaptak. Mivel az egyesület nem a bejegyzett tevékenységi körének megfelelően működött, pert indítottak ellene.
Egy per paródiája
A gárda és szimpatizánsai jócskán kaptak felkészülési időt. Hónapok teltek el az indítványról szóló első sajtóhírek és az elhúzódó – végül bírócserén is átesett – ügy első tárgyalásának időpontja között. A Fővárosi Főügyészség már 2007 decemberében benyújtotta feloszlatási indítványát, de a tárgyalás csak 2008 márciusában vette kezdetét.
A bő három hónap lehetőséget adott a gárda jogi képviseletét ellátó Gaudi-Nagy Tamásnak arra, hogy trükkös megoldást eszeljen ki. Az ügyvéd már az első bírósági napon nyilvánvalóvá tette: a per valószínűleg értelmetlenné válik, önmaga paródiájába fordul. Gaudi-Nagy ugyanis azzal állt elő – ami sokak szerint csak trükk, ám a képzett prókátor szerint vitathatatlan tény –, hogy a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület élesen elkülönül a Magyar Gárda Mozgalomtól.
Március 12-től tehát valójában két gárda van: az egyesület, amelyről senki sem árulta el, hogy mivel is foglalkozik, és a mozgalom, amely maga a fekete ruhába öltözött, vidéki romatelepeken előszeretettel masírozó tömeg. A Magyar Gárda mint mozgalom ráadásul nem tartozik az egyesületi jog hatálya alá, s mint ilyen feloszlathatatlan. Jogilag leginkább egy baráti társasághoz hasonlít. Az egyesületet ezzel a lépéssel odadobták ugyan koncnak az ügyészség lába elé, ám a „fekete sereget” sikerült megmenteni.
A csel szépsége azonban egyben szépséghibája is. Egy mozgalomnak nem lehet ugyanis kizárólagos névhasználati joga.
Persze a Vona–Gaudi-Nagy-duó lehetett az utolsó, amelyik arra gondolt, hogy épp főkapitányuk használja majd ki ezt a helyzetet. Mégis így történt: Dósa István szeptemberben szorgalmazni kezdte, hogy a Magyar Gárda Mozgalom váljon teljesen külön a Jobbiktól, valamint az egyesülettől is. Válaszként Dósát szeptember közepén leváltották posztjáról, néhány héttel később pedig a gárdából is kicsapták. Az egykori katona azonban még a nagypolitika szennyesét is alulmúló ügynökvádakkal és egyéb húzásokkal tarkított szópárbajok után sem adta fel a harcot.
Dósa szeptember végén, október elején megalakította saját Magyar Gárdáját – ismételten Magyar Gárda Mozgalom néven. Ezzel már háromra nőtt a gárdák száma. És akkor még szó sem esett a negyedik változatról: az imitt-amott megalakuló Magyar Gárda őrző-védő kft.-kről, amelyeknek kétségtelen erénye, hogy eddig jószerivel semmit sem tettek, azt leszámítva, hogy pályázati úton ruhát varrattak a Magyar Gárda Mozgalomnak.
A Vonát követő gárda élére új főkapitányt állítottak Kiss Róbert személyében. Ő már a kinevezése napján olyan szerződést írt alá a pártelnökkel, amelyben szorosabbra fűzik az együttműködést az egyesülettel és a Jobbikkal is. Kiss egyúttal kinyilvánította, hogy egyetlen Magyar Gárda Mozgalom van. Ez valószínűleg kevéssé rettentette meg Dósát, aki szerint meg nagyon is magyar és nagyon is gárda az általa irányított szervezet. Amúgy éppen ő volt az, aki az egyesületet érintő, május 21-i tárgyalási napon bebizonyította: a jogászok őt is felkészítették a perre. Az ügyészi kérdésekre játszi könnyedséggel adta a jogilag megfelelő – igaz, bakugrásokban bővelkedő – válaszokat. Közölte például: a mozgalomnak nincs alapító okirata, ilyenre szükség sincs.
A két mozgalom október eleje óta egymás mellett él és mozog, egy olaszliszkai vonuláson például mindkét szervezet részt vett. Ahogy egy minapi hétvégén is mindketten aktivizálták magukat: az utolsó októberi szombaton a Vona-féle, vasárnap a Dósa-féle gárda tartott avatást Budapesten, illetve Székesfehérváron.
A csel működik
Erősebb persze az egyéves múltra visszatekintő Jobbik–Egyesület– Mozgalom-vonal. Vona ráadásul a belső párbajok után észérvekkel és – valószínűleg – némi pénzzel maga mellé állította a kétkedő megyei kapitányokat is, így szinte tökéletes egységet kovácsolt. Ez a mozgalom avatott fel az utolsó októberi szombaton 600 újabb tagot, s ezzel már 1600 fő körülire nőtt a létszámuk.
A dósaisták eddigi egyetlen avatásukkal nem tudták felvenni a versenyt Vonáékkal: ennek a csoportosulásnak összesen néhány száz tagja lehet. A Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületnek viszont mindössze tíz tagja van. Ezt nem szabad alábecsülni, hiszen a jog és papírforma szerint valójában csak – és kizárólag – nekik van tagságuk. Egy mozgalomnak ugyanis – mivel nem tartozik az egyesületi jog hatálya alá – egyáltalán nincs szüksége holmi tagokra, s március 12-én épp Vonáék döntöttek úgy, hogy ezt az utat választják.
A Gaudi-Nagy-féle csel egyelőre tökéletesen működik!
