A Fidesz végül csak behódolt a Jobbiknak
A fővárosi Fidesz-frakció Kertész Ákos író budapesti díszpolgári címének visszavonását indítványozza a Fővárosi Közgyűlés szeptember 21-i rendkívüli ülésén.
Kertész Ákos díszpolgári címének visszavonását korábban a Jobbik is sürgette, kedden pedig a párt fővárosi frakciója közölte: feljelentést tesznek közösség elleni izgatás bűncselekményének gyanújával az ügyészségen. Az MSZP fővárosi frakciója hétfőn jelezte, nem fogják engedni, hogy "Sztálinnal, Haynauval egy csoportba sorolják a szélsőségesek Kertészt, azzal, hogy megfosztják a díszpolgári címétől".
Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója kedden az MTI érdeklődésére arról számolt be, hogy jövő szerdán a városvezetés támogatni fogja a Jobbiknak azt az előterjesztését, miszerint vonják vissza Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány Budapestért Díját és a Főváros Közbiztonságáért Emlékérmét.
A Jobbik indoklása szerint "Gergényi a 2006-os őszi rendőri túlkapások idején tanúsított parancsnoki tevékenysége miatt méltatlanná vált" a kitüntetésekre.