A Fidesz Taigetosza

- Az egészségpolitikai salátatörvényből tudható: állami kézbe kerültek a kórházak, csökkent az ágyszám, átalakult az intézményi rendszer. Vajon ez is „unortodox reformkísérlet”? Vagy újabb megnyilvánulása a kormány centrális erőpolitikájának? A kettő együtt?

– Egyik sem. Ugyanis semmiféle koncepció nincs a törvény mögött. Én pusztán a kapkodást látom benne. Ha mégis el kellene nevezni, leginkább a „rendszertelen változáshalmaz” illene rá.

- Pedig kormányközeli szakértők állítják: a Semmelweis terv másfél év munkájának és háttérszámításainak az eredménye. Mások azonban arra hívják fel a figyelmet: a grandiózus elképzelésekből a gyakorlatban csak kisebb, nem éppen átfogó átalakítások maradtak meg. Ön szerint?

– Egészen pontosan: szinte semmi nem valósult meg a Semmelweis terv szándékaiból. De nincs is ebben semmi meglepő: már jó ideje köszönő viszonyban sincs a kormányzati „hurrákommunikáció” a valós intézkedésekkel. Szerintem a program maga is sok sebből vérzik. Mondok példát rá. Kijelölték – annyi igaz, hogy precíz számításokkal – az egyes kórházakhoz tartozó körzeteket. Figyelembe vették, az adott intézmény mennyi idő alatt érhető el a körzet különböző pontjairól. Azt viszont valahogy nem elemezték: hányan élnek a térségben, s milyen a lakosság egészségi állapota. Egy ágyért megközelítőleg sem ugyanannyian „versenyeznek” a régiókban.

- Ráadásul számos betegtörténet mutatja, hogy néhol mellészámolt a kormány. Az interneten is megosztják eseteiket cukorbetegek, akiknek hat órát kellene utazniuk dialízisre. Más arról írt, hogy a papíron kijelölt betegutat egy hegy zárja el a kórháztól.

– Ebből is látszik: az ellátási területeket így nem lehet meghatározni. A betegek pontosan tudják, melyik orvostól szeretnének ellátást kapni. Ahogy az orvosok is tisztában vannak a betegkörrel, amelyet gyógyítani szeretnének. Egyszerűen hagyni kell, hogy egymásra találjon orvos és betege.

- Úgy érti: egyáltalán nincs szükség szabályozásra?

– Ennyire rigorózusra semmiképp. Csak a „menekülő-útvonalat” kell biztosítani: kijelölni azt a kórházat, amelyik – a legfontosabb ellátási szakterületeken – biztosan fogadja a körzetéhez tartozó beteget. De senkit sem lenne szabad kényszeríteni, hogy mindenáron a számára kijelölt intézményt, orvost válassza.

- Ha egyáltalán a kijelölt intézményben megkapja a szükséges kezelést. Egy ÁNTSZ-jelentés szerint az átszervezések után egyetlen kórház sem felel meg minden tekintetben az előírásoknak. Paller Judit tisztifőorvos azzal a „megoldással” állt elő: módosítani kell a minimumfeltételeket meghatározó rendeletet. Értsük úgy: még inkább rontanának az egészségügyi szolgáltatások minőségén?

– A színvonalesés már akkor borítékolható volt, amikor bedarálták az ÁNTSZ-t, az egészségügyi minőség-ellenőrzés csúcsszervét. A szétzilált „maradványszervezet” jelenleg a tisztiorvos hivatalából és a megyei kormányhivatalok népegészségügyi szervezeteiből áll. Pedig amikor 1991-ben Kertai Pál professzor úr koncepciója alapján az ÁNTSZ megalakult, még idetartozott az emberi egészségért felelős minden fontos intézet. Az elmúlt két évtizedben a kormányok folyamatosan „elcsatolták” az intézeteket az ÁNTSZ-től: a gyógyszer-engedélyeztetéstől az élelmiszer-biztonságon át a munkaegészségügyig számos kulcsterület elkerült innen. Az Orbán-kormány stratégiája a „megszüntetve központosítani”: megalakult a mamutméretű GYEMSZI, tervezik a hasonló nagyságú Népegészségügyi Intézet létrehozását. Ezzel az ÁNTSZ végképp elveszíti eredeti funkcióját. Hozzáteszem: az ÁNTSZ és intézeteinek beolvasztásával megszűnik a magyar egészségügy biztonságának kontrollja. Ezen sem csodálkozom, de felháborít! Ez is azt jelzi: a minőségi egészségügyi közellátás nem tartozik a kormány céljai közé. A Fidesz Taigetosz-politikát folytat: akinek nincs elegendő pénze, vagy a munkaerőpiacon nem hasznosítható, az út szélén hagyható.

- Magyarán: ellátatlanul maradhat?

– Igen. Már most tömegek esnek ki a közellátásból. A jelenlegi egészségpolitika alapján egyre élesebben válik ketté a magán- és a közellátás, s mind többen törekszenek az előbbi elérésére. A magánellátások pedig – értelemszerűen – a fizetőképes kereslethez igazodnak: oda települnek, ahol meg tudják fizetni. A rosszabb minőségű, nagy ellátási területű közkórházak meg épp ott találhatók, ahol a magánorvost nem engedheti meg magának a lakosság. Súlyosbítja a helyzetet a gyógyszerkassza negyven-hatvan százalékos megvágása. Mindeddig az egészségügy egyik sikerágazata volt a gyógyszerellátás: színvonala lassan már hasonló az elaggott infrastruktúrájú kórházakéhoz.

- Miközben a kormányzati propaganda azt fújja: nyolcszáz gyógyszerkészítmény ára csökkent.

– És tényleg – átlagosan mintegy húsz forinttal. Azt viszont már nem említik: négyszáz-ötszáz gyógyszer ára a háromszorosára emelkedett. Nemrég egy fórumon nyugdíjasokkal beszélgettem, kérdeztem őket: ha szűkös az anyagi keret, a gyógyszeren vagy az élelmiszeren spórolnak-e? Nem a válaszuk az igazán lesújtó, hanem hogy meg sem lepődtek a kérdésen. Fél éve még nem mertem volna feltenni a kérdést. Ha visszagondolunk: az előző kormány idején szinte egymásba értek a demonstrációk – jobb életkörülmények közepette. Most napról napra rosszabbul élünk, mégis nagy a közcsend. Nincsenek tömegmegmozdulások. Lassan már csak „ünnepi alkalomból” vannak tüntetések.

- Én viszont azt is látom: egyik demokratikus ellenzéki erő sem állt elő egységes alternatív egészségpolitikai koncepcióval.

– A megoldáskeresés talán most kevésbé a politikusok feladata. Inkább szakműhelyeké, szakértőké. Azt kell megérteniük a demokratikus pártoknak: a különféle szakpolitikai, köztük az egészségügyi stratégia kidolgozását is független szakértőkre kell bízni, csak ez hitelesíthet egy új rendszert. Az ellenzéki politikusoknak, pártoknak be kell fogadniuk ezeket a koncepciókat. A demokratikus erőknek közös egészségügyi és szociálpolitikai programmal kellene kiállniuk. Azt is gondolom: társadalmi vitában érdemes eldönteni, hogy az Orbán-kormány intézkedései közül melyek tarthatók meg egy kormányváltáskor. Ennek alapján érdemes kijelölni az új programpontokat. Nagy változtatásra ugyanis aligha lesz mód. Hiszen az már biztos: a következő kormány jóval rosszabb pénzügyi helyzetben kezdhet.