A civilek likvidálása még az NMHH-nak is sok volt

2017. december 21., 17:51

Szerző:

Félmillió forintos bírságot szabott ki – az egyébként Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő – Echo TV médiaszolgáltatójára a csatorna egyik szeptember végi műsora miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa – áll az NMHH csütörtöki közleményben.

Mint írják, állampolgári bejelentések alapján járt el a testület az Informátor című műsor egyik adása miatt, amelyben a magyarországi iszlám közösség bemutatásakor a meghívott szakértők bűncselekményekkel vádoltak meg civil szervezeteket, és a műsor készítői a vádaktól nem határolódtak el. 

Az adás a menedékjogi programokat működtető hazai civil szervezeteket a társadalomra veszélyes, normasértő csoportként mutatta be, tagjaikat szabadon likvidálható háborús bűnösöknek, illetve hazaárulóknak nevezte – írják. 

A közlemény szerint a testület az esetet súlyos jogsértésnek, gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, és a médiaszolgáltatót a káros médiatartalom online változatának haladéktalan eltávolítására és a médiatanács döntéséről szóló közlemény közzétételére is kötelezte. 

A Médiatanács döntése elérhető itt.

Ugyan az NMHH közleménye szemérmesen hallgat róla, de az Echo TV-ben Földi László „biztonságpolitikai szakértő” tette a gyűlöletkeltő, uszító megállapításokat. Földi László akkor még Tarlós István főpolgármester tanácsadójaként dolgozott. Mint megírtuk, a helyzet a „biztonságpolitikai szakértő” Echo TV-s produkciója miatt mérgesedett el Tarlós és Földi között, aki kollaboránsnak, háborús bűnös hazaárulónak nevezte a menekülteket segítő civileket, akiket szerinte minden további nélkül likvidálni kellene. A főpolgármester ezután sietve jelezte is, kirúgja Földit, ha még egyszer ebben a témában nyilatkozik. Földi ezt megtette egy hosszú interjúban a Magyar Időknek, amelyben felajánlotta felmondását a főpolgármesternek. A tanácsadó munkaviszonya november végén megszűnt.