Az időjárás ezúttal a természetnek kedvez.
Már most időszerű a szúnyogok irtása, de a lakosság is sokat tehet a szaporodásuk megakadályozásáért.
A NAV újabb átfogó vizsgálatokba kezd.
Egész Budapest közlekedésére hatással lehet ez a korlátozás.
A BKK egyre többek számára igyekszik megkönnyíteni a közlekedést, egyes szolgáltatások ingyen is igénybe vehetőek.
2016. június 8., 11:57
A szerkezetet egy anonimitást kérő szakértővel megvizsgáltatták, aki azt mondta, hogy szerinte olyan, nehezen beszerezhető készülékről van szó, amely adattovábbításra alkalmas.
2016. június 8., 11:06
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi joga megsértése miatt polgári peres eljárást indított Bárándy Gergely szocialista képviselő ellen – olvasható az MNB honlapján.
2016. június 8., 11:03
Túl nagyra hízott Spéder Zoltán birodalma, s úgy tűnik, ez már nem csupán Demján Sándort zavarja. De nemcsak a piac és a verseny szempontjából van kifogás a Spéder fémjelezte cégcsoporttal szemben, politikai hátszele is van a konfliktusnak: Orbán Viktor szemében túlságosan önállóvá válhatott Spéder. A kormányfő Demjánnak írt leveléből kiderül, első körben a teljes takarékszövetkezeti rendszert a bankfelügyelet ellenőrzése alá rendelik, megakadályozzák, hogy a takarékszövetkezetek további FHB-részvényeket vásároljanak és vizsgálják a takarékszövetkezeti szektor köré szőtt céghálót, merthogy Demján szerint ilyen is van. A csata már az érdekeltek médiafelületein is nyomot hagyott.
2016. június 8., 10:39
A 3-as metró kocsijait Metrovagonmas javaslata szerint a Dunakeszi Járműjavítónál (DJJ) készülnének a kocsik új forgóvázai – írja a .
2016. június 8., 09:47
Az LMP feljelentést tett költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt a Hold utcai vásárcsarnok felújításával kapcsolatban. A belvárosi piac több mint 220 millió forintos tanyafejlesztési célra kapott pályázati támogatásából egy félig kihasznált őstermelői pult (őstermelő nélkül) és számos luxusétterem fogadja a piacra látogatókat – állítja az LMP-frakció közleménye.
2016. június 8., 08:38
A légkondikban nem cserélik a szűrőt sem a fertőző osztályon, sem a műtőkben, miközben milliárdokat költöttek el műszerekre, amelyek használatlanul porosodnak a raktárban a pécsi klinikán, ahol hússzoros a fertőzések száma más kórházakhoz képest – állítja Juhász Péter, az Együtt alelnöke. A politikus nyílt levélben fordult Balog Zoltán miniszterhez.
2016. június 8., 07:44
Közleményt adott ki a Közszolgálati Egyetem vezetése azt követően, hogy a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa nyilvános állásfoglalásban fejezte ki aggályait az intézmény bővítése miatt az Orczy-kertben elkezdődött fakivágások kapcsán.
2016. június 8., 07:13
A tőkepiac stabilitásának erősítését célzó kárrendezési intézkedések bevezetését is tárgyalhatják ma a képviselők. A vonatkozó indítvány a hozam definícióját pontosítaná a Quaestor és más brókercégek károsultjaira vonatkozóan.
2016. június 7., 17:51
Természetkárosítás és állatkínzás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az ellen a cseh férfi ellen, aki lezárt bőröndben csempészett tizenkét különféle ritka teknőst Magyarországra és akinek a kocsiját az M1-es autópályán Ács térségében ellenőrizték – közölte honlapján kedden a rendőrség.
2016. június 7., 17:51
Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi adócsomagot. A baromfihús, a tojás és a friss tej áfája 5 százalékra, az internetszolgáltatásé és az éttermi étkezésé pedig 18 százalékra csökken. Emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója, és az e-cigaretta is bekerül a jövedéki termékek közé. 2018. január elsejétől jön a turizmusfejlesztési hozzájárulás.
2016. június 7., 16:15
A Fővárosi Ítélőtábla mai ítéletével összesen 108 millió forint kártérítést ítélt meg a Klubrádiónak, mert a rádiót kár érte médiahasználati és frekvenciadíj tekintetében a Médiatanács késedelmes magatartása miatt. Az összegből ötmillió forintot tesz ki a Klubrádió személyiségi jogának folyamatos megsértése miatt kiszabott kártérítés.
2016. június 7., 15:31
A vasutat is bevonná a 3-as metró pótlásába Szaniszló Sándor, az MSZP fővárosi képviselője. Naponta félmillió utas közlekedését kell valahogy megoldani a metró felújítása alatt.
2016. június 7., 15:20
Valamit biztosan elért a magyarországi UNICEF az egyszázalékos kampányvideóival: bekerült a közbeszédbe a gyermekbántalmazás témája. Bár becslések szerint tíz gyerekből kettőt bántalmaznak lelkileg, fizikailag vagy szexuálisan, a társadalom alig vesz tudomást a jelenségről. Pedig jelenleg is 23 ezer gyerek áll védelem alatt, s évente 15-30 olyan esetről tudunk, amikor a szülők okozzák saját gyermekük halálát.
2016. június 7., 15:09
A jövő nemzedékek szószólója, Szabó Marcel aggodalommal értesült arról, hogy az ígéretesen induló szakmai-társadalmi párbeszéd ellenére, annak eredményeit meg sem várva váratlanul és egyoldalúan ismét megkezdődtek a fakivágások az Orczy-kert területén. Szabó Marcel ma délután az alábbi közleményt adta ki az ügyben.
2016. június 7., 14:09
A Fővárosi Főügyészség hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vádat egy volt adóhatósági vezetővel szemben, aki a vád szerint ügyvéd ismerőse kérésére jogosulatlan adatlekéréseket végzett az adóhatóság nyilvántartásaiban, majd azok eredményéről tájékoztatta vádlott-társát, ezzel jogtalan előnyt biztosítva számára – közölte az ügyészség.
2016. június 7., 14:03
Sárga pólóban tiltakozott, majd vonult a Parlamenthez néhány ember a Kúriánál a devizahiteles-döntés miatt.
2016. június 7., 12:25
Több termék és szolgáltatás áfájának csökkentéséről és a jövedéki adó emeléséről is döntött kedden az Országgyűlés.