Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.
Csak így lehet igazán nyugodt a nyaralás alatt.
Lajosmizsei eper néven árulták, pedig külföldről jött – derült ki egy hatósági ellenőrzésen. Az eper iránti kereslet óriási, de nem minden termelő vagy árus játszik tisztán.
Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.
Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.
2011. április 26., 14:30
Szabadlábon védekezhet az az asszony, aki vasárnap Gyöngyöspatán megütött egy másik nőt – tájékoztatta a 168 Óra Online-t ügyvédje, dr. Dániel Péter. A Csillebércről hazatért roma asszonyt garázdasággal gyanúsítják.
2011. április 26., 13:54
2011. április 26., 13:46
Kedden délelőtt holtan találtak Dunaújváros nemrég lemondott alpolgármesterét, Tóth Lászlót.
2011. április 26., 11:31
Mintegy kétszáz közúti baleset történt az elmúlt négy napban az országban, öt halálos kimenetelű volt - közölte a rendőrség.
2011. április 26., 10:06
A Jobbikos Novák Előd szerint az új alaptörvénnyel csöbörből vödörbe esett az ország, hiszen a "rákosista" alaptörvény helyére egy újabb egypárti, párturalmi alkotmány kerül. Az országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón ezt alátámasztva levette a falról a nemzeti együttműködés nyilatkozatát, és helyére egy képet akasztott fel. Ezen a fotón Rákosi Mátyás portréjába Orbán Viktor arcát montírozták. Novák Előd azt mondta, felmerült, hogy a nemzeti együttműködés nyilatkozatát lecserélnék a közintézményekben a nemzeti hitvallásra. Úgy vélte, ennél sokkal kifejezőbb lenne az általuk készített montázst a falra tenni a közintézményekben. Elmondása szerint ezt kezdeményezni is fogja a párt.
2011. április 26., 09:30
Fekete járőrök lepték el a hajdúhadházi utcákat. A Jobbikhoz közeli polgárőrök Gyöngyöspata után most itt temették el a nyugalmat. Vona szerint Pintér belügyérnek volt fekete az elmúlt hét. Nincs igaza, mindannyiunknak az volt.
2011. április 26., 09:09
A Lucullus Baráti Társaság immár saját helyén is népszerűsíti az egyetemes gasztronómiát és kultúrát. A 8. éve működő nonprofit gasztronómiai egyesület Hidden Kitchen-re keresztelte új székhelyét, ahol főzőesteken, vacsorákon és kulináris workshopokon ismertetik meg a külföldi kultúrákat és asztaltiszteleti szokásokat a gasztronómiára nyitott emberekkel.
2011. április 26., 08:31
A főpolgármester szerint az önkormányzati cilus sikeressége szempontjából a legfontosabb kérdés az, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) mennyi pénzt hajlandó adni a budapesti fejlesztésekre.
2011. április 26., 08:18
Néhány órával az után, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta, már meg is jelent a Magyar Közlönyben az új alaptörvény.
2011. április 26., 07:10
Női holttestet találtak a főváros XV. kerületében hétfő reggel. A 57 éves asszony halálát bántalmazás okozta, a rendőrség az ügyben őrizetbe vett egy férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
2011. április 26., 07:00
Az új alaptörvény megváltoztatása alapvető politikai célkitűzésünk - jelentette ki az MSZP elnök-frakcióvezetője az MTI-hez hétfőn eljuttatott írásában. Mesterházy Attila úgy fogalmaz: sosem hitte volna, hogy politikusként egyszer az lesz a feladata, hogy az alkotmányosság, a demokrácia, az alapvető társadalmi szolidaritás helyreállításáért folytasson küzdelmet. "Márpedig ma ez a feladatom. Hisz egy demokrata nem tehet mást a mai helyzetben, minthogy minden erejével küzd egy modern, igazságos és demokratikus Magyar Köztársaság megteremtéséért" - hangsúlyozta.
2011. április 25., 19:30
Két év alatt több mint ötszörösére nőtt a 90 napon túl késedelemben lévő jelzáloghitel-állomány Magyarországon az MNB adatai szerint.Két év alatt több mint ötszörösére nőtt a 90 napon túl késedelemben lévő jelzáloghitel-állomány Magyarországon az MNB adatai szerint.
2011. április 25., 18:38
Múlt héten jelent meg Utak és útvesztők című könyve a Politikatörténeti Intézet támogatásával. Kötetében az MSZP-nek a két nagy veresége – 1990 és 2010 – közötti időszakát vizsgálja. Miként buktak el a szocialisták gazdasági és társadalompolitikai reformszándékai, hogyan hiúsultak meg a párt megújításának kísérletei, mi vezetett az önrombolásukhoz. A politikai elemző most arról is beszél, ami kimaradt a könyvéből: van-e kiút az MSZP számára? KARÁCSONY ÁGNES interjúja.
2011. április 25., 17:37
Életét vesztette az a férfi, aki autójával a 47-es főúton egy épületnek csapódott. Szeged és Hódmezővásárhely között az érintett útszakaszon félpályás útzár volt - közölte a rendőrség hétfő hajnalban.
2011. április 25., 16:54
A korkedvezményes nyugdíj eltörlése ellen tüntető tűzoltók külföldi kollégáiktól várnak védőruhákat, -sisakokat és -csizmákat a május 6-i tüntetésre.
2011. április 25., 16:13
Az új alaptörvény attól biztosan nem lesz erősebb, ha a miniszterelnök stábja a múltbeli álláspont kétes hitelességű átértelmezésére tesz felesleges és ártalmas kísérletet – írja a Orbán Viktor Fodor Gábornak írt levele kapcsán Török Gábor.
2011. április 25., 15:18
Durva hibát talált a Fidesz-KDNP által írt és elfogadott új alaptörvényben Kolláth György alkotmányjogász.
2011. április 25., 14:48
Kisebb tűz keletkezett hétfőn Budapest II. kerületében, egy Palánta utcai társasház raktárhelyiségében; két embert füstmérgezés gyanújával kórházba kellett szállítani - közölte a fővárosi tűzoltóság sajtóügyeletese az MTI-vel.