Ha van esze az MSZP-nek...

- Könyvéből az is leszűrhető: az MSZP elmúlt húsz évének egyik legnagyobb „teljesítménye”, hogy egyáltalán még létezik MSZP.

– Amikor Földes György fölkért az elemzésre, csak annyit mondott: ne a párt monográfiáját írjam meg. A többit rám bízta. Már befejeztem a kötetet, amikor összefutottam egyik kedves kollégámmal, Magyar Kornéliával. Tudott a könyvről, viccesen megkérdezte: és kiderül a végén, „ki a gyilkos”? De nem az MSZP „leleplezése” volt a szándékom. Azt kutattam, miért lett mindig visszaesés a párt legfontosabb nekirugaszkodásaiból. És e folyamatoknak a feltárása ha nem is krimiszerű, mégiscsak drámai feszültséget teremtett. Épp a húsz év elemzése döbbentett rá arra: az MSZP általában komolyan vette, hogy választ találjon a jobboldal politikai törekvéseire. Jobb pillanataikban tényleg gondoltak valamit a világról, ezért – nem felmentve őket tévedéseik, hibáik alól – kudarcaik, vereségeik így még drámaibbak.

- Párhuzamosan elemzi az MSZP kormányzati ciklusait, kényszerfordulatait és a párt belső vívódásait, sodródásait. Most csak utóbbiakról firtatnám – a jelennel összefüggésben. Azt írja: az MSZP-nek ma már a „kétszeres utódpárt” problémájával kell szembenéznie, megküzdenie.

– Arra értem: amikor 1990-ben megbukott az államszocializmus, s 2010-ben a korábbi pártrendszer, történetesen mindkét esetben az MSZP jelenítette meg azt a rendszert, amelyet „elutáltak” a szavazók. Hiszen a tavalyi választásra már annyira összezsugorodott az MDF és az SZDSZ is, hogy még tiltakozni sem volt érdemes ellenük. Másfelől ahogyan a választók ’94-re rájöttek arra, hogy azért nem mindenben volt rossz az 1990 előtti időszak, úgy 2014-re is eljuthatnak a felismeréshez: mégsem volt annyira szörnyű az eltelt húsz év – összevetve az Orbán-világgal.

- Nem egészet értek egyet. Az igaz: ’94-re az MDF-kormány gazdasági és társadalmi kudarca értékelte föl az előző rendszert, ezért is nyerhette meg az MSZP az akkori választást. Csakhogy ma a Fidesz botránypolitikája kicsit sem értékeli föl a korábbi MSZP-s időket. Sőt, a társadalmi ellenállás erősödése, a civil elégedetlenek egyre gyarapodó tábora kettős elutasítást jelez: nemet mondanak a Fideszre, de nem kérnek az MSZP-ből sem.

– Én sem állítom, hogy a két időszak azonos. Csupán azt vetítettem előre: a 2010 előtti politikai rendszer negatív értékelése megváltozhat 2014-re. Már most távolodnak a választók a Fidesztől. Nem néhány tucatnyian, hanem több százezren. Ők már ma úgy látják: nem hozott jobb világot a Fidesz, sőt rosszabb jött. És valóban nem biztos, hogy a tömeges kiábrándulásból az MSZP profitál majd. De ez a tér előtte is megnyílt.

- Mégsem tudják „bejátszani” ezt a teret a szocialisták. Nyilatkozataik, akcióik nincsenek hatással a közéletre.

– Azért mégis jelez valami „hatást”, hogy a közvélemény-kutatások szerint tizennégy százalékos az MSZP támogatottsága.

- És növekedett az elmúlt egy évben?

– Nem. De nem is csökkent.

- Elég beszédes szám az is: a választók hatvan százaléka semmiképpen nem szavazna az MSZP-re.

– Félreértés ne essék: nem akarok „védőbeszédet” tartani, de nézze meg az MSZP 1990–1991-es mutatóit. Jóval kisebb volt a társadalmi támogatottsága akkor, mint ma. Annyiban talán mégis hasonló a két időszak, hogy a kilencvenes évek elején is ugyanígy nyílt egy választói tér, amelyet a szocialisták tudtak a legjobban kihasználni. Ehhez az is kellett, hogy komoly pártépítésbe és programalkotásba fogtak. Abban az időben az MSZP működött a legpártszerűbben. Most sem várhatja a párt, hogy akik a Fideszben csalódtak, egyszer csak felé fordulnak. Ez különben sem tenne jót az MSZP-nek.

- Merthogy?

– Még nincs rá felkészülve. Az MSZP-nek nemcsak hiteles programot kell kínálnia a Fidesz politikájával szemben, de a mélyvereség után teljesen újjá kell építenie a pártszervezetet.

- Itt vissza is kanyarodnék a könyvére. Megállapítja: az MSZP-t még mindig az „oligarchizálódás vastörvénye uralja”. És a status quo fenntartására ügyelő pártelit az akadálya a személyi és ideológiai innovációnak. Ennek hiányában pedig nem lehet versenyképes a párt. Pontosan mondtam vissza?

– Kicsit kiegészíteném. Az oligarchizálódás nem tegnap kezdődött. Ripp Zoltán már 2004-ben kemény kritikával írt az MSZP „kiskirályairól” s arról, hogy az „oligarcha-rendszerű” működés a párt önpusztításához vezet. Hozzáteszem: ezt a működést egyetlen pártelnök sem tudta megváltoztatni. Mindegyik kénytelen volt – Gyurcsány Ferenc is – beállni a sorba. Könyvemben úgy fogalmaztam: az MSZP ugyan ma is domináns szereplő a baloldali politikai mezőben, ám hatókörének kiszélesítése leginkább a párt megújításától függ. Attól is, hogy felszámolhatók-e a kontraszelekciós viszonyok, és teret kapnak-e az új gondolatok.

- Azt is írja kötetében: az MSZP megállt a lejtőn. Tényleg nincs lejjebb? Úgy értem: nemcsak a Fidesz-választóknál, hanem az MSZP maradék szavazóinál is lejárhat a türelmi idő. És ha addig nincs érdemi változás a politikájukban, ha továbbra is csak Orbán „bűnlajstromát” lobogtatják alternatív programválaszok helyett, még az is megeshet: a meglévő MSZP-s szavazók egy része a politikai hontalanok tömege felé mozdul, hogy onnan „figyelmeztesse” a pártot.

– Érthető az efféle türelmetlenség, de időbe telik egy párt újjászervezése, politikájának „újratöltése”. Főleg azért, mert közben a nagypolitikai forgatókönyvek is változtak.

- Mégpedig?

– Ki jósolta volna meg tavaly, hogy a Fidesz már egy évvel a robbanásszerű győzelme után ilyen lejtmenetet vesz? Azt végképp nem gondolta senki, ami ma már egyre többeknek dereng: Orbán Viktor és pártja igenis leváltható 2014-ben. Akár elsöprő vereség is mérhető rájuk. Ez a lehetőség felülírja a demokratikus ellenzék eddigi forgatókönyveit. Azt jól méri föl az MSZP: egyedül nem tudja leváltani a Fideszt, de ez nélküle sem megy. Ezt a kérdést már nemcsak az MSZP-nek kell végiggondolnia.

- De az MSZP-nek ma nincsenek szövetségesei. A korábbiakat elveszítette: az SZDSZ és az MDF fölfalta saját magát, illetve a demokrata fórum egy részét lenyelte a Fidesz. Mindebből az LMP húzott ideiglenes hasznot. Ők viszont fideszes retorikával ostorozzák az MSZP-t. Arról meg már beszéltünk: a civilek sehol sem akarnak politikai társbérlők lenni.

– Lassan a társadalmi ellenzék különféle facebookos csoportjai is belátják: az ellenállás önmagában nem politikai alternatíva. Nekik is mielőbb tartalmi választ kell adniuk arra, miként győzhető le a Fidesz, s mi lesz utána. Mindeközben az MSZP-nek utat kell nyitnia a civil ellenzék felé: bizonyítva, hogy nem a hatalmat akarják visszakapni, hanem leváltani Orbánt, és a civileket egy esetleges szövetségben nem elnyomni akarnák, hanem partnerükké tenni. Ha van esze az MSZP-nek, elkezdi kikövezni ezt az utat. Okos és hiteles gesztusokkal. Kende Péter történész egyszer azt írta: erős republikánus állam nélkül nem tartható egyben a magyar társadalom, és Magyarországon az a legnagyobb baj, hogy semmilyen alapkérdésben nincs megegyezés. Úgy vélem: ha a demokratikus ellenzéki tábor képes közös konszolidációs alapot teremteni, és a megnyugvás lehetőségét alternatívaként kínálni a választóknak, akkor a Fidesz konfrontatív politikája biztosan megbukik. Csak kiegyezéseken, szövetségpolitikán keresztül vezet út Orbán Viktor leváltásáig. De az ellenzéki belharcok elhúzódása esetén a Fidesz fog győzni 2014-ben is.