A Nébih visszahívott egy jégkrémet, mutatjuk, melyik terméket nem szabad elfogyasztani.
Változékony lesz az időjárás, a frontérzékenyek kifejezetten sok kihívással nézhetnek szembe a napokban.
A BKK folyamatosa fejleszti a BudapestGO alkalmazást, ezzel az újítással könnyebb lesz a tömegközlekedés Budapesten.
Télen sok országban kötelező előírás, hogy csak téli gumival lehet közlekedni az utakon. Nyárra nincs ilyen szabályt, azonban most kiderült, miért érdemes mégis nyári abroncsokat felszereltetni.
Az utóbbi időben igazán változékony volt az időjárás, a hétvégén újabb hidegfront várható, azonban lassan melegszik az idő.
2014. július 18., 19:15
A Karlovy Varyban múlt hétvégén véget ért nemzetközi filmfesztiválon három díjat is elnyert Pálfi György filmrendező szerint csoda, hogy elkészülhetett a dél-koreai támogatásból forgatott Szabadesés című filmje, amely sorra kapja a külföldi fesztiválmeghívásokat.
2014. július 18., 17:34
A Tecmo Koei 1997 óta tolja megállás nélkül előre a kínai történelemből táplálkozó Dynasty Warriors szekerét. Olyannyira komolyan gondolják, hogy korábban még a Gundam franchise-zal (óriás mecha robotokra tessék gondolni itt) is készült crossover. Ezúttal a 8 Xtreme Legends verziója került terítékre.
2014. július 18., 16:34
Elutasította pénteki döntésével a szolgálati nyugdíjak ügyében született három magyar beadványt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága.
2014. július 18., 14:59
Megrekedtek a tárgyalások az Együtt-PM, a DK és az MSZP között. A pártszövetség saját kompenzációs listát állít Budapesten, csak a nyerhető kerületekben támogatja az összefogást a baloldalon és olyan főpolgármester-jelöltet szeretne, aki az MSZP-t, a DK-t és őket is képviseli.
2014. július 18., 14:34
Ha a Financial Times főszerkesztője megnézné, hogy az elmúlt hét lapszámaiban melyik ország neve fordult elő a leggyakrabban az újságban, Magyarország valószínűleg a statisztika élén – de legalábbis az első tíz között – szerepelne. A tekintélyes angol lap három cikkben is foglalkozik Magyarországgal, ezekből szemezgetünk most.
2014. július 18., 13:09
Négymillió forintra emelkedett a nyomravezetői díj a 2009-es, az M1-es autópályán történt pénzszállító-rablás ügyében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság internetes oldalán pénteken.
2014. július 18., 12:19
Tartalomszolgáltatási igazgatónak nevezte ki az MTVA vezérigazgatója Papp Dánielt, aki eddig a Közéleti és dokumentum-főszerkesztőségét vezette.
2014. július 18., 11:15
Vész- és óvintézkedésként indokoltnak nevezte pénteki rádióinterjújában a kormányzati kiadásokat érintő 110 milliárd forintos zárolást Orbán Viktor miniszterelnök.
2014. július 18., 09:23
A miniszterelnök szerint szokatlan, ritka, megdöbbentő és ezért alapos kivizsgálást igényel, hogy lelőttek egy utasszállító gépet. Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, valószínűleg katonai műveletek eredményeként történt a tragédia. A magyar kormányfő részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak.
2014. július 18., 08:48
Áder János államfő aláírta a Paks II.-hitelmegállapodásról szóló törvényt, ám ezt elhallgatta a Magyar Távirati Iroda. Ennyire nem volna fontos? Pedig a beruházás – kamatokkal, önrésszel – hétezermilliárd forint is lehet. Fejenként hétszázezret fizetünk ki érte. Petschnig Mária Zita közgazdász azt mondja: 2047-ig törlesztjük ezt. NEJ GYÖRGY interjúja.
2014. július 18., 07:54
Csökkentette bruttó 3-3 forinttal a gázolaj és a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
2014. július 18., 05:46
A tartós kánikula miatt péntek 0 órától vasárnap éjfélig hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos.
2014. július 17., 16:25
Az érintett minisztériumok alkalmazottai hadat üzentek a tervnek, hogy vidékre költöztessék tárcájukat, bár kísérti őket a félelem a kényszerkitelepítés miatt – írja a Die Welt.
2014. július 17., 13:47
Nem egy átlagos vendég, hanem Orbán Viktor kormányfő mobilját lophatták el lánya, Ráhel tavaly megtartott lakodalmán – értesült a HVG.hu rendőrségi forrásból.
2014. július 17., 13:27
A kormány 110 milliárd forintot zárol a kormányzati kiadásokból azért, hogy biztonsággal teljesíthető legyen a 2,9 százalékos hiány a GDP arányában – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten. A megtakarítás jelentős mértékben érinti a Beruházási Alap kiadásait, egyes projektek vagy projektelemek 2015-re történő átütemezésére kell számítani.
2014. július 17., 11:32
A budapesti Katona József Színház dramaturgja, a Dramaturgok Céhének társelnöke. Több mint két évtizede tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen: a múlt tanévben kinevezték az Elméleti Intézet élére. Ascher Tamás munkatársaként dolgozta át Gorkij darabját, amely Fényevők címmel elnyerte a legjobb rendezés díját az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón. A mű az értelmiség tehetetlenségét diagnosztizálja, miközben arról is szó esik benne: az „egyszerű nép” vajon szerethető-e? SZTANKAY ÁDÁM interjúja.
2014. július 17., 11:02
A Figyelő szerint Orbán Viktor egybegyúrná a nagy budapesti egyetemeket. A lap szerint a kormányfő azt szeretné, hogy a magyar felsőoktatás teljesítménye váljon láthatóvá a nemzetközi felsőoktatási piacon, és legalább egy egyetem küzdje fel magát a top 200-ba.
2014. július 17., 08:56
Július 4-én a parlament kormánypárti többsége megszavazta a felsőoktatási törvény módosítását. Ezentúl doktori végzettség nélkül is lehet valaki egyetemi professzor, sőt rektor is. A művészeti felsőoktatásban „doktorival egyenértékű” lett a Kossuth-díj, illetve a „kormányrendelet vagy miniszteri rendelet alapján adományozott díj”. Szintén doktorit érhet az olimpiákon elért dobogós helyezés. Még jobboldali tudósok is úgy vélik, mindez durva politikai beavatkozás a hazai szellemi életbe. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.