Gyereknap alkalmából tündéri videót osztott meg Budapest főpolgármestere.
Orbán Viktor az 1998-as választási eredményekről nyilatkozva mondott pár dolgot, ami 27 évvel később nagyon máshogy cseng már.
Az időjárás tavaszias marad május utolsó hetében is.
Akinek fontos a benzinár mértéke, annak érdemes ezt elolvasnia!
Budapest egyre kevesebb pontján van lehetőség ingyenes parkolásra.
2015. július 11., 06:52
„Itt az ideje lakatot tenni a hűtőszekrényre, mielőtt az állam minden háztartásba berombol, és kicseréli a dobozos tejet, vagy beteszi a frigóba a banánt, hiába mondjuk, hogy annak nem ott van a helye. A csatornák átsorolása után csak arra tudunk gondolni, hogy ez lesz a következő lépés” – írja internetes oldalán az RTL Klub.
2015. július 11., 05:06
A Miniszterelnökségnek meg kell mondania, hogy hol szállt meg Lázár János azon a 2012 novemberi angliai úton, ami a kirívóan magas hotelszámla miatt keltett figyelmet. Ezt mondta ki elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék csütörtökön – írja a Direkt36.
2015. július 10., 21:26
A következő tíz évben az infláció felett 3-5 százalékkal kellene emelni a béreket, hogy az ország kitörhessen a szegénység csapdájából – mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pénteki komáromi lakossági fórumán.
2015. július 10., 21:15
Négy autó ütközött össze a 41-es út napkori szakaszán péntek este, a balesetben kilencen megsérültek, az utat lezárták.
2015. július 10., 20:01
„A kormánypárt nem kívánja megvárni a válaszlépésekkel azt, hogy az illegális bevándorlók tömegei fegyveresen próbálkozzanak bejutni az országba.” Így reagálta a Fidesz Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökének pénteki szavaira, aki arról beszélt, nem gazdasági menekült, hanem háború vagy diktatúra elől menekül az országba érkező migránsok zöme.
2015. július 10., 16:35
Nem jogerősen három év börtönre ítélte Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornokot befolyással üzérkedés miatt pénteken a Fővárosi Törvényszék.
2015. július 10., 13:49
A közönség javasolhat nevet a Nyíregyházi Állatparkban június 19-én született kiselefántnak.
2015. július 10., 12:55
A katasztrófavédelem szakemberei folyamatosan dolgoznak a károk elhárításán Budapesten, a július 8-ai vihar miatt több ezer riasztást kaptak. Az elsődleges becslések szerint 800-1000 köbméternyi fa dőlhetett ki a fővárosban és körülbelül 200 köbméternyi ág szakadhatott le vihar miatt.
2015. július 10., 12:49
Az MSZP a Quaestor károsultjainak törvény szerint járó pénz kifizetésére szólította fel pénteken a kormányt és a Magyar Nemzeti Bankot (MNB).
2015. július 10., 12:28
Eltűnt Farkas Oszkár Csaba 28 éves tassi lakos, keresi a rendőrség.
2015. július 10., 11:04
Hat orvos és négy felcser teljesít szolgálatot a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség egészségügyi áteresztő pontján, ami napi 24 órájában fogadja a pácienseket. Az orvosi és asszisztensi állományt várhatóan bővíteni fogják – írja a szegedma.hu.
2015. július 10., 10:27
Szélsőségesek támadtak a Keleti pályaudvarnál várakozó menekültekre – értesült a Klubrádió.
2015. július 10., 10:12
Internetes tudományos blogját Kiss (Orsós) Zsuzsaként írja. Kutatóként Orsós Zsuzsannának ismerik. De hogyan is lett egy hétgyerekes roma család legkisebb tagjából biológusdoktor, egyetemi adjunktus, nem mellesleg az MTA első cigány doktori ösztöndíjasa? Történetéről – amely minta lehet sokak számára – a 168 Óra Szerda 11 című interaktív rádióműsorában beszélt.
2015. július 10., 08:16
A münsteri közigazgatási bíróság egyelőre leállította, hogy visszatoloncoljanak magyar földre egy szír férfit, éspedig arra hivatkozva, hogy Magyarországon nem lenne biztonságban az illető – írja a Südwest Presse című lap.
2015. július 10., 05:50
Továbbra sincs áram a szerdai vihar miatt az ország több fogyasztójánál.
2015. július 10., 05:47
A magyar miniszterelnök korlátozza az információs szabadságot, az Országgyűlés elfogadja a megfelelő törvényt – írja Gregor Mayer a Der Standard hasábjain.
2015. július 9., 22:00
71 éve ezen a napon érkezett Budapestre Raoul Wallenberg svéd diplomata, aki zsidók ezreit mentette meg a biztos haláltól 1945 januárjáig. A Raoul Wallenberg Egyesület az évforduló alkalmából a Szent István parkban található Wallenberg-szobornál tartott megemlékezést csütörtök este.