Ötvenkét éve megöltek két kislányt Gödöllőn, de hivatalosan csak pár héttel ezelőtt haltak meg

Az Ignácz testvérek 1967 nyarán tűntek el egy gödöllői játszótérről. Egy 12 éves félszemű fiú ölhette meg őket bosszúból, de a nyomozati anyag nincs meg, még azt sem tudni, hogy eltemették-e őket egyáltalán, a halotti anyakönyvi kivonatot az áldozatokról csak pár hete állították ki a 168 Óra közbenjárására. A családtagok annak idején nem nézhették meg a holttesteket, így sosem tudtak belenyugodni abba, hogy a gyerekek valóban meghaltak. Riportunk első része.

2019. szeptember 5., 05:50

Szerző:

„Július 4-én a déli órákban Gödöllőn, a Kobzi János utcai lakótelep játszóteréről eltűnt Ignácz Dorottya ötéves és Ignácz Orsolya négyéves kislány. Dorottya személyleírása: 120 cm magas, zömök testalkatú, kerek arcú, szőke hajú; ruházata: sárga színű szoknya, fehér blúz, barna, magasszárú cipő. Orsolya: 100 cm magas, zömök testalkatú, telt arcú, haja barna. Ruházata: ujjatlan, fehér alapú kék-piros mintás ruha, csíkos zokni, lyukacsos nyári cipő.”

Így szólt a rendőrség felhívása, amelyet a lányok fényképével együtt több országos napilap is közzétett egy héttel az Ignácz testvérek eltűnése után, 1967-ben. Július 18-án aztán arról számoltak be az újságok, hogy a két kislányt július 15-én holtan találták a Gödöllői Agrártudományi Egyetem búzatáblájában, a rendőrség pedig vizsgálja az eltűnésük és a haláluk körülményeit. Decemberben aztán ugyancsak több napilap közölte, hogy az Ignácz testvérek gyilkosság áldozatai lettek, a kettős emberölést pedig egy H. Sándor nevű, szellemileg visszamaradott, 12 éves gödöllői fiú követte el. Beszámoltak arról is, hogy a tettes dühből és bosszúból ölt, de mivel életkora büntethetőséget kizáró ok volt, a nyomozást 1968 januárjában megszüntették. H. Sándor állami nevelőintézetbe került.

Amikor idén nyár elején először hallottam a gödöllői kislányok tragédiájáról, csak annyi volt biztos, hogy aznap eltűntek a játszótérről. Nagyanyjuk épp ebédet főzött, anyjuk pedig dolgozott. Csak az akkori újságcikkek számoltak be az esetről, amelyet a Kék fényből ismert bűnügyi újságíró, Szabó László is felidézett A gödöllői ügy című írásában. Ez a dolgozat A bűn közelről című, 1969-ben megjelent könyvében szerepel. Szabó hiteles forrásnak tekinthető, akkoriban még láthatta és felhasználhatta a nyomozati anyagot. Ezeket az iratokat a rendőrség ma már nem őrzi, és az illetékes Pest Megyei Levéltárban sincsenek meg.

A két kislány a nagymamájukkal és az anyjukkal Mátraházán, egy évvel a kettős gyilkosság előtt
 

Ignácz Tibor és Szabó Ilona 1958-ban kötöttek házasságot, és amikor a két kislány eltűnt, már több mint három éve elváltak. A gyerekek az anyjukkal és a nagymamával éltek abban a gödöllői lakásban, amelyik elől 1967. július 4-én eltűntek. A férj tartásdíjat fizetett, de Szabó László szerint „miután az apa különös módon viselkedett a gyermekeivel szemben, a tanács gyámügyi előadója eltiltotta a kislányok látogatásától”. Az apa 1965 óta nem látta a gyermekeit, ennek ellenére ő volt az első számú gyanúsított. Ignácz Tibor nem volt a rendszer kegyeltje, hiszen a Horthy-hadseregben volt bombázópilóta, 1944-ben német Vaskeresztet kapott. 1999-ben halt meg Vácott.

H. Sándor, vagyis Harangozó Sándor annak a háznak az első emeletén lakott a nagyanyjával, ahol az Ignácz család is. Szabó azt írja, a félszemű fiú úgy került a nyomozók látókörébe, hogy egy asszony nem sokkal a kislányok eltűnése után találkozott vele a helyszínhez közeli HÉV-állomásnál, és kiderült, hogy a fiú az egyetem felől, vagyis abból az irányból jött, ahol a kislányok ezután még majdnem két hétig feküdtek holtan. „Sanyika” végül beismerte, hogy ő ölte meg a két kislányt, de azt mondta, erre a lányok apja vette rá, és cserébe pénzt ígért. A nyomozás később egyértelműen kizárta, hogy a fiú és az apa valaha is találkoztak volna.

– Sanyika anyját hasba rugdosta a férje, amikor még terhes volt – mondja Kovács Mihály nyugalmazott rendőr alezredes a 168 Órának. – A fiúban volt egyfajta borzasztó gonoszság. Meg akarta leckéztetni a lányokat. Csak egyiküket akarta bántani, de miután meghalt, megölte a másikukat is, hogy ne mondja el senkinek.

Kovács Mihály a két kislány eltűnésekor a gödöllői kapitányságon dolgozott, és egy lopási ügy miatt került a látókörébe Harangozó Sándor, de akkoriban egyébként is egész Gödöllő a két kislány esetéről beszélt. (Kovács az ügytől függetlenül, közös hobbijuk, a pénzérmék gyűjtése miatt később jóban lett a kislányok apjával, Ignácz Tiborral is.) Sándornak szörnyű gyerekkora volt. Egy, a lányok eltűnése után két évvel született, egy lopás miatt meghozott ítélet indoklásában röviden összefoglalják a fiú életét. Ez az anyag még megtalálható a Gödöllői Járásbíróságon.

Harangozó Sándor hároméves volt, amikor az apja megkéselte az anyját, ezért elítélték emberölés kísérlete miatt. A szülők később elváltak, Sándor a nagyanyjához került, de gyakran átszökött az apjához, az rászoktatta az alkoholra. Szabó László szerint előfordult, hogy a fiú alkoholmérgezéssel került kórházba, korábban pedig agyhártyagyulladáson is átesett. 1967 januárjában még súlyosabb trauma érte: egy baleset miatt kivették a jobb szemét, üvegszemet kapott.

„Szemsérülése, szemműtétje okozta azt a téveszméjét, hogy mindenki őt figyeli, mindenki őt gúnyolja ezért; ezt vélte és véli, magyarázza bele megnyilatkozásaiba. Ebből fakad az egészségesekkel, ép szeműekkel szembeni gyűlölete, keserűsége”

– idézi a szakvéleményt Szabó László. Bár a fellelhető iratokban mindenhol baleset szerepel, Kovács Mihály azt mondja, Sándor azért állt bosszút a kislányokon, mert azok korábban beárulták a nagymamájának, hogy dohányzott, és a nő úgy találta megütni az unokáját, hogy emiatt kellett kivenni az egyik szemét. Ez volt tehát az indíték.

A ház, ahol a család lakott. Itt élt Harangozó Sándor is
Fotó: Bazánth Ivola

A gyilkos azt vallotta, hogy a gyerekeket a szomszédra hivatkozva csalta el. Elhitette velük, a szomszéd üzent nekik, hogy mehetnek sétálni a kisbabájával, akit a lányok nagyon szerettek. A három gyereket a közeli óvodánál még látta egy férfi, majd átmentek a palotakerti HÉV-megállónál a síneken, és az egyetem felé vették az irányt. Vizet ittak az egyetemi focipályánál lévő csapból, aztán egy rozstáblába mentek. (Ennek a helyén található ma a Szent István Egyetem Genetikai és Biotechnológia Intézete.) Sándor itt ütötte őket fejbe egy husánggal, amelyet előzőleg elrejthetett. Ezen a helyen találta meg a holttesteket július 15-én, 11 nappal az eltűnés után három férfi aratás közben.

– Láttam, hogy van ott valami, de nem tudtam, hogy mi volt az – emlékszik vissza most a 168 Óra kérdésére egyikük, aki akkor 19 éves volt. Két idősebb társa – ők ma már nem élnek – ment oda a holttestekhez, a rendőrséget is ők értesítették. Őket kihallgatták. A harmadik férfi azt mondja, nem volt kérdéses, hogy társai a két eltűnt kislány holttestét találták meg. Arra nem emlékszik, hogy elkövetési eszközről beszéltek volna neki. Ez azért fontos, mert Harangozó Sándor azt vallotta, ott hagyta a husángot, vagyis a fadarabnak akkor is ott kellett lennie, amikor a holttesteket megtalálták. És azért is lényeges a szemtanú visszaemlékezése, mert egyetlen hozzátartozónak sem mutatták meg a lányok földi maradványait. Ez érthetetlen és példa nélküli.

Az egészségügyi törvény előírásai miatt gyakorlatilag semmilyen adathoz nem lehet ma hozzájutni Magyarországon, de a Gödöllői Járásbíróságon őrzött aktákból valamelyest lehet követni a fiú későbbi életútját. Állami nevelőintézetbe került, majdnem megölte a pszichológusát, majd elmebetegnek nyilvánították, és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe vitték. Innen házi gondozásba került, a balassagyarmati kórház elmeosztálya felügyelt rá. Aztán épelméjűnek minősítették, viszont alig egy évvel később, 1976-ban tizenkét év fegyházra ítélte a Gödöllői Járásbíróság több szexuális bűncselekmény miatt. A kilencvenes évek közepétől gyakorlatilag ki-be járkált a börtönből lopások, rablások és testi sértések miatt. Az 52 évvel ezelőtt történtekről már nem lehet megkérdezni: három éve, 2016. november 11-én, 61 éves korában meghalt a tököli rabkórházban.

A kislányok édesanyja évekkel ezelőtt elhunyt, és mivel saját szemével nem láthatta a gyerekei holttestét, bizonytalanságban élte le életét. Ez az állapot felemésztette. Érthetetlen az is, hogy a két kislányt miért csak akkor íratták ki a személyi igazolványából, amikor betöltötték volna a 18. életévüket.

Paula, a lányok féltestvére
Fotó: Bazánth Ivola

Paula, a lányok féltestvére 13 éves volt, amikor az eset történt. Arra emlékszik, hogy munkásőrök vitték kihallgatásra a gödöllői kapitányságra, és olyanokat kérdeztek tőle, hogy nem követte-e őt korábban az apja.

– Ili néni, az anyjuk sosem tudott belenyugodni a történtekbe – mondja –, ami érthető, hiszen nem láthatta a holttesteket. Halotti anyakönyvi kivonat sincs, és azt sem tudni, hol vannak eltemetve. Ha volt egyáltalán temetés.

Azt már a férje, Ferenc teszi hozzá:

– Lehet, hogy a Harangozó gyerek volt a tettes, lehet, hogy más, de az is elképzelhető, hogy a kislányok meg sem haltak. Minket az érdekel, hogy hol vannak, akár élnek, akár nem.

Morbidnak tűnik, de igaz: Ignácz Dorottya és Ignácz Orsolya hivatalosan egészen idén augusztus közepéig életben volt. Az előtt pár héttel kerestem fel Paulával és férjével a Gödöllői Anyakönyvi Hivatalt, ott azt közölték, hogy a hozzátartozók azért nem kaptak halotti anyakönyvi kivonatot, mert az nincs, és nem is volt. Most már van, mert megkeresésünkre pótolták az akkori mulasztást. Halotti anyakönyvi kivonat nélkül viszont nem is temethették el a lányokat.

Úgy is mondhatjuk, hogy a két gyermek holtteste a boncterem és Gödöllő között valahol eltűnt, mert a családnak nem adták át, hogy eltemethessék, de a hozzátartozók közül sem azonosíthatta őket senki. Mivel bűncselekmény történt, fel kellett boncolni a testeket. A birtokomba jutott, a kislányok ügyében egyetlen hivatalos dokumentumként árválkodó halottvizsgálati bizonyítvány szerint ez a Budapesti Orvostudományi Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetében történt. A jogutód Semmelweis Egyetem részéről azonban az egészségügyi törvényre hivatkozva közölték, hogy nem adhatnak ki adatokat és információt elhunytakról, még hozzátartozónak sem. Mivel az igazságügyi boncolást az ügyben nyomozó Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnak kellett elrendelnie, megkerestem a rendőrséget is.

A következő választ kaptam:

„Az ügy nyomozati iratai már selejtezésre kerültek, azok nem állnak rendelkezésünkre. Fentiekre tekintettel, az üggyel összefüggésben sem tájékoztatást nem áll módunkban adni, sem pedig hatáskörünk nincs bármilyen további adatszolgáltatás kezdeményezésére.”

A halottvizsgálati bizonyítványon koponyatörés és agyroncsolódás szerepel a halál okaként, valamint az is, hogy emberölés történt. És egy kézzel írt, alig olvasható, de fontos észrevétel is:

„A rendőrségi vizsgálat miatt a temetési engedély nem lett kiadva.”

Utóbbit az eljáró hatóságnak, vagyis a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnak kellett volna kiadnia a nyomozás lezárultával, de ez vagy nem történt meg, vagy nincsen róla papír. Ha megtörtént, a család nyilván tudott volna róla, hiszen szerették volna eltemetni a kislányokat. Ha nem történt meg, akkor hiába az egészségügyi törvény, a holttestek dokumentummal bizonyíthatóan utoljára az orvosi egyetem kórbonctanán voltak. De onnan vajon hova vagy kihez kerültek?

Olyan személyt, aki még részt vett a nyomozásban, nem találtam.

A kislányok anyja vajon megjárta-e ugyanezt a kálváriát? Akkoriban bizonyosan nem lehetett könnyű dolga, kiváltképp úgy, hogy az édesapja egykoron Horthy Miklós szimpatizánsa volt. Több gyereke nem született, Ignácz Tiborral történő válása után nem házasodott meg újra.

A nagymama két és fél évvel az eset után, 1969 karácsonyán levelet írt a rendőrségnek. Ennek másolatát Pauláék őrzik.

„Minden más talált hulla esetében az első az azonosság megállapítása. Az 1967-ben talált 2 hulla esetében a mai napig senki sem láthatta a hullákat, aki életben ismerte két kislányunkat. Sem az édesanyjuk, sem idegen” – írja a nagyszülő, majd azt kifogásolja, hogy „a nyomozás érdekeire hivatkozva mindenkit várakozásra és hallgatásra intettek.” A levél, amelynek hátulján „Gyermekek ügye!! Dórika–Orsika” és egy, valószínűleg betörőknek szóló „El ne vigye, mert feljelentem” felirat olvasható, így zárul: „Nem a tettesek érdekelnek minket, hanem kizárólag a két gyermek sorsa, és hogy mikor kapjuk vissza őket.”

Ha érdeklik hasonló bűncselekmények, látogasson el a szerző Facebook-oldalára.

Szombat este többségében a keleti tájakon várható, hogy megázunk, napsütésből főleg északnyugaton, helyenként a Dunántúlon kaphatunk rövidebb időszakokat. Vasárnap eleinte több helyen előbújhat a nap, napközben ismét sokfelé megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és már a középső tájakat és a Dunántúl keleti felét is érintheti a csapadék.