170 milliónkba kerül még Schmitt Pál

Eddig ugyan sem a lemondott köztársasági elnök, sem hivatala nem válaszolt arra, kér-e állami villát, de a Blikk szerint Schmitt Pál már vélhetően jelezte Orbán Viktornak, hogy arra igényt tart. Egy kormányhatározatban ugyanis 150 millió forintot különítettek el az államfőváltás költségeire, 19,5 milliót dologi kiadásokra (felújítási munkára, bútorokra).

2012. május 16., 13:00

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. és a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) egymást nevezte meg illetékesként, amikor a

Blikkaz ügyet firtatta, de érdemben egyik sem válaszolt. A lap szerint a plágiumbotránya miatt lemondott államfőnek azért kell állami segítség, mert egyik villájába sem tud visszaköltözni, a Béla király úti rezidenciába pedig utódja, Áder János költözik. Schmitt Pál 320 négyzetméteres budaligeti villájában külföldi bérlők laknak, a másik két budai luxuslakásában a lányai. Van még egy belvárosi lakása is, de ez csak 68 négyzetméteres, nem alkalmas egy volt államfő állandó lakhelyének.

Mint korábban a

Hír24megírta 150 millióból nívós, úszómedencés luxusingatlanok közül válogathat Schmitt Pál, akinek az általa aláírt törvény szerint a villa mellett élete végéig jár az elnöki fizetés, amely jelenleg havi 1,5 millió forint, korlátlan autóhasználat sofőrrel, valamint egy kétfős titkárság is. Ugyanakkor mindezt addig nem veheti igénybe, amíg nem tesz záró vagyonnyilatkozatot.

A volt államfő tíz napja megúszta a vagyonnyilatkozati eljárást, éppen azért, mert lemondott. Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának kormánypárti tagjai azzal utasították el a Blikk felvetését, hogy egy korábbi köztársasági elnök ellen nincs helye eljárásnak. Addig kellett volna vizsgálatot kezdeményezni az ügyben, amíg államfő volt.