1,25 milliárdból épült sport- és szabadidőközpont Székesfehérváron

Befejeződött a sport- és szabadidőközpont kivitelezése Székesfehérváron, a Palotavárosi tavaknál. A Terület- és Településfejlesztés Operatív Program forrásából megvalósult, 1,25 milliárd forint értékű fejlesztés projektzáró bejárását pénteken tartották.

2020. november 27., 20:19

Szerző:

Vargha Tamás, Székesfehérvár fideszes országgyűlési képviselője elmondta, szerinte a járványhelyzetben különösen felértékelődik a fejlesztés, hiszen a megengedett egyéni sportolást a szabadidőközpontban kiválóan lehet űzni.

Cser-Palkovics András fideszes polgármester hangsúlyozta: korszakos fejlesztés valósult meg a Palotavárosi tavak környékén, mivel a lakótelep építésekor, a 80-as években ez sajnos nem fért bele az akkori projektbe, így most nagy adósságot sikerült törleszteniük.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a 2019 októberében elkezdett beruházással a déli tónál rendezvényteret, főzőteret, színpadot, egy kisebb játszóteret, kosárlabda- és focipályát építettek ki, készült egy a mountain bike-, BMX-közösséget kiszolgáló dirt-bringapark, valamint a tó körül egy vegyes használatú, kerékpározásra, futásra, sétálásra egyaránt alkalmas murvás sétány, amely az északi tónál folytatódik, egészen az iskoláig. Az északi tó mellett az István Király Általános Iskolát is kiszolgáló fitnesz- és kondipark, KRESZ-tanpálya és játszótér létesült, valamint a két tavat elválasztó Varga-csatornán két gyalogoshíd épült.

Emellett kivilágították a sportpályákat és kamerarendszert helyeztek el. A szabadidőpark területén két vizesblokk épült, a meglévő parkolókat bővítették és új parkoló is épült.

Építettek továbbá játszóvárat, két pétanque-pályát és csaknem 300 négyzetméternyi műfüves burkolatot helyeztek el.

(MTI)