Már Budapesten, a 12. kerületben is megjelent a veszélyes betegség, ami egyre nagyobb gondot okoz Magyarországon.
A következő napok időjárása sem ígér felfrissülést.
Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
2021. március 6., 09:13
A lakosság 90 százaléka szedett fel magára a márciusi lezárás óta, 100 emberből pedig 87 elégedetlen a testsúlyával.
2021. március 6., 08:45
A nyomozók több mint öt kiló kábítószert vontak ki a forgalomból.
2021. március 6., 08:11
Napközben országszerte napos időre számíthatunk, emellett gomolyfelhők is képződnek, de számottevő csapadék nem valószínű.
2021. március 5., 20:53
Többé nem fogjuk tudni, hova repül az OE-LEM gép.
2021. március 5., 20:13
Egy hajléktalanok által elfoglalt épületben csaptak fel a lángok péntek este.
2021. március 5., 19:09
Nem csak a vezetőkét, hanem a közlekedési szakemberek vizsgáit is.
2021. március 5., 18:23
Tehermentesíteni akarja a kórházakat addig, amíg a járványhelyzet indokolja.
2021. március 5., 18:07
Autót, laptopot és telefont is lehet javíttatni a következő két hétben, sőt, a parkok, arborétumok is nyitva tarthatnak.
2021. március 5., 17:37
A politikus a Facebook vezetőit is szívesen látná a tárgyalóasztalnál.
2021. március 5., 17:23
Az író arról is beszélni fog, mire tanította meg betegsége, és az apaság. A Lelkifröccsöt kedden este 19 órától láthatják a 168.hu oldalán.
2021. március 5., 17:20
A hetilappá alakult Ripost új címlapján látható ez a karikatúra, amely szerint a miniszterelnök remekül ellavíroz.
2021. március 5., 17:04
A szerelők rendes nyitva tartással működhetnek tovább, eladni viszont csak cégeknek, vállalkozóknak lehet autót.
2021. március 5., 16:28
A következő két hét lezárásairól rendelkezett a kormányfő, az aláírást a Facebookra feltöltött videón is megörökítették.
2021. március 5., 16:02
Tegnap még újpalotai járókelőkkel beszélgetett több DK-s politikus társaságában.
2021. március 5., 15:29
Egy éve itt a vírus, de a kormány adatbázisa még nincs frisssítve, ez teljesen elfogadhatatlan és a magyarok bőrére megy – hangzott el az ellenzéki vizsgálóbizottság ülésén.
2021. március 5., 15:00
Égető szükség lenne gyógyult covidosok vérplazmájára, de kevés a donor és egyre több a plazmakezelésre szoruló beteg – mondja a vérellátó szolgálat.
2021. március 5., 14:40
Nem lenne hatékony a zárás, ha gyermekfelügyelet címén félig tele lennének az intézmények - mondta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.
2021. március 5., 14:17
Nem tudta feldolgozni, hogy nem kapta vissza a jogosítványát. Álnéven kezdett fenyegetőzni a Facebookon. Erőszakos bűncselekmények miatt két másik ügye is van.