Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Vitályos Eszter kormányszóvivő csütörtökön Kormányinfót tartottak.
2015. június 9., 10:02
A Nógrád Megyei Kormányhivatal azonnali hatállyal felmentette hivatalából Sisák Imre osztályvezetőt – közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.
2015. június 9., 09:40
Egy-egy állami vezetőnek sokszor tízszer annyiba kerül a repülőjegye, mint másnak – derül ki a Miniszterelnökség államtitkárainak és helyettes államtitkárainak 2014. június 6-a és 2015. május 20-a közötti hivatalos útjairól és útiköltségeiről szóló összefoglalóból.
2015. június 9., 09:03
A Nachrichten osztrák hírportál Rendőri védelem a bevándorlás elleni hirdetéseknek címmel arról ír, hogy a jobboldali konzervatív kormány plakátkampánya hevíti a kedélyeket Magyarországon.
2015. június 9., 07:04
A legtöbb bányatóban tilos fürdeni. Pest megyében is csak kilenc helyen megengedett a fürdőzés.
2015. június 9., 05:02
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium még mindig nem írta ki a 2015. évi fejlesztési pályázatait, holott már a 2016-os év fejlesztési terveit kellene előkészíteni. A fejlesztési pályázatok elmaradása a Demokratikus Koalíció szerint összefügghet a Fidesz korrupciógyanús közbeszerzési rendszere miatt felfüggesztett 700 milliárd forint EU-s forrással.
2015. június 8., 22:55
Büntetőeljárás indult az ellen a 33 éves szegedi jegyellenőr ellen, aki a megalapozott gyanú szerint fellökött egy 16 éves lányt.
2015. június 8., 19:38
A 444.hu megkeresésére a miniszterelnök szóvivője, Havasi Bertalan annyit közölt, hogy csupán a hivatalos programokról tud felvilágosítást adni, így feltételezhető, hogy Orbán Viktor magánemberként vett részt a BL-döntőn.
2015. június 8., 17:40
Döntő áttörésre készül Budapesten a Jobbik. A párt most induló fővárosi toborzó kampánya arra a logikára épül, hogy a főváros megszerzése nélkül nincs választási győzelem, márpedig a Jobbik kezdettől fogva mélyen a vidéki szintje alatt teljesít Budapesten.
2015. június 8., 17:32
Halálra gázolt egy elektromos kerékpárral közlekedő nőt a menetrend szerinti autóbusz Dabason – tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján hétfő délután.
2015. június 8., 16:10
Bekiabálásai miatt kizáratta a házelnök Novák Előd jobbikos képviselőt az Országgyűlés mai vitájáról – írja az Index.
2015. június 8., 15:43
Beperli a Fideszt a Helsinki Bizottság, mivel a kormánypárt az ötvenes éveket idéző közleményben a spekuláns pénztőke politikai megrendelését teljesítő álcivilnek titulálta a jogvédő szervezetet. Kádár András Kristóf társelnök szerint az előző ciklus kormányzati térnyerésének egyenes folytatása az, ami a jogvédőkkel a tavalyi választások óta történt. Az Eötvös Károly Intézet és az Ökotárs szolidáris a Helsinki Bizottsággal, szégyenteljesnek, méltatlannak tartják a Fidesz támadását.
2015. június 8., 12:30
A „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!” feliratú, úgynevezett konzultációs plakátok a kiemelt rendőri ellenőrzések ellenére sorra esnek áldozatul a kreatív népharagnak. Népmozgalom kezdődik?
2015. június 8., 11:51
Elfogták a Király utcai lövöldözés egyik gyanúsítottját Budapesten; ő vezette azt a fegyverekkel teli autót, amely hétfő hajnalban oszlopnak ütközött a fővárosi Bem József téren – tájékoztatta az MTI-t a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.
2015. június 8., 11:29
A határon felhúzott szögesdrót is jelenthet egyfajta megoldást a menekültáradat megfékezésére – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a közmédia M1-es csatornájának hétfő reggeli műsorában.