Szögesdróttal húzhatják körbe fél Magyarországot – és ez nem vicc

A határon felhúzott szögesdrót is jelenthet egyfajta megoldást a menekültáradat megfékezésére – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a közmédia M1-es csatornájának hétfő reggeli műsorában.

2015. június 8., 11:29

A szakember annak kapcsán nyilatkozott a televíziónak, hogy sajtóhírek szerint vizsgálják, „hogyan, milyen törvényi és egyéb eszközzel lehetne lezárni Magyarország déli határát, amely a délről és keletről Európába igyekvő menekültek és migránsok bevett útvonalának egyik legfontosabb állomása”.

Nógrádi György közölte: amióta a bolgár-török határon felhúzták a szögesdrótkerítést, radikálisan csökkent a Törökország felől a bevándorlás Bulgáriába, vagyis az Európai Unió területére.

Megjegyezte: nem véletlenül az egyik legfontosabb kérdés a G7 bajorországi tanácskozásán a bevándorlás; most először mondták ki, hogy a bevándorlás megállítása érdekében rendet kell tenni végre Líbiában. Emlékeztetett arra, csak az elmúlt hétvégén 6 ezer embert mentettek ki a Földközi-tengerből, illetve 450-500 ezer ember vár arra Líbiában, hogy átvigyék Európába. Ezzel a tömeggel az Európai Unió már nem tud mit kezdeni – mondta Nógrádi György.

16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.