2016. január 29., 09:04

A Die Presse úgy látja, hogy Orbán Viktor testcselt mutat be, amikor a terrorveszélyre hivatkozva akar különleges jogkörhöz jutni. Sőt, az Országgyűlés hamarosan meg is adhatja neki a teljhatalmat.

2016. január 29., 07:02

Menekülő embercsempész okozott balesetet az M5-ös autópályán Szeged közelében pénteken hajnalban, az elsődleges adatok szerint nyolcan sérültek meg – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

2016. január 29., 05:04

Orbán Viktor korábban visszautasította az amerikai nyomásgyakorlást a Hóman-szobor ügyében, ami csak hátráltatta az ügy megoldását – reagált a Miniszterelnöki Sajtóiroda Barack Obama Magyarországról tett megjegyzésére.

2016. január 28., 19:22

A Miniszterelnökség szerint ha az LMP politikusa valóban tudott korrupciógyanús ügyekről, mégsem tett feljelentést, az bűncselekménynek minősül. Az LMP pedig ez esetben bűnpártolást követ el. Hadházy Ákos ma bejelentette: pártja mostantól hetente ismerteti a korrupciós ügyeket, mert „Magyarországon bűnszervezetben, a minisztériumok részvételével csalják el az uniós forrásokat”.

2016. január 28., 15:45

Másodállást ajánl a felsőoktatási államtitkár az alacsony bérek miatt tiltakozó egyetemi oktatóknak. A tanárok azért tiltakoznak, mert bár a fizetések most emelkednek, hamarosan a diákjaik egy része több ösztöndíjat kaphat, mint amennyi pénzt ők hazavisznek.

2016. január 28., 13:12

Barack Obama a nemzetközi holokauszt-emléknap alkalmából tartott beszédében azt mondta: a globális antiszemitizmus elleni harcot prioritásként kezeli, és példaként Magyarországra hivatkozott, ahol az USA egyértelművé tette, hogy ha nem foglalkoznak a zsidóellenességgel, az árt az erős kétoldalú kapcsolatoknak.

2016. január 28., 10:46

Két választás között vagyunk, majdnem félidőben. A közhangulat a 2014. évi rossz emlékű „összefogás” ellenére ma is a demokratikus ellenzéki pártok együttműködését várja, ha előbb nem is, de a következő választásokon. Jávor Benedeket, a Párbeszéd Magyarországért egyik alapítóját az összekapaszkodás lehetőségéről vagy lehetetlenségéről kérdeztük.

2016. január 28., 09:51

Fóton a polgármester az ügyet vizsgáló önkormányzati bizottság szerint olyan értékpapírokat vásárolt a város pénzéből, amelyekre nem volt felhatalmazva, és a Hungária Értékpapír csődje után a várost emiatt csaknem egymilliárd forint kár érheti – közölte az Együtt. A párt képviselője lemondásra szólította fel a város vezetőjét.

2016. január 28., 09:50

Csaknem 25 ezren – iskolák és magánszemélyek – csatlakoztak már a pedagógusok tiltakozásához. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a héten tartott fórum után úgy fogalmazott: „Túltoltuk a biciklit.” A kezdeményezőket ez nem hatotta meg. a Tanítanék.com oldalon a Miskolci Herman Ottó Gimnázium és a Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium nevelőtestületei által közösen írt újabb nyílt levél, amelyet Czunyinénak, Orbánnak és Balog Zoltánnak címeztek.

2016. január 28., 09:26

Csak átmeneti a forint felértékelődése, ugyanis nem a magyar gazdaság belső ereje magyarázza, hanem az, hogy a varsói politikai változások miatt rosszabb lett Lengyelország hitelosztályzata, így a befektetők más helyet kerestek a térségben, hogy parkoltassák a pénzüket – írja a Bloomberg hírügynökség a Commerzbank egyik londoni közgazdászát idézve.