Németh: A terroristák sem négyötöddel döntenek
A Fidesz szerint nem lehet pártpolitikai kérdéssé tenni a magyar emberek biztonságát: meg kell őket védeni, ám az ellenzékre ebben sem lehet számítani.
Németh Szilárd, a kormánypárt alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a Fidesz–KDNP-frakció egyetért a kormánnyal abban, hogy a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, „ebben nem kötünk senkivel semmilyen kompromisszumot”, ebből nem lehet pártpolitikai kérdést csinálni.
A kormánynak fenn kell tartania az eredeti javaslatát – hangoztatta, utalva a kabinet alkotmánymódosítási tervezetére, amely alapján önálló tényállás lenne az Alaptörvényben a terrorveszélyhelyzet.
Az illegális bevándorlás egyre nagyobb európai belbiztonsági kockázatokat és terrorfenyegetettséget jelent, amit mindenkinek komolyan kell vennie – mondta az országgyűlési képviselő.
Németh Szilárd kijelentette: a magyar kormánynak és parlamentnek is kötelessége megvédeni a magyar embereket, akik „ebben a kérdésben sem számíthatnak az ellenzékre”. Szerinte a Jobbik és a baloldal egyaránt szembefordul az emberek érdekeivel.
„A baloldaltól ezt már megszokhattuk (...) mindig az illegális bevándorlók oldalán álltak, és úgy látszik, most ezt kibővítik azzal, hogy akár a terroristák mellé is képesek ebben a kérdésben állni” – fogalmazott.
Azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik négyötödös parlamenti felhatalmazáshoz kötné a terrorveszélyhelyzetre vonatkozó jogrend bevezetését, a fideszes politikus azt mondta: ez teljesen megkötné a kormány kezét, hiszen „akár egy törpepárt” is megakadályozhatna bármilyen intézkedést, pedig terrorfenyegetettség esetén gyorsan kell tudni cselekedni.
„A terroristák sem négyötöddel döntenek” – jegyezte meg.
A terroristákat el kell rettenteni, a terrorcselekményeket meg kell előzni – összegezte a kormány és a Fidesz álláspontját Németh Szilárd.
(MTI)