Miniszterelnökség: bűnpártoló a korrupció ellen küzdő képviselő

A Miniszterelnökség szerint ha az LMP politikusa valóban tudott korrupciógyanús ügyekről, mégsem tett feljelentést, az bűncselekménynek minősül. Az LMP pedig ez esetben bűnpártolást követ el. Hadházy Ákos ma bejelentette: pártja mostantól hetente ismerteti a korrupciós ügyeket, mert „Magyarországon bűnszervezetben, a minisztériumok részvételével csalják el az uniós forrásokat”.

2016. január 28., 19:22

A Miniszterelnökség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében Hadházy Ákos sajtótájékoztatójára reagálva felidézte: az LMP-s politikus – állítása szerint – részt vett egy olyan megbeszélésen, ahol közpénzek szabálytalan felhasználásáról egyeztettek, azonban – mint a Miniszterelnökség kiemelte – „képviselői esküjével szemben nem a közérdeket tartotta szem előtt, nem jelentette egyből az ügyet a rendőrségen”, hanem négy évig hallgatott.

Az LMP a Miniszterelnökség szerint „akkor jár el helyesen és felelősen, ha nem sajtótájékoztatókat tart, hanem még a mai nap feljelentést tesz a rendőrségen minden olyan ügyben, melyben szerintük a korrupció gyanúja felmerül”. Szerintük ha ezt Hadházy Ákos nem teszi meg, bűncselekményt követ el, és igazolja, hogy akciója nem más, mint politikai termék – tették hozzá.

Hadházy Ákos az LMP antikorrupciós szakszóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján elsősorban a Miniszterelnökséget és az Emberi Erőforrások Minisztériumát nevezte meg mint amelyek már a pályázatokat is úgy írják ki a mintegy 12 ezer milliárd forintnyi uniós forrás nagy részének elosztására, hogy már előre megvannak a lebonyolító cégek.