Jávor Benedek: Új logika kell Orbán legyőzéséhez

– Ön mit gondol a demokratikus ellenzék valódi összekapaszkodásának víziójáról?

– Szerintem az ellenzék csapdahelyzetben van. A jelenlegi választói bázis nem elegendő a választás megnyeréséhez. Ez persze a 2014-es választás előtt is világos volt, de valahogy mégsem sikerült ehhez illeszkedő stratégiát kidolgoznunk. Csak olyan elgondolásnak van létjogosultsága, amelyik értékelhetően növelni tudja az ellenzéki oldal szavazótáborát, mert csak így van esélyünk a Fidesszel szemben.

– Bocsánat, de ez közhely.

– Akkor lehetünk sikeresek, ha az egyes pártok mögötti választói támogatást egymás mellé lehet csoportosítani. Ezt támasztja alá az is, hogy most, félidőben nem látszik olyan politikai erő, amely képes lenne egymagában az ellenzéki érzületű tábort magához húzni és önállóan megteremteni ezt a pólust.

– Nem túlzottan új a felismerés, hogy matematikailag egymásra vannak utalva a demokratikus ellenzék résztvevői.

– Ugyanakkor – és ez nem változott 2014 előtthöz képest – az látszik, hogy ezt a mutatványt szinte lehetetlen végrehajtani, hiszen a meglevő politikai támogatások egymás mellé rakása és a politikai támogatás kiszélesítése egymással ellentétes stratégiákat igényelnek. Ahhoz, hogy segítsék és támogassák egymást ezek a meglévő bázisok, együttműködésre van szükség. Egy olyan együttműködés, amelyik arra épít, hogy pusztán egymás mellé teszi Gyurcsány Ferenc támogatóit és az MSZP maradék táborát, az nehézzé, majdnem lehetetlenné teszi azt, hogy a mai ellenzéki szavazókon túl új szimpatizánsokat lehessen erre az oldalra hozni. Ez volt a feloldhatatlan dilemma 2014 előtt, és ha ugyanazt a játékot játsszuk, most sem várható más eredmény. Márpedig nem látható a nagyobb támogatottságú ellenzéki szereplők részéről a szándék, a dinamika, ami kimozdítana minket ebből a csapdahelyzetből. A jelenlegi helyzetben – tudomásul véve a Fidesz kormányzását – a legjobb pozíció elfoglalása tűnik prioritásnak.

– Mit jelent mindez praktikusan? Nekem nagyon úgy hangzik, hogy „ez van, és pont”.

– Azt jelenti, hogy teljesen más logika mentén kell felépíteni azt a politikai alternatívát, ami 2018-ban esélyt jelenthet. Az már kiderült, hogy nem megy, hogy egymás mellé rakosgatjuk a pártokat és ebben merül ki az összefogás. Ha ugyanazok a pártok ugyanazokkal a szereplőkkel állítanak közös listát és várják a jó szerencsét, akkor ismét csalódnak.

– Mi az ön megfejtése?

– Nyitni kell a civil társadalom felé, itt a civil politikai mozgalmakra gondolok, amelyek számos, nagyon ígéretes kezdeményezést villantottak fel, de egyik sem tudott megerősödni, lábra kapni, mégis ezt a fajta dinamikát kell behozni az ellenzéki oldalra. A szimpla pártpolitizáláson túl sokkal nyitottabb, a társadalom napi problémáira érzékeny, jól reflektáló, a társadalomban meghúzódó elégedetlenséget magába integráló, a sérelmet szenvedett csoportokat összefogó mozgolódásra van szükség. Ez nem primer pártpolitika, de a pártoknak mégis elengedhetetlen a szerepük, hiszen az országot politikai erők vezetik, a meglevő infrastruktúrájukra, támogatottságukra szükség van. Ha nem tudjuk kinyitni az együttműködést a pártok világán túlra, akkor 2014 megismétlődése vár ránk.

– Mi mindennek a formai kerete?

– Erre nyilván számos megoldás van. Az első lépés a hálózatszervezés kell hogy legyen, ahol az egyes csoportok konkrét ügyek mentén működhetnek. Nem úgy, hogy a nővérek meg a pedagógusok meg a PM külön-külön tüntetnek. Meg kell érteni, hogy a kiszolgáltatottság a jelenlegi rezsim keretein belül minden szereplő számára ugyanolyan, egyformán lehetetlenítik el a mindennapokat. Nem lehet csak a magunk részterületén eredményesnek lenni, csak együtt képviselünk olyan erőt, rendszerrel szembeni fellépést, ami célra vezet. Egymásra vagyunk utalva, ha eredményt akarunk. Nehéz dolog feloldani a civilek és a pártok közötti bizalmatlanságot, de meggyőződésem, hogy ha továbbra is élesen elhatárolódik egymástól ez a két terület és mindenki marad a saját világában, vívja harcait, akkor izoláltak maradnak mindannyian, és kudarcra vannak ítélve. A pártok részéről nagyfokú önmérsékletre van szükség, hogy ne próbálják meg napi politikai haszonszerzésre váltani az elégedetlenségeket és mozgalmakat, önszerveződéseket, amelyek egyre többször látnak napvilágot. Távlatosan kell gondolkodni, azt látom a kritikus pontnak, hogy képesek vagyunk-e erre. Csak így lehet esély hatékonyan fellépni az Orbán-kormány ellen.

– Ezek ismét nagyon szép általánosságok.

– A politikát végső soron politikusoknak kell művelni, azt viszont tudomásul kell vennünk, hogy a magyar társadalomban nagyon erős az ellenállás a politikusokkal és a formális pártpolitizálással szemben. Ez nem változik meg egyik napról a másikra. Ezzel a helyzettel adottságszinten számolni kell. Konkrétan az a véleményem, hogy el kell kezdenünk az együttműködéseket az adott ügyek mentén az önszerveződő állampolgári törekvésekkel. Létre kell hozni egy olyan új politikai közösséget, amely meggyőző és hiteles lehet a választók számára.

– Mik ezek a konkrét ügyek?

– Gondolok itt a pedagógusok mozgolódására, a Sándor Mária nevével fémjelzett egészségügyiek elégedetlenségére. Szoros együttműködésre van szükség, ezekkel és a hasonló ügyekkel létre kell hozni olyan hálózatot, ami alapja lehet a politikai alternatívának. Ha pusztán azzal próbálkozunk, hogy mondjuk, Sándor Máriát beléptetjük az MSZP-be, vagy hogy a pedagógusdemonstráció színpadán megnyilatkozunk, semmi nem változik, nem jön létre a továbblépés lehetősége. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy van a civil mozgalmaknak egy rendkívül traumatikus tapasztalata, és ez a Milla létrejötte, politikai színpadra lépése és a 2014-es összefogás kudarca. Ez máig ott van a fejekben és nehezíti a csatornák megtalálását a civil kezdeményezések felé. Jó példa lehet, hogy korrupciós ügyekben formálódni látszik együttműködés, ahol pártok – én a PM részéről, Juhász Péter az Együtt részéről, Hadházy Ákos az LMP-től – együttműködve a civil Igazmondó Alapítvánnyal közösen lépünk fel, mert sikerült konkrét ügy mentén bizalmat építeni egymás iránt. Hasonló a helyzet a budapesti népszavazás körül létrejött Hajrá Budapest Mozgalommal is, amely szintén megmutatja, hogy konkrét ügyek mentén van tér az együttműködésre a civilek és pártok között. Ezek a közös fellépések akár követendő mintaként is szolgálhatnak más területeken, ezekből szőhető össze egy valós politikai alternatíva. Ha csak azt nézzük, hogy ki hol indít jelöltet a következő választáson, azzal megágyazunk a katasztrofális vereségnek, ami az egész ország katasztrófája lehet. Lépésről lépésre, terepmunkával kell a bizalmat felépítenünk egymásban és a választókban, hogy elhiggyék, megértsék, hogy értük cselekszünk, velük együtt.

– Mit gondol a választási párt létrehozásának ötletéről?

– Ez egyike a lehetséges formáknak, de a formák engem kevésbé érdekelnek. Egy választási pártnak vagy bármilyen együttműködésnek csak akkor van értelme, ha ez több annál, mint hogy a jelenlegi pártok létrehoznak maguk fölé egy ernyőt, mert azon átlát a választó, észleli, hogy ez ugyanaz, csak más csomagolásban. A pártokon túl lévő világot is meghatározó, fontos elemként kell bevonni. Ezért is gondolom, hogy most, 2016 januárjában a bizalomépítésnek van itt az ideje a civil világ felé. Most kell felhalmozni azt a bizalmi tőkét, amire 2018-ban számíthatunk. Alapokat kell építeni, a falhúzás későbbi projekt.

– Mit szól a Szalay-kör – melynek független gondolkodók a tagjai – előválasztási tanulmányához?

– Izgalmas dolognak gondolom az előválasztás kérdéskörét. Hasznos eszköz lehet arra, hogy azt az átláthatatlan és nem túl meggyőző folyamatot, ami a 2014-es választást megelőzően a miniszterelnök-jelölést övezte, sokkal világosabb, átláthatóbb, lendületesebb és tisztán lezárható folyamatra váltsa fel. Ugyanakkor fenntartom, hogy ha ez pusztán a pártok egyezkedésének egy újabb formája, akkor önmagában ettől ne várjunk csodát. Bármilyen kiválasztási formáról akkor érdemes beszélni, ha elég széles az a bázis, aminek a támogatására számíthat az így kiválasztott jelölt. Ha pusztán egy szűk szegmens számára rendezünk előválasztást, akkor lehet, hogy technikailag jobban kezeljük a tisztségviselők kiválasztásának kérdését, de hogy kap-e olyan kihívót Orbán, aki képes a leváltására, abban egy centivel nem jutunk előrébb. Azt látom, hogy a mi támogatóink kormányváltást szeretnének. Mi tehát nyitottak vagyunk olyan együttműködésre, amelyik ezt lehetővé teszi, ez a politikai felelősségünk is, viszont 2014 újrázására egyikünk sem vágyik. Amennyiben nem sikerül győzelemmel kecsegtető együttműködést létrehozni, akkor a hosszú távú építkezés mentén folytatjuk azt a munkát, amit elkezdtünk, a társadalmi bázisépítést tekintjük elsődleges célunknak.