2016. január 27., 12:02

Őrzi tavaly ősszel visszaerősödött táborát a Fidesz–KDNP, a teljes felnőtt népesség körében pedig az MSZP – ugyan a statisztikai hibahatáron belüli különbséggel, de – megelőzte a Jobbikot, derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, január közepi felméréséből.

2016. január 27., 11:54

Hatszázezerrel többen csatlakoztak a középosztályhoz az elmúlt években – állítja a kormány. Valamelyest javult az életszínvonal, de valóban reális ez a szám? Erről kérdezte a 168 Óra Online Ferge Zsuzsa szociológust, Madár Istvánt, a Portfolio.hu vezető elemzőjét és Vámos Györgyöt, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárát. Szerintük az utóbbi évek javuló mutatói ellenére a középosztály közel sincs olyan jó helyzetben, ahogyan azt a kormány hangoztatja.

2016. január 27., 10:55

Az Y generáció 64 százalékával fordult elő az elmúlt egy év alatt, hogy késve rendezte számláit – derül ki az Intrum Justitia európai fogyasztói fizetési jelentéséből. A kutatásból az is látszik, hogy a gyermekes fiatalok vannak a legrosszabb helyzetben, ugyanis 71 százalékuk nem tudta időben kifizetni számláit az elmúlt tizenkét hónap alatt.

2016. január 27., 10:11

Mélységesen felháborodtam azon, ami szilveszter este Kölnben történt..

2016. január 27., 09:55

Ismét előkerült az adócsalási botrányáról és az ellenzéki tüntetők lehazaárulózásáról elhíresült pécsi önkormányzati képviselő, Fodor Ibolya, aki csak a botrányok hatására lépett ki a pécsi önkormányzat képviselő-testületének Fidesz-frakciójából.

2016. január 27., 09:38

2016. január 27., 09:35

A szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendelte el Salgótarjánban Fekete Zsolt alpolgármester szerdán a levegőszennyezettség miatt – közölte az MTI-vel a városháza.

2016. január 27., 01:02

2016. január 27., 01:02

2016. január 27., 01:02

2016. január 26., 22:45

Thomas Seifert, a Wiener Zeitung munkatársa Jan-Werner Müller politológussal készített interjút a populizmusról, a jóléti sovinizmusról és a demokrácia válságáról. Az alábbiakban közöljük az interjút.