Az 50%-os kedvezménnyel rengeteg helyen élhetnek a diákok.
Idén sok balatoni strandon emeltek árat, azonban ezzel a módszerrel még lehet ingyen fürdőzni.
Nagy Feró is reagált Azahriah pár nappal korábbi posztjára, amiben az énekes véglényeknek nevezte a Fidesz szavazóit.
A nyári forróságért rajongók továbbra is örülhetnek, de enyhül az időjárás, a hét közepén lesz egy kis tavasz is.
Egy új szabályozás miatt, jelentősen megdrágulhatnak a fapados légitársaságoknál vásárolt repülőjegyek.
2018. január 11., 16:33
Közös listán indulnak a Párbeszéddel.
2018. január 11., 15:05
Az angyalföldi fiatalember fellebbezett.
2018. január 11., 14:49
A muszlim közösségeket megszállóknak nevezni pedig egyébként csak egy politikai szóhasználat – magyarázta Orbán szánalmas bizonyítványát Altusz Kristóf.
2018. január 11., 14:06
Van egy remek belterületi telek is, amit diákhitel-tartozás miatt foglalt le az adóhatóság.
2018. január 11., 13:40
Fenntartja az LMP társelnöke, hogy hatalmas blöff a nemzeti konzultáció, s szerinte a kormány könnyedén igazolhatta volna állításait, ám ezt – korábbi ígéretével szemben máig sem tette meg. Ráadásul Kovács Zoltán súlyos önellentmondásba keveredett.
2018. január 11., 13:33
A fideszes képviselő ellen egy 973 milliós csalás ügyében folyik eljárás, az alapítványt meg egyszer már megbüntettek 1,5 millióra, ilyen-olyan szabálytalanságok miatt.
2018. január 11., 13:19
2018. január 11., 12:31
A migránsszámláló legalábbis egy hete nem mozdult egy centit sem.
2018. január 11., 12:31
2018. január 11., 12:09
Mindig a szívén viselte a Szent Margit ügyét.
2018. január 11., 11:52
Nyugotszenterzsébeten fekete lyukká sűrűsödött a hírhedt magyar leleményesség.
2018. január 11., 11:00
Erre is van egymilliárd pengő forint.
2018. január 11., 10:15
Itt a pontos menetrend mától a kormányalakításig.
2018. január 11., 10:06
Nem hinnénk el, ha nem a saját szemünkkel látnánk, így viszont sajnos igen.