Jaj, a végén még a Szent Korona Évet is elszúrja a kormány

2018. január 11., 11:00

Szerző:

Mint megírtuk, a kormány tavalyi döntése értelmében 2018 nemcsak a családok éve, hanem a a Szent Korona éve is lesz. Feltétlenül ünnepelni kel ugyanis, hiszen éppen 40 éve annak, hogy Jimmy Carter amerikai elnöknek köszönhetően Cyrus Vance külügyminiszter visszaadta a Szent Koronát Dobrev Klára apjának, Apró Antalnak, az Országgyűlés akkori elnökének.

Fotó: nemzetijelkepek.hu

A határozat jegyében „A Szent Korona és a magyar királyi koronázási jelvények megismertetését célzó eseményeket” rendeznek az idén, egy éven át, „legfeljebb egymilliárd forintból" „a Szent Korona mint a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklye és a hozzá tartozó magyar királyi koronázási jelvények megismertetése, a nemzet tudatának és közjogi hagyományainak megfelelő erősítése”.

Az elvben már január 1-jétől induló programot több miniszternek „az érintett egyházakkal” együtt a Szent Korona Testület bevonásával kell meghatározniuk.

Csakhogy, a HVG értesülése szerint egyáltalán nincs minden megolajozva. Mint a lap nyomtatott változata írja, a szervezést addig-addig tologatták a különböző hivatalokban, míg kifutottak az időből, így az emlékévnek nincs is nincs is elfogadott programterve plusz később Hoppál Péter államtitkár egy sajtóbeszélgetésen azt mondta a lapnak, hogy 

nincs is hivatalos emlékév.

Koronaúsztatás sem lesz, már csak azért sem, mert a HVG értesülése szerint egy 2016-os vizsgálat kimutatta, hogy rozsdásodik a kard.

Ezt egyébként hivatalosan nem erősítette meg senki a lapnak, annyit mondtak nekik, hogy "a tárgyak állapotában az utóbbi években nem következett be változás".

Lesz viszont kamarakiállítás a Nemzeti Múzeumban, a szakmai programban pedig szerepet vállalt az MTA "Lendület" Szent Korona Kutatócsoport. Ennek vezetőjének, Pálffy Gézának a szerkesztésében tanulmánykötet jelenik majd meg, és megjelenik Révay Péter koronaőr XVII. századi, magyarul még kiadatlan, koronatörténete is.

(Az Index nyomán)

Az Európai Parlament képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban minden macska és kutya esetében kötelező legyen a mikrochip beültetése és a nyilvántartásba vétel, az illegális állatkereskedelem visszaszorítása és az állatjóléti szabályok megerősítése céljából.