Meglepő, hogyan próbálja felvenni a harcot a MÁV a hőséggel szemben.
A Balaton számos pontján ellenőrizték a víz minőségét.
A közlekedési társaság egyes járatai ingyen szállítják az utasokat.
Ritkán fordul elő, hogy az időjárás egyszerre vonultatja fel a szélsőségeket.
A nyári hőség számos vérszívó szaporodásának kedvez.
2016. február 23., 11:45
Egy díjkiosztó esélyei. A 168 Óra stúdiójában Jolsvai András, Karácsony Ágnes, Krug Emília és Lampé Ágnes.
2016. február 23., 10:27
Egyetlen általunk megkeresett kormányhivatal sem cáfolta Orbán Viktornak azt a bejelentését, hogy Magyarország közel százezer ukrajnai menekültet fogadott, illetve fogad be. A miniszterelnök az Európai Tanács múlt heti csúcstalálkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, Magyarországot nemcsak délről, hanem keletről is „népvándorlási nyomás” éri, a kormányfő szerint ugyanis ötven-százezer ukrajnai menekült érkezett keleti szomszédunkból a háború kirobbanása óta. De egyetlen kormányszerv sem hajlandó elárulni, hol vannak, miből élnek. Mi nem találtuk nyomukat, pedig feltűnt volna.
2016. február 23., 09:46
Kedden dönt a Kúria a vasárnapi boltbezárós népszavazásról, így elképzelhető, hogy újabb kérdést lehet most leadni a témában. Az MSZP kora reggel a választási irodához ment, hátha le tudja adni a kérdését. Ám megjelent az épületnél nagyjából húsz kopasz férfi, illetve később egy idősebb nő, és elkezdtek lökdösődni a szocialistákkal.
2016. február 23., 09:17
A budapestiek 55–75 százaléka elutasítja, hogy beépítsék a Városligetet – ez derül ki abból a közvélemény-kutatásból, amelyet az Ipsos a Levegő Munkacsoport megbízásából készített januárban.
2016. február 23., 08:15
Évek óta többen halnak meg kórházi fertőzésekben, mint autóbalesetben, a kormány pedig tud a helyzetről, ám nem tesz ellene semmit – erre akarja felhívni a figyelmet az 1001 orvos hálapénz nélkül elnevezésű Facebook-csoport. Ők voltak azok, akik hálapénzellenes nyílt levelükkel kavarták fel az állóvizet tavaly decemberben.
2016. február 23., 05:26
Számszeríjjal lelőtte szomszédja kutyáját egy zalaegerszegi rendőr, az állat tetemét zsákba tette és a város szélén kidobta – közölte hétfőn a Zalai Hírlap internetes oldala.
2016. február 23., 01:19
2016. február 22., 21:16
A -nak név nélkül nyilatkozó fideszes politikusok egyike azt mondta, Orbán Viktor meggyőződése, hogy elég pénz van a rendszerben, csak valakik menet közben lenyúlják. Egy másik kormánypárti politikus szerint lassan az a helyzet áll elő, hogy aki komolyan megbetegszik és nem tudja megfizetni a magánellátást, meghal.
2016. február 22., 19:23
Komjáthi Imre szocialista képviselő továbbgondolta az elégedetlenség jelképévé vált kockás inget, és a Facebook-oldalán osztotta meg a felesége által készített kockás kokárdát, azaz kockárdát.
2016. február 22., 18:57
Vasárnap reggel lopták meg a kazincbarcikai kórházban kezelt beteget. A helyszín közelében meg is lett a tettes, az eltulajdonított laptop is nála volt.
2016. február 22., 17:53
Tavaly novemberben a Terrorelhárítási Központ (TEK) előzetes letartóztatásba helyezett két férfit, sajtóértesülések szerint Orbán Viktorral szembeni merénylet gyanúja miatt. Az ORFK és a Fővárosi Főügyészség nyilatkozataiból azonban kiderült: nem akarták megölni a miniszterelnököt – írja az .
2016. február 22., 17:43
A Demokratikus Koalíció európai parlementi képviselője annak nyomán fordult Navracsics Tibor oktatásért felelős uniós biztoshoz, hogy az elmúlt napokban számos nyugtalanító hír látott napvilágot a tiltakozásban részt vevő pedagógusok elleni hatósági fellépésről.
2016. február 22., 16:57
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a továbbiakban nem vesz részt a kormány által szervezett köznevelési kerekasztal tárgyalásain – közölte Mendrey László, a szervezet elnöke hétfőn, Budapesten.
2016. február 22., 13:46
Méltatlanul elkerülte a közvélemény figyelmét a magyar kormányfő néhány, ukrajnai menekültekre vonatkozó mondata.
2016. február 22., 12:01
Kisebbségi és kozmopolita. Parti Nagy Lajos őt tartja a legradikálisabb magyar írónak. A vajdasági szerző manapság keveset jön Budapestre. Múlt héten azonban itt járt: írótársaival ünnepelt a 75. születésnapján. A 168 Órának a Kossuth-díjas író arról is beszél: a kelet-európai bársonyos forradalmak bársonyos tekintélyelvűségbe torkolltak. De kérdeztük őt Újvidék történelmi arcváltásairól is, hiszen éppen ötven éve ír minderről.