Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

2014. február 3., 15:43

Sajnos rossz hírt kell közölnünk. A kormányfő szerint 2014 a rezsiharc éve lesz – annak ellenére, hogy korábban , az idei esztendő már a gyarapodás éve lesz. Az ellenzéknek ez nem tetszik, ezért Orbánt ostorozták a parlament mai ülésén. A Jobbik szerint felelőtlen döntés született Paks ügyében, amit pedig az ellenzék csinál, az „lárifári”. Az LMP nem érti, miért kellett újra a szolgaságot választani. Az MSZP kijelentette, a Fidesz alkalmatlan az ország vezetésére.

2014. február 3., 10:01

Néhány társával a történészprofesszor fogalmazta meg azt a nyílt levelet, amelyben neves hazai történészek tiltakoznak a német megszállás emlékművének tervezete ellen. Azt írják: „Az emlékmű meghamisítja történelmünk egy fontos időszakát és relativizálja a holokauszt történéseit.” Kovács M. Mária a 168 Órának arról is beszél: riasztó szellemi züllés zajlik Magyarországon. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.

2014. február 3., 09:31

2014. február 3., 09:31

Több mint félezer kamion várakozik Csongrád megyében, mivel a szerb hatóságok a rossz útviszonyok és a rendkívüli időjárás miatt megtiltották a járművek belépését – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

2014. február 3., 07:52

Szombaton a civilek tiltakoztak Putyin-Orbán paksi paktuma ellen. Vasárnap az Összefogás pártjai szerveztek közös demonstrációt. Két nap, két tüntetés, ugyanazért a célért. Vajon nem lett volna hatékonyabb egyesíteni erőiket? De az ónos eső ellenére a demokratikus ellenzéki pártok bizonyították: sokakat képesek mozgósítani, utcára hívni. A paksi titkos szerződés Orbán Viktor önkényuralmi rendszerének szörnyű jelképe. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.

2014. február 3., 05:38

Teljesen érthetetlen a német megszállás emlékművét övező ellenkezés, hiszen az minden áldozat fájdalmának állítana emléket – mondta Boross Péter volt miniszterelnök az ATV Szabad szemmel című vasárnapi műsorában.

2014. február 2., 19:19

A hírhedt ároktői banda brutális módon támadt rá időskorúakra; két embert agyon is vertek. Miután az egyik gyanúsított előzetes letartóztatásának határideje még az ítélet meghozatala előtt lejárt – tehát kikerül a börtönből –, a kormánypártok expressz gyorsasággal felemelték a fogva tartás időtartamát. Ezzel a súlyos bűncselekményt elkövetőkkel szemben korlátlanul meghosszabbíthatóvá vált az előzetes letartóztatás lehetősége. Az emberi jogokért küzdő szervezetek ezt a szabályt „lex Ároktőnek” nevezték el, szerintük a politikai hatalom képviselői saját népszerűségük növelése érdekében módosították a szabályt. A jogvédők úgy látják, hogy az új törvény miatt súlyosan sérülnek az emberi jogok, ezért az ombudsman közbenjárását kérik: az Alkotmánybíróság semmisítse meg a törvényt. Ennek esélyéről és az alkotmányosságról kérdezte az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökét KARDOS ERNŐ.

2014. február 2., 17:50

2014. február 2., 17:49

2014. február 2., 17:48

2014. február 2., 17:10

Az ellenzéki Összefogás pártjai tüntettek a budapesti Alkotmány utcában vasárnap kora délután azért, hogy ne az Országgyűlés, hanem a nép döntsön népszavazással a paksi bővítés ügyében. A megmozdulást a MSZP, a DK, az Együtt-PM, valamint a Magyar Liberális Párt szervezte azt követően, hogy a Nemzeti Választási Bizottság elutasította a Paksi Atomerőmű tervezett bővítéséről szóló népszavazási kezdeményezést.

2014. február 2., 11:34

Bár 2014 Magyarországán megnőttek a jövedelmi különbségek, nagy a szegénység, ezért társadalmi értelemben a közmédia szerepe fontosabb lenne, mint valaha. Mégis mélyponton van és a politika játékszerévé vált. Pedig amíg nincs erős média, addig nincs erős civil társadalom és fordítva. A kerekasztal-beszélgetésen járunk. A szereplők: Sükösd Miklós, a Hong Kong Egyetem Újságírás és Média Központjának docense, Gálik Mihály a Budapesti Corvinus Egyetem tanára és Baló György televíziós újságíró.

2014. február 2., 06:27

A comment: com szúrta ki, hogy a Magyar Nemzet február 1-i, szombati számában közzétett egy hírecskét, ami nincs aláírva. Azóta minden szakmabeli ezen mulat.

2014. február 2., 05:57

A baloldali összefogás pártjai szerint a parlament nem hagyhatja jóvá a paksi atomerőmű bővítését, mivel az Országgyűlésnek beterjesztett javaslat biankó csekk, az Oroszországgal kötött megállapodás legfontosabb részletei nem derülnek ki belőle.

2014. február 1., 20:25

Tízmillió forintot nyert lottón a fideszes Tóth Gábor tavaly áprilisban – derült ki a képviselői vagyonnyilatkozatokból, amelyeket szombatra virradóra hoztak nyilvánosságra a parlament honlapján. A bevallások alapján sok fideszes politikus vett tavaly szántót és autót. Az egyik legvagyonosabb képviselő, Papcsák Ferenc zuglói polgármester tavaly több mint 89 millió forint osztalékot és 72 milliót meghaladó osztalékelőleget vett fel az ügyvédi irodájából. Az MSZP-s Veres János pénzvagyona meghaladja a 300 millió forintot.