Baló: A köztévé színvonala nem zuhan tovább, elérte a pincét

Telt ház előtt tartotta „nyilvános vitáját” a Mérték Médiaelemző Központ és a Független Médiaközpont az Európai Unió Házában. Meghívott vendégeikkel azt szerették volna átbeszélni, lehet-e és ha igen, hogyan érdemes újjáéleszteni a magyar közszolgálati televíziózást. Vagy a tervet simán fel kell adni és ideje eltemetni a klasszikus televíziós értékeket.

Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Központ vezetője bevezetőjében nem volt túl optimista. Szerinte a „közszolgálatiság mélyponton van”, ezért – bár érzékeny és nehéz feladat – teljes egészében újjá kell építeni. „A vesszőfutás nem 2010-ben kezdődött, de akkor érte el a csúcspontját, ahonnan már nincs tovább”. Ekkor ugyanis egy centralizált, a felelősséget magától elhárító, „furán közszolgálatinak értelmezett intézményrendszer tudott létrejönni, szó nélkül átment az ott dolgozókon, az érdekvédelmi szervezetek védőhálóján és a társadalmon is”.

A szakember mégis úgy látja, van helye a tisztességesen működő közszolgálati médiának, amelynek feladata a társadalmi párbeszéd megteremtése. „Bármilyen releváns, a társadalmat érintő kérdés, bármilyen műfajban napirendre tűzhető”. A rendszer működtetését, felügyeletét és vezetési rendjét a parlamenti pártokból, civil, kulturális, tudományos élet képviselőiből és újságírókból álló testületre bíznák. „És az sem ártana, ha a közmédiában dolgozó újságíróknak és szerkesztőknek olyan belső önvédelmi rendszere alakulna ki, amely szakmai műhelyekben, komolyan vett etikai normál által garanciát nyújt és megakadályozza, hogy így le lehessen darálni az egész közmédia rendszert”.

A szakértőket arról kérdezte Polyák, mitől lehet sikeres a közszolgálati média.

Gálik Mihály tanár úr szerint akkor, ha jelen van az emberek életében, tényező a mindennapjaikban és érzelmileg is hat rájuk. Sükösd hozzátette: a nézettséget ne hagyjuk ki a pakliból, annak fontosságától nem lehet eltekinteni. A nyugat-európai köztévéket ugyanis legalább kétszer annyian nézik, mint a közép-európaiakat. Ehhez képest nálunk a hitelességét is elveszítette.

– A magyar zuhanás megállt, elérte a pincét, nincs tovább hova zuhanni – jegyezte meg Baló György. – Amúgy is nehezen fogadom el a közszolgálati média kifejezést. Mert az jelenleg az államé, és nem szolgálja a közt. Nincs olyan politikus, aki felfogná, és akinek el lehetne magyarázni, mi a különbség a közmédia és az állami média között. A társadalom nagy részét pedig alig érdekli a szabadság és a demokrácia. Pedig amíg nincs erős média, addig nincs erős civil társadalom és fordítva. És csak akkor van értelme közmédiáról beszélni, ha a kormánynak nulla köze van hozzá, a parlamentnek is csak nagyon behatárolt körülmények között van beleszólása, mert a közmédia amúgy autonóm, szuverén szervezet. Ha ezt jogi alapon sikerül megteremteni, akkor lehet róla beszélni.

Sükösd szerint 2010 óta „egy hangon szól a közmédia, a kormány propaganda palettájának részévé vált. Mégis úgy látja, szükség rá. Egy kutatást említ, amelyben amerikai és nyugat-európai állampolgárok kül-és belpolitikáról meglévő tudását mérték. Utóbbiban sokkal többet tudtak országuk közügyeiről, amit a közmédia hatásának tulajdonítanak. Az amerikai média ugyanis elsősorban kereskedelmi.

– Persze el lehet temetni a magyar közmédiát, de van valami, amiben nagyon is különbözik mindegyiktől. Soha, sehol, semmikor, mondom még egyszer: soha, sehol, semmikor nem történt meg az, hogy két kereskedelmi televíziót engedtek rá egy országra. Ezt a politika mindenhol sokkal óvatosabban csinálta. A közmédia első nagy zuhanása ennek köszönhető.

Sükösd azért hozzáteszi: a német, olasz és japán autoriter politikai rendszerben működő közmédia rendszer demokratizálódását „az amerikai megszállás” segítette elő, anélkül talán át sem alakultak volna. A demokratikus intézmények és civil normák kialakítása még így is hosszú évtizedekig tartott.

– Ezért kell tartani a kapcsolatot a külföldi újságíró szervezetekkel, kollégákkal, az EU intézményeivel – mondja Sükösd. – Mert most olyan a helyzet, mint annak idején a szamizdatban. Most is egymással beszélgetve kis szigeteket próbálunk létrehozni a szabad szólás számára. Nem véletlen, hogy most is épp egy Európa Ponton vagyunk.

– Én ezekben nem hiszek – jelentette ki Baló. – Nem hiszem, hogy egyetlen európai újságíró-szervezet vagy az EU bármit is képes lenne megoldani Magyarországon. El lehet menni Lengyelországba és kideríteni, mitől sikeres és mitől piacvezető a lengyel köztévé. Az egyetlen az átalakult országok között. A mienk most nagyjából kétszer nagyobb költségvetéssel gazdálkodik, mint 2010 előtt, tehát nem a pénz a magyarázat. Megjegyzem: a piacvezető közszolgálati média legsikeresebb műsora nem közéleti vagy politikai, hanem drámai. Amit itt a közmédia a kilencvenes évek eleje óta nem készít: filmeket, televíziós játékokat. Ezt a műfajt Nyugat-Európában is nagy sikerrel vetítik. Miközben nálunk a jelenlegi kormányzatnak a szavak szintjén annyira fontos a magyar nemzet és a kultúra, ehhez képest évi hetvenhét milliárdból egyetlen sorozat nem készül.

Gálik megjegyzi: Lengyelországban az állam ott költ messze a legkevesebbet a köztévére, és ott a legmagasabb a hirdetések aránya.
– Ha van közönség, az állam talán már nem is olyan fontos.

Sükösd szerint jelenleg viszont azért nincs szükség erős, közpénzből fenntartott médiára, mert a pártok ellopják a pénzt, propaganda hadjáratot folytatnak, a kereskedelmi tévék pedig online felületeikkel együtt jelentős tartalmad kínálnak, amit nem érdemes újratermelni. „Miközben egy jó és nézett közszolgálati televíziónak minden fronton alternatívát kellene nyújtania a kereskedelmivel szemben, fel kell venni velük a kesztyűt. Ez a BBC elv. Igaz, van olyan felfogás is, amely piacpárti alapon, inkább kisegítő szerepet ad a közmédiának: azt kell gyártani, amit más nem. Ez utóbbi tarthatatlan”.

– Szó sincs róla, hogy az USA-ban a kormány ne pénzelné a közmédiát – kontráz Baló. – Méghozzá évi 300 millió dollárról beszélünk. Ha az a felfogás, hogy a közmédiát meg kell szüntetni, mert lopnak, akkor ilyen alapon mindent meg kellene szüntetni. A közmédia pedig egy szolgáltatás. Ráadásul 2014 Magyarországán, megnőttek a jövedelmi különbségek, szegénység van, társadalmi értelemben fontosabb a közmédia szerepe, mint valaha.

Sípos Pál, az MTV egykori legendás kulturális főszerkesztője kér szót.
– A tévé tömegkommunikációs eszköz. Mindegy, hogy este fél 11 után mit sugároz, mert a tömeg nem nézi. A közszolgálati médium igazi európai vívmány, itt találták ki, innen exportálták. A televízió és a rádió a hetvenes évekre elérte azt a szintet, hogy a politikának is feltűnt, a BBC-nek jóval nagyobb a hatalma, mint ahogy ők azt valaha is elképzelték. Erre engedték rá a kereskedelmi tévét. Erről kéne gondolkodni: 1990 óta a közmédia nem látja el a társadalom mentálhigiéniai feladatait: az embereket érintő problémákra nem reagál, isteni jó kerekasztal beszélgetéseket sugároz este fél 11 után, amúgy teljesen feleslegesen.

Az összegzésben Sükösd azt mondja, a közmédiának három fő metszéspontja van: a kormány, az újságírók és a civil társadalom. „Mivel a politikában választási uralmi rendszer van, olyan irányba lejt, ahonnan nem lehet győzni. Rendszerváltozás van, amit az ilyen beszélgetések nem tudnak megváltoztatni. Újságírók annyit tehetnek, hogy megőrzik és vitatják ezeket a kérdéseket, de csak saját köreikben. Jó lenne a jobboldali újságírókkal közös platformot létrehozni.

Baló szerint csak úgy sikerülhet, ha a Magyar Televízió élére tisztességes profikat neveznek ki vezetőnek.
– A kettő együtt persze a lehető legritkábban jön össze. Egy dologban viszont nem kell annyira borúlátónak lenni. A magyar közmédia jelentősége óhatatlanul visszaesett. Régen választást lehetett vele nyerni vagy bukni, mára ennek vége. Marginalizálódott, ezért nem annyira fontos birtokolni, mint régen. Ehhez képest már öt közcsatorna működik, ami teljesen felesleges. És előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz majd kérdezni a nézőket: mégis hányat kívánnak finanszírozni?