Boross Péter „galád dologról” beszélt

Teljesen érthetetlen a német megszállás emlékművét övező ellenkezés, hiszen az minden áldozat fájdalmának állítana emléket – mondta Boross Péter volt miniszterelnök az ATV Szabad szemmel című vasárnapi műsorában.

2014. február 3., 05:38

Boross Péter kiemelte: elképesztő a „túlreagálás” a szoborra. A kormány nagyon helyesen az 1944-es tragikus évfordulót emlékezetessé akarta tenni. A magyar népet tragédia érte 1944-ben, az emlékmű ezt örökíti meg, minden áldozat fájdalmát, ezért is érthetetlen az ellenkezés – vélekedett. Közölte: természetellenes egy szobor ügyében ez az óriási felháborodás.

Úgy látja, nincs értelme „a zsigeri gyűlölködésből fakadó felháborodásnak”, mert az primitívvé teszi a vitákat.

A holokauszt-emlékévet politikai okokból akarják lejáratni – mondta Boross Péter. Hozzátette: alig van olyan program az emlékévben, amelybe ne kötöttek volna bele, és nem lehet véletlen, hogy ez pár héttel a választás előtt történik.

Hangsúlyozta: azt, hogy a német megszállás előtt „családokat vagonban nem vittek el Magyarországról, azt azért tényként el kéne ismerni”. Nem ugyanaz volt a bánásmód a zsidókkal szemben a német megszállás előtt, mint utána, „bármennyi méltánytalan, borzalmas, elítélendő dolog is történt” – mondta. Úgy vélte, akkora a különbség, hogy aki ezt egy folyamatnak tekinti, az „elhazudja a magyar történelmet”.

Arról, hogy Szakály Sándor, a Veritas Történelemkutató Intézet vezetője a Kamenyec-Podolszkba történt deportálást idegenrendészeti eljárásnak nevezte, Boross Péter kijelentette: a történész nem mondta, hogy ez nem része a holokausztnak, és nem tagadja a holokausztot.

„Akkor valóban volt egy idegenrendészeti eljárás, aminek keretében áttettek a határon zömében zsidó személyiségeket, ami egy iszonyú, gyűlöletes tragédiába fulladt”, és logikus, hogy ez része a holokausztnak – fogalmazott. Hozzátette: „de ha valaki csak az elejét mondja, az nem egyértelmű azzal, hogy tagadja a holokausztot is”.

Az Antall-kormány utáni kabinet miniszterelnöke szerint „galád dolog” azzal vádolni Szakály Sándort, hogy tagadja a holokausztot. Boross Péter azt mondta, nem tud arról, hogy a történésznek szélsőjobboldali kötődései lennének, ezt kizártnak is tartja. „Tisztességtelen vád”, hogy Szakály Sándor ezen eszmékkel azonosulna – közölte.

Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke megjegyezte: ő javasolta Szakály Sándort a Veritas élére, és az ő történelmi szemlélete „sokkal egészségesebb, mint a különböző kurzusszemélyiségeké, akik vagy ide vagy oda elfogultan szemlélik a világot”.

A volt miniszterelnök arra is kitért, hogy Rákosi Mátyás korától kezdve a magyar történelmet eltorzították, generációk nőttek fel téveszméken. A tárgyilagos vélemény mára teljesen értéktelenné vált, mert „mindenki húz valahova, a történészek is kétfelé húznak, ha nem háromfelé” – fogalmazott.

Szakály Sándor történész az MTI-nek korábban adott interjújában azt mondta, hogy a történészek közül többen úgy ítélik meg, 1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt az első deportálás a második világháborúban Magyarországról, de véleménye szerint ez inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető, mert azokat, akik nem rendelkeztek magyar állampolgársággal, ide toloncolták ki.

A történész néhány nappal később, az ATV Szabad szemmel című műsorában a nyilatkozatával kapcsolatban azt mondta: „akit ezzel megsértettem, én megkövetem”. Nem sértegetni akartam, én egy olyan kifejezést használtam, ami az akkori időszakban egy szakkifejezés volt – tette hozzá Szakály Sándor.

Mint mondta, 1941-ben azokat az embereket Magyarországról „kitoloncolták”, és „sajnálatos módon halál lett a sorsuk”. „Ezért nyilván a magyar társadalom valamilyen szinten felelősséggel tartozik megkövetni ezeket az embereket” – fogalmazott.

Megjegyezte azt is, hogy amint a magyar hatóságok tudomására jutott, mi történik ott, akkor az emberek egy részét visszafogadták és a kitoloncolást felfüggesztették. A történész szerint szakmai kérdésről van szó, amely – mint mondta – „sajnos politikai konstellációba” került. „Nyilvánvalóan én tévedhettem ebben a dologban, semmilyen szándékosság nem volt benne” – tette hozzá.