A Belügyminisztérium közzétette a 2025/2026-os tanév tervezetét, amely tartalmazza a tanév kezdő és záró időpontját, valamint a szünetek időpontjait.
A kánikuláz záporok, zivatarok frissítik fel, a következő napok időjárása párába vész.
Több nagybank az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy semmisítse meg a lakossági kamatstopot, amely szerintük alaptörvény-ellenes.
Egy különösen fertőző betegség miatt zárlatot rendeltek el Somogy vármegye több településén.
Június 1-jétől Surján Orsolya veszi át az országos tisztifőorvosi posztot Müller Cecíliától, aki nyugdíjba vonul.
2015. július 14., 08:22
Salzburgból tartott Bulgáriába az egyik nemzetközi társaság autóbusza, amely keddre virradóra az M5-ös autópályán a 133-as kilométer közelében a Szeged felé vezető oldalon árokba hajtott és felborult – mondták az MTI tudósítójának a jármű utasai a helyszínen.
2015. július 14., 08:14
Lehetővé kell tenni, hogy a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítását kiterjesszék a vadkárra is – nyilatkozta a Magyar Nemzet keddi számában Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) elnöke.
2015. július 14., 07:35
Hosszan tartó betegség után, 52 éves korában elhunyt Haás Vander Péter – közölte a Színház.hu.
2015. július 14., 05:04
A férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásáért indított népszavazási kezdeményezés mögé felsorakozott a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) és a Liga Szakszervezetek is – jelentették be az érdekvédelmi szervezetek hétfőn Budapesten, közös sajtótájékoztatón.
2015. július 13., 18:50
A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány a szegénység enyhítése, a szociális dolgozók, orvosok és pedagógusok béremelése helyett „új vasfüggönyt” épít „35 milliárd forint” közpénzből a szerb határnál.
2015. július 13., 17:10
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 40 éves tatabányai férfit, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. július 11-én megölte édesanyját és annak élettársát.
2015. július 13., 16:58
Az MSZP a kapott összeg visszafizetésére, az Együtt pedig mentelmi jogáról történő lemondásra szólította fel Simon Miklós Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőt, Nyírbogát korábbi polgármesterét, akinek a Borsonline hétfőn megjelent cikke szerint több millió forintos végkielégítést szavazott meg a felesége által irányított Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község önkormányzata.
2015. július 13., 15:07
El kellene azon gondolkozni, hogy a magyar-ukrán határt hogyan erősítsük meg – mondta a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő.
2015. július 13., 14:44
A Magyar Honvédség alakulatai a magyar-szerb határhoz vonultak hétfő reggel Mórahalom térségében, és elkezdték megépíteni a kormány által beígért határzár első próbaszakaszát – írja a Délmagyar.hu.
2015. július 13., 12:52
A 62 éves győri férfi a parttól mintegy 500 méterre sodródott a vízen, és az erős szélben önerőből nem tudott a partra jutni – írja a police.hu.
2015. július 13., 10:32
Esetünk alanya egy negyvenes évei végén járó nő. Az Észak-Hajdúságban él, férjezett. Saját lakásukban laknak, eddig a középosztályhoz tartozott a család. Ismerősöm most munkát keres. Megint. Gyerekeit felnevelte, több szakmával és gyakorlattal rendelkezik, s majdnem húsz éve van a nyugdíjig.
2015. július 13., 08:11
A Financial Times arra figyelmeztet, hogy Európa az utóbbi hónapban szinte kizárólag Görögországra összpontosított, pedig Ukrajna felől, jóformán észrevétlenül még sokkal nagyobb gond fenyeget.
2015. július 13., 05:26
Kórházba szállítás közben meghalt az Üllői úti baleset egyik sofőrje, egy fiatal hölgy.
2015. július 12., 18:54
Magyarországon a hatalom tudatosan szítja félelmet, önkényével elbizonyítja az embereket, mármint hogy egyik napról a másikra elveszthetik az egész egzisztenciájukat. Erről Bán Zsófia beszélt a Der Standardnak adott interjúban.