Munka nélkül – a másik oldalról nézve
Esetünk alanya egy negyvenes évei végén járó nő. Az Észak-Hajdúságban él, férjezett. Saját lakásukban laknak, eddig a középosztályhoz tartozott a család. Ismerősöm most munkát keres. Megint. Gyerekeit felnevelte, több szakmával és gyakorlattal rendelkezik, s majdnem húsz éve van a nyugdíjig.
Nézzük, hogyan élte meg az elmúlt csaknem harminc évet!
Eleinte azért nem kapott munkát, mert nem volt gyakorlata. Aztán meg azért, mert követve a szívét és a nemzeti elvárást, két gyereknek adott életet, és próbálta őket felnevelni. A gyerekei nem voltak betegesek, volt is olyan nagyszülő, aki segítsen. Ennek ellenére mindig azzal utasították el, hogy gyerekes anyuka. Minden adódó munkát elvállalt, nem számított, hogy csak pár hónapig tart esetleg. Nem adta fel, tanult, két új szakmát is szerzett. Amikor végre sikerült elhelyezkednie hosszabb időre, tisztességgel dolgozott tizenegy évig egy középiskolában. Aztán jött a politika, és átszervezték az intézményt. Megint munka nélkül maradt. Gondolta, több szakmával, gyakorlattal, élettapasztalattal kell majd valahol. Tévedett. Pályázott, de alig álltak vele szóba. Ahol mégis, ott a diplomát hiányolták. Örökifjú főhősünk nem hátrált meg, nekivágott és tanult. Nem csak megszerezte a kért szintű végzettséget, de immár új szakmára is szert tett, hogy a korábbi gyakorlatát hivatalos papírral is megtámassza. De ezt megfejelte egy nyelvvizsgával is. Ez viszont olyan friss, hogy tárgyalási szintűnek nem mondható, tehát jobb, ha meg sem említi egy jelentkezésnél. Nem segélyért állt sorba, ahogyan sok politikus gondolja, hanem igyekezett megfelelni a munkáltatók által közölt elvárásoknak.
S mit ért el vele? Most még azt is a fejéhez vágják, hogy túlképzett.
Gyakorlatilag négy éve próbálkozik már eredménytelenül, ebből az utolsó évben a repertoárja a diplomájával bővült. Hogy meddig lesz kitartása, meddig bírja még lelkileg, jó kérdés.
Helyzetét nem elemzi senki, a kormányzat ezt a réteget nem is látja, segítséget sehonnan sem várhat. Gyakran felmerül benne a kérdés: kell ő még valakinek, vagy csak arra kellett, hogy megszüljön és felneveljen két gyereket? Pedig szeretne dolgozni. S nem azért végzett kiváló diplomával egy neves egyetemen, hogy a tudása parlagon maradjon.
Ő most így látja a helyzetét. De ki látja őt? Kinek kell a tudása és a munkája ebben az országban? Ki ad neki esélyt bizonyítani?
Sebestyén Judit, e-mail
